Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-327

Az országgyűlés képviselőházának 327. nap múlva meg kellett többszörözni ezt az ezer pengőt, annyian jelentkeztek jutalomra, ami tehát azt mutatja, hogy ez a szerény öszszeg, ez a 100 pengő elég biztatás volt arra, hogy a gyermekszüléssel járó anyagi gondokat és a gyermekáldással járó anyagi felelősséget vállalják. Az állam ezzel szemben, sajnos, csak büntetni tudja a sokgyermekes családot. Alföldy képviselő úr ma délelőtt beszélt az elvont menhelyi segélyekről. Ezt a kérdést nekem is szóvá kell tennem. Vájjon erkölcsös módszer-e az, hogy az ellátásra szoruló gyermeket kivonják a családi körből akkor, ha az a családi kör csak gazdaságilag képtelen a gyermekek ellátására? Nem volna-e sokkal egyszerűbb és erkölcsösebb módszer az, ha a gyermek otthon, a családi körben maradna, ahol erkölcsileg veszélyeztetve nincs és az ellátásra szoruló szülőt a gyermeken keresztül közvetlenül segíteni? Az elvont menhelyi segélyek ügyének felülbírálását kérem a miniszter úrtól. Ne hivatkozzanak arra, hogy az anyák felelőtlenségét növelik azzal, ha a gondozásba vett gyermeket hozzájuk is kiadják, mert az állam felelőtlen akkor, amikor a gyermek felett minden jogot magának követel és minden kötelességet a gyermek felett a szülőre hárít, olyan szülőkre is, akik ennek a kötelességnek egyszerűen anyagi okokból, egyszerűen gazdasági okokból megfelelni nem tudnak. Nem teljes segítség, de jelentékeny enyhülés volna az, ha az évek óta sürgetett szociális jellegű lakásépítkezésre a belügyminisztérium több gondot fordítana. A sokgyermekes családok az utóbbi években egyáltalán nem kapnak lakást azon a címen, hogy a gyermek rongálja az épületet, a gyermek lármázik az udvaron és az épületben. Proletár családok csak uzsoraáron és csak uzsoraelőleggel juthatnak hajlékhoz. Ma már ezen a téren olyan messzire ment az étvágy, hogy a háztulajdonosok 15—20—25 P-s heti keresetű munkáscsaládoktól 2—3 hónapi lakbér előlegként való letételét követelik, (Esztergályos János: El kell venni a házat attól a háztulajdonostól, aki a gyermekeknek nem ad hajlékot! — Malasits Géza: Akkor nagyon soktól el kellene venni! — Esztergályos János: Kíméletlenül el kell venni!) hogy azoktól az esetleges kellemetlenségektől, amelyek lakbérnemfizetés esetében reájuk várnak, ilyen módon megmeneküljenek. A szociális jellegű lakásépítkezés volna hivatva arra is, hogy ennek révén segítsenek azokon, akik önhibájukon kívül munkanélkülivé válva nem tudnak lakbért fizetni, mert ha egyszerűen úgy intézzük el ezt a kérdést, hogy ezeket az embereket az utcára dobjuk ki, akkor mesterségesen tenyésztjük a társadalomellenes elemet, (Esztergályos János: Ügy van! Ügy van!) mert akitől erején felüli erőfeszítést követelnek, az semmit sem fog adni, az semmit sem fog elvégezni. Az elmúlt napokban az iparügyi tárca tárgyalása alkalmával Propper képviselőtársam felolvasta azt, hogy 30—40—50 filléres órabérekkel vannak foglakoztatva az ipari munkások Budapesten. Ebből a keresetből 40—50 pengő havibért fizetni rossz és ócska lakásért, egy szoba, konyháért, ahol szülők, gyermekek és albérlők vannak összezsúfolva, ez mindennek nevezhető, csak nem családvédelemnek. A főváros aránylag, de csak igen erősen viszonylagosan olcsó kislakásai sokszorosan túl vannak ülése 1938 június 10-ên, pénteken. 