Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-323

Az országgyűlés képviselőházának 323.' szokott hangzani. Amikor a kinevezések, elő­léptetések ideje közeledik, akkor már sokan számítják, hogy ők kerülnek sorra, odahaza már nyugtatják a türelmetlen családtagokat, hogy: egy fokozattal előbbre lépünk a mostani kinevezésnél, pár pengővel több lesz a jövede­lem, türelem, legyetek nyugodtak. Elkövetkezik a kinevezések, előléptetések közhírré tétele, megjelenik a hivatalos lapban, megjelenik a fővárosi lapokban és nyomában sok-sok keserves csalódás és a csalódások kö­vetkeztében sok-sok lelki fájdalom tör fel. Sok­szor nem tudják megérteni, vájjon miért ez a nagy űr, az elnök úr kijelentése és az elnök úr vagy az ügyosztály vezetőjének intézkedé­sei közt. Kitűnő minősítésű Máv.jalkalmazot­taknak, akik óraműpontossággal végzik hosszú éveken keresztül a munkájukat, azt kell lát­niok, hogy ők lemaradtak és 20—30—40, sőt sok­szor még több hellyel is hátrább lévő állam­vasúti alkalmazottak kerülnek előtérbe. Kérik az Államvasutak elnökét, vezetőségét, hogy végre szerezzenek érvényt az általuk hangoz­tatott kijelentéseknek és ne engedjék az Állam­vasutak elnöke magas helyében azt, hogy kü­lönböző előkelő htelyekről befolyásolják őt protezsáltjaik kinevezésére, mert ez a rendszer, amely az utóbbi években, ismétlem, mind sű­rűbben és mind gyakrabban jelentkezik, sem­miesetre sem szolgálja a magyar Államvas­utak jó hírnevét, hanem ellenkezőleg, veszé­lyezteti azt a súlyos, felelősségteljes szolgála­tot, amelyet az államvasúti alkalmazottak vé­geznek. Ennyit a kinevezések és az előlépte­tések tárgyában. Mélyen t. Képviselőház! Általános és nagy elkeseredés tölti el az államvasúti pályafenn­tartási és forgalmi alkalmazottak lelkületét és hogy ez nem nyilvánul meg szolgálat közben, hogy ez nem jelentkezik szolgálati fegyelem­sértésben, az egyedül és kizárólag a magyar államvasúti alkalmazottak nagy fegyelmezett­ségén és önfegyelmezettségén múlik. Én őszin­tén szólva nem csodálnám, ha olyan jelensé­gek ütnék fel a fejüket az Államvasutaknál, amelyek veszedelmet jelenthetnének. Az utóbbi esztendőkben, azt lehet mondani, körülbelül 18—19 esztendő óta, az államvasúti alkalmazot­takat úgy kezelik, úgy bánnak velük, ahog'y kultúrembereket, önérzetes embereket ma már sehol sem kezelnek. Elkezdődött annakidején az A- és B-státussal, amellyel különbséget tet­tek az állam vasúti alkalmazottak közt; elvon­ták a lakbért és a családi pótlékot, a szanálási pótlékkal megkárosították őket, megkárosítot­ták a nyugdíjasokat, a tényleges alkalmazotta­kat, az árvákat, megkárosítottak mindenkit. Annak ellenére, hogy a szanálás első hó­naljaiban azt mondta a kormány, hogy a sza­nálási levonás csak egy esztendőre szól és egy esztendő múlva ismét megkapják a régi bére­ket és fizetéseket, csalódás érte őket, mert a helyett, hogy egy év után megszűnt volna ez a levonás, jött a második, a harmadik és a negyedik szanálási levonás és az állam vasúti alkalmazottak, akik az egész vonalon hűséggel, becsülettel, szorgalommal, abszolút megbízha­tósággal és józansággal végzik és végezték munkájukat, lesüllyedtek valósággal a kére­gető koldusok sorába. Ha végighallgatjuk azokat a szerencsétlen özvegyeket, akiket a szanálási levonással meg­károsítottak, akkor kétségbe kell az ember lel­kének esnie és azt kell kérdeznie, hogy azok­nak a szerencsétlen özvegyeknek, akiknek férje hosszú éveken keresztül hűséggel, becsülettel? ülése 1938 júnws 3-án, pénteken. 367 odaadással, fegyelmezettséggel végezte munká­ját és szolgálta az Államvasutakat, miért kell ilyen emberhez nem méltó sorban sínylődni ök? Miért nem gondoskodik az állam és az állam­vasutak arról, hogy ezek az özvegyek becsüle­tes, emberhez méltó életet élhessenek öreg, •munkaképtelen napjaikban? Borzalmas, hogy a szanálás során olyan özvegyektől is elvontak tekintélyes összegeket, akik például havi 50 pengő özvegyi járadékot kaptak; ezektől is el­vontak 20 pengőt. Mélyen t. uraim, mélyen t. Képviselőház, át tudják önök érezni e pilla­natban, hogy egy magával tehetetlen, megrok­kant, megbetegedett asszonynál, özvegynél mit jelent az a havi 20 pengő, amikor lakást kell fizetnie, amikor élnie és ennie kell, amikor ru­házkodnia és télen fűtenie kelll Sok-sok em­beri tragédia játszódott már le, amióta ez a kíméletlen és eléggé el nem ítélhető intézkedés megtörtént az özvegyