Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-326

Az országgyűlés képviselőházának 326. erre nem terjeszkedhetem ki. Amint azonban a kormány gyermekétkezési célokra olcsóbb, adómentes^ cukrot ad, úgy erre a célra is lehetne olcsóbb cukrot adni. Egyébként remélem, hogy a jövőben mégis lesz valami út vagy mód arra, hogy a cukordrágaságot letörjék és a cukor ára mérsékeltebb legyen, mert mégis csak szomorú dolog, hogy a fől'ogyasztási cikkek ára mind magas. Ha ez az olcsóbbodás be fog következni, akkor ez az akadály sem lesz többé. Csak ezeket kívántam elmondani. Egyébként a kormány és a földmívelésügyi tárca vezetői iránt teljes bizalommal viseltetvén, a címet elfogadom. (Éljenzés a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskjolczy Hugó jegyző: Mózes Sándor! Mózes Sándor: T. Ház! A mezőgazdasági termelés szoros összefüggésben van a mezőgazdasági szakoktatás kérdésével is. Minél jobban el fog terjedni a szakoktatás, minél többen fognak részt venni a szakoktatás céljait szolgáló intézményekben, minél több tanítváriy fog onnan kikerülni a kellő szakismeretekkel felruházva, annál inkább fog fokozódni országunkban a mezőgazdasági termelés. Hogy a mezőgazdasági termelés az utóbbi 50 esztendőben nem tudott előrehaladni a nyugati államok mezőgazdasági termeléséhez arányítva, azzal összehasonlítva, azt nagy mértékben annak köszönhetjük, hogy mezőgazdasági szakoktatásunk nagy mértékben maradt el azok mellett a szakoktatások mellett, amelyeket a nyugati államokban volt szerencsénk megfigyelni. Ha csak a szemtermelést vizsgáljuk az országban, már itt is meg kell állapítanunk azt a nagy aránytalanságot, amely mutatkozik a hazai és a külföldi szemtermelés fejlődése tekintetében. Amíg Magyarországon az utóbbi 50 esztendőben a szemtermelés mintegy 6%-kai emelkedett, addig a nyugati államokban, ahol nagyobb súlyt fektettek a föld kihasználására és a szakismeretek elterjesztésére, azt tapasztaljuk, hogy sok helyen 100—150%-kai — és van olyan állam is, ahol 170%-kai — emelkedett a gabonatermelés mennyisége. Ha most a középfokú és alsófokú gazdasági intézeteinket vizsgáljuk, végigmegyünk azokon és megvizsgáljuk, hogy vájjon elméleti és gyakorlati szempontból azt nyujtják-e a tanítványoknak, amit tényleg a mezőgazdasági termelés fokozása céljából nyujtaniok kell, akkor bizonyos hiányosságokat kell észlelnünk ezeknél az intézeteknél. A legtöbb intézet nem rendelkezik elsősorban azokkal a helyiségekkel, amelyek szükségesek a tanítványok elhelyezésére, azoknak elméleti oktatása céljából. E tekintetben a sokszor emlegetett szarvasi középfokú mezőgazdasági intézetre kell hivatkoznom. Ha az ember elmegy Szarvasra és megnézi ezt a szarvasi középfokú mezőgazdasági intézetet, mindenekelőtt feltűnik az embernek az intézet szűk volta. Éppen szűk voltánál fogva arra kényszerült ez a nagyrahivatott intézet, hogy minden esztendőben csak szűk és korlátolt mennyiségben tudja felvenni a tanítványokat, holott ha az intézetet — az internátust éppen úgy, mint a tantermeket — kibővítenék, abban az esetben Szarvason három-négyszer annyi tanítványt lehetne évente teljes szakismeretekkel felruházva kibocsátani a mezőgazdaságba, míg most évente csak 50—60 növendéket tudnak az intézetbe felvenni. Ugyancsak ennél a szarvasi mezőgazdasági intézetnél tapasztaltam azt is, hogy az első két KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIX. ülése 1938 június 9-én