603 jegyezve és ezekhez a nagytömeg nem juthat hozzá. Az Oti. és a Mabi. tartaléktőkéi alkalmasak volnának arra, hogy ezen a területen való ban családvédő, szociális jellegű lakásépítő tevékenységet végezzenek, hogy az emberek ne legyenek kilökve barakokba, ínséglakásokba, ne veszítsék el emberi méltóságukat és ne veszítsenek el minden szálat, ami őket ehhez a társadalomhoz köti. Nem lehet az a cél, hogy az ínségkonyhák forgalmának szaporításával igyekezzünk segíteni, mert még sem nevezhetjük családi tűzhelynek azt, ha az apa, az anya az egyik ínségkonyhán, a gyermek pedig a másik ínségkonyhán van ellátva. A család nem alamizsnát vár, hanem az emberek igenis szeretnének felemelt fejjel, munkájuk jogán szociális igazságban részesülni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha ez így van Pesten, ha ez így van Pestkörnyéken, akkor százszor inkább így van falun. Az ipari és a mezőgazdasági munkáltató falun egy ütemben és egyformán zsákmányolja ki a dolgozót. A decentralizált ipar visszaél azzal a helyzettel, hogy a mezőgazdaságban hatosos napszám van, hogy vidéken olcsóbb a megélhetés, tehát alacsonyabb a megállapított munkabér és nem csinál konkurrenciát a mezőgazdasági munkáltatónak. Ennek a következménye az, hogy munkáslányok és munkásanyák tömegei vannak foglalkoztatva ezekben a gyárakban és igen sokszor előfordul, hogy a munkásnő hétfőn korán hajnalban bejön és szombaton késő éjjel megy haza, vasárnap az otthoni munkáját végzi el, úgyhogy egész héten hozzá sem jut ahhoz, hogy a gyermekével, a családjával foglalkozhassak. Ilyen körülmények között erőt és egészséget várni a gyermekszüléshez attól a nőtől, aki valóságos rablógazdálkodást folytat a munkaerejével, igazán nem lehet. És az még mindig a jobbik eset, amikor dolgozik az a munkásanya vagy az a leány, akiből később anya kell, hogy legyen, de a rosszabbik eset az, amikor csak az apa keres, csak az apa van alkalmi munkán, olyan falun, ahol orvosok nincsenek és ahová — ezt meg is tudom érteni — nem mennek el az orvosok, mert hiszen ha az a fiatal ember megismerkedik a főváros kultúrájával, megismerkedik, nem is mondom, hogy a főváros luxusával és más egyéb olyan dolgokkal, amelyekről, szerintem könnyen le leihet mondani, hanem a városnak egyéb olyan adottságaival, amelyekről a falun nagyon nehéz már lemondani, akkor megértem, hogy nem nagyon vágyakozik a falu után, de egy ilyen orvosnélküli faluban, ahol se telefon, közlekedés nincs, ahol a szülő asszony elvérzik segítség nélkül, ott az egészségügyi ellátásról, ott a családvédelemről beszélni szerintem nagyon is keserves dolog. Tanyai és falusi nyomorékok többségével találkozunk odalent. Érdemes volna egyszer arról is, statisztikát csinálni, hogy ezek nyomoréksága hogyan keletkezett. Vannak gyerekek, akik leesnek a kocsiról vagy a szénaboglyáról és kificamodik a csipőjük, amin könnyen tudnának ma segíteni, ha be lehetne vinni a gyereket a városba és ott a kórházban egynéhány hétre el lehetne helyezni; vannak gyerekek, akiknek a lábába tüske vagy rozsdás szög fúró dott és akik egész életükre csak azért válnak nyomorékokká, mert az egészségügyi szolgálat hiányos és mert senki sem világosítja fel őket arról, hogy hová és kihez forduljanak, hogy arra a bajra, amelyen segíteni lehetne, hol ke ressenek orvoslást. 86*