Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

Az- országgyűlés képviselőházának 328. ülése 1938 június 11-én, szombaton. 641 feltétlenül fontosnak .tartam, .hogy 2000, vagy 2500 jól tudjon nyelveiket. (Helyeslés.) Ez csak alap-priincipium. A többinek lie meg kell adni a módot, hogy tanulhasson, de ha e®t a teljes eredményt nem érhetjük el, akkor érjük el azt, ami országosan bsznos, ami siókkal hasznosabb. mint a mai helyzet, amikor mindenki tanul nyelvet, de tudni alig tud valaki. (Ügy van! Ügy van!) A nevelőiskolának — hogy visszatérjek erre — főbaja a nagy osztálylétszám — és ezzel kapcsolódom ahhoz a témához is, amelyet Andaházi-Kasnya képviselő úr említett az iskolák — mondjuk — tanulófogásáról, hogy tudniillik gyűjtik a tanulókat iskolafenntartási célból. Magam is tudok ilyen eseteket. Ez nyilván pénzügyi kérdés. Idővel el kell, hogy jussunk oda és arra kell törekednünk, hogy ne rossz tanulókat tartsunk az iskolában; sőt még ennél is tovább kell mennünk, bár ezek nem általános esetek: ki kell dobnunk az iskolákból az oda nem valókat, mert nem helyes az, hogy a tanár a tehetséges tanulókkal azért nem tud foglalkozni, mert a tehetségteleneket kell magával cipelnie. (Ügy van! Ügy van!) Ez nemcsak a középiskoláiban van így, amelybe volt alkalmam betekinteni és nemcsak az elemi iskolában, amelybe közoktatási tanácsi működésem alatt még alig tekintettem be, hanem az egyetemen is, ahol magam tanítok, így van és sokszor fájlaltam azt az időt, amelyet 10—12 tökéletesen arra nem való ember vizsgáztatására fordítottam s amelyet arra fordíthattam volna, hogy tehetséges embereket neveljek. Ez mindenütt így van. En az iskolában a szigorúságnak, a kemény és szigorú selejtezésnek vagyok a híve és ezt állom, — akár tetszik a társadalomnak, akár nem — mert ez a magyar nemzet érdeke. (Ügy van! Ügy van!) Itt van a túlterhelés gyökere. Még egy ok van, amely túlterhelésre vezet. Láttam olyan osztályt — ez sem általánosítás, de láttam ilyet s a mikor csak 100—120-at néztem meg és láttam ilyet, akkor nyilvánvaló, hogy nem egyedülálló az eset — ahol a VII. osztályban az év elején a tanár próbálta megismételni a VI. osztályos történelmi anyagot és a 13 fiúból, aki előttem felelt, ebből egyetlenegy sem tudott egy szót sem. Hogyne lenne túlterhelés akkor, amikor a VII. osztályban nem tudok a VI. osztályban megszerzett ismeretekre építeni, hanem újonnan kell bázis nélkül ismereteket tanítani. (Andaházi-Kasnya Béla: Napra készülnek!) Nyilvánvaló, hogy akkor túl lesznek terhelve, de nem azért, mert sok az anyag, hanem azért, mert amit addig kellett volna tanulni, nem tudják. Már pedig erre kell építeni, aki tehát ezt nem tudja, azt tessék megbuktatni s nem feljebb vinni a felsőbb osztályba, mert akkor túlterhelés áll elő. A túlterhelésnek és a társadalom folytonos harcának az úgynevezett könvvbeli túlterhelés ellen az a következménye, hogy a könyvek mind kisebbek lesznek, a tananyag mind kevesebb, a tudás menvnvisésro mind kevesebb és a tehetséges tanulók túlk^és ismeretet lrapnak. HÍ» -már a tankönyvről heréltem: törekednünk kell arra. hófrv — ha, azt mondom, az egész vonalon, ezt talán es:y kissé túl messze nyúlik előre. — de fokozatosain és idővel m egész vonalon ingyen tankönyvhöz .ins^anak a szegény, de jó tanulók. (Helyeslés >a baloldalon.) Ez vonatkozik először is azokra az iskolákra, — és ez majdnem kötelességszerű az államira nézve — amelyek kötelezőek és vonatkozik másodsorban azokra az iskolákra, amelek nagy tömeg tanulóit tanítanak, vonatkozik harmadsorban aaokra, ahol az elitet nevelik és vonatkozók végre •*— ezt nem tudom, hogy meg lelhet-e csinálni idővel — • az egyetemiekre i's, ahol ennek más segítési módjait kell megtalálni. Bizonyos lépések már történtek ebben az irányban, ingven tankönyvek is vannak az iskolákban és olcsó tankönyvek is vannak, hiszen a népiskolai tankönyvek most már elég olcsók, ez azonban nem involválja azt, hogy ne törekedjünk arra, hogy az ingyen tankönyvhöz tényleg eljussunk. A tankönyvekkel kapcsolíaitban 'még a tankönyvbírálat szigorúbb módját kívánnám keresztülvinni. (Helyeslés.) Kiis _ ország vajgyunk, nehéz ezJt keresztülvinni, — tmert nehéz az iimpers&onalitást megőrizni, vagyis nehéz elérni azt, hogy a bíráló ne tudja, ki írta a tankönyvet, mert ha imiásiról nem, a stílusáról ráismer, ha a címlapot le is vesszük róla — de meg fogjuk kísérelni, amit a magunk speciális körülményei ^ között megkísérelni lehet. De ha azt akarjuk, hogy ne csereberéljünk tankönyveket, amit szintén .annyiszor kifogásoltak, ennek csak egy módja van: a tanárságnak imteg'nem kötésié mindenféle szabályzattal és majdnem az utolsóig való előírásával annak, hogy mit adjon elő, hanem szabadság adás a tanárságnak. Mert minél inkább csak egy általános vezérfonál a tankönyv és minél inkább nevelem a tanárt arra, hogy ezt kitöltse élő anyaggal, annál állandóbb maradhat a tankönyv, — mert annál inkább tudja a tanár a kereteket a modern anyaggal kitölteni. A tanárságnak több önállóságot kell ebben a tekintetben adni. Természetesen rá kell nevelni őket erre és rajta kell tartani az embernek a kezét, hogy a tanárság ezt helyesen is értelmezze és hajtsa végre. Visszatérek most a nevelés problémájára. A nevelő iskolának más akadályai is vannak és hogy ne úgy lássék, mintha én ezt most találtam volna ki, én itt és néhány későbbi alkalommal üis önimiaigiaraflat fiogom oltalmi abból az időből, amikor sem sejtésem, sem szándékom nem volt, hogy e helyre fogok kerülni. 1937-ben mondottam ezt (olvassa): »A nevelést az egész nemzeti társadalom gazdasági, szociális és mindennapi életében egy nagy veszély fenyegeti s ez a nagy veszély az egyéniség, a lelkiség és vele a lelkiismeret kiölésének a veszélye. Ez nemcsak nálunk van így, nemcsak a mi hibánk, sőt nemcsak Európában, hanem világszerte is így van. Egyrészt talán a hirtelen növekvő politikai tömegek irányításának. másrészt pedig sokoldalúan fejlődő gazdasági és társadalmi életünknek, laanely imlind sokoldjalúfblbá r válik nemiesak nálunk, hanem az egész világon disi, következménye az, hogy mindent agyomszaibályoizunk Az emberekből gépeket ^ csinálunk mindenütt a fehér ember világában és ezzel kiöljük a szellemi munka terén a mdblesisie oblige princípiumát, éppen úgy, mint ahogyan. ia XIX. század iparosodása kiölte a munkásból a remekmű iránti szeretetet, a közvetlen kapcsolatot azzal a tárggyal^ amelyet csinált. így öljük ki a 'szellemi munkával foglalkozóiból is annak a