} csütörtökön, 539 esztendőben túlságosan elméleti oktatásban részesítik a tanítványokat. Nem viszik őket a gazdaságba és nem oktatják azokra a gyakorlati ismeretekre, amelyekre pedig a gyakorlati gazdának okvetlenül és minden körülmények között szüksége van. Ha már ilyen szakintézményekről van szó, akkor ezekben az intézményekben ne elvont ismeretekkel terheljék meg a tanítványok fejét, mert hiszen a legtöbb nem azért megy oda*, hogy tudós váljék belőle, hanem gyakorlati emberré akarja magát kiképeztetni. Legelsősorban tehát gyakorlati ismeretekkel kellene megismertetni a tanítványokat. (Petro Kálmán: A legnagyszerűbb intézet!) Az elméleti ismereteket másodsorban kellene ezekkel & tanítványokkal megismertetni. Én véletlenül tudom, hogy milyen nagyszerű intézmény ez, mert személyesen volt szerencsém tapasztalni. Nem is arról van szó, hogy nem jó intézmény, hanem arról, hogy szűk, ki kell bővíteni és nem 60 embert kell felvenni ebbe az intézetbe évenként, hanem legalább 200-at, és nem egy osztályt kellene létesíteni, hanem párhuzamos osztályokat, mint igen sok helyen & gimnáziumokban. Ha el akarjuk érni azt, amit a miniszterelnök úr is hangsúlyozott, hogy a mezőgazdasági termelést fokozni akarjuk hazánkban, akkor okvetlenül ki kell bővítenünk ezeket a középfokú mezőgazdasági iskolákat is. A középfokú ^ mezőgazdasági iskolák mellett azután természetesen igen fontos szerepet játszanak az alsófokú mezőgazdasági intézme-> nyék is. Ebben a tekintetben nagy örömömre szolgál, hogy a földmívelésügyi miniszter úr ma bejelentette, hogy a téli mezőgazdasági tanfolyamokat, illetőleg iskolákat ki fogja bővíteni és azoknak számát 22-ről 73-ra fogja felemelni. Nagyon helyesnek tartom azt is, hogy az ismétlőiskolákhoz szakképzett tanerőket szándékoznak a jövőben bekapcsolni. Azt hiszem, hogy ezeket a szakképzett tanerőket igen könynyen meg lehetne szerezni azáltal, ha állástalan gazdatiszteket bizonyos tekintetben átminősítenének és ezekben az ismétlőiskolákban alkalmaznának. Ha nem is falunként, de legalább járásonként egy ilyen szakképzett tanítót kellene kiküldeni, aki azután ezeket az ismétlőiskolákat a szükséges gyakorlati ismeretékre megtanítaná. A mezőgazdasági szakoktatásnak tehát minden körülmények közt arra kell irányulnia, hogy aki a középfokú mezőgazdasági iskolából kikerül, abban megerősödjék az önálló, intenzív gazdálkodásra vonatkozó szándék, aki onnan kikerül, az feltétlenül önálló gazdálkodásra határozza el magát, és aki az érettségi bizonyítványt is megszerzi ezekben a középfokú mezőgazdasági intézetekben, az képes legyen minden körülmények között egy gazdaságot önállóan vezetni és ne akarjon tovább tanulva tudományos pályára menni. Tűnjék el ifjúság körében elterjedt tévhit, hogy csak az a pálya boldogít, amelynek a végén ott kecsegtet a nyugdíj. Az ifjúságnak meg kell szívlelnie ebben az országban azt, amit már a külföldön, Amerikában is megszívlelt az ifjúság, hogy a gazdasági életben igenis van hely, alkalom és mód az elhelyezkedésre. Ha meg fog szűnni az a felfogás, hogy csak az számít úrnak és csak azzal lehet szóba állni, aki tisztviselői tisztséget tölt be és aki pályájának végén nyugdíjat fog élvezni, akkor — azt hiszem — a praktikus pályákra is inkább fog menni az ifjúság. Akkor el fogja foglalni 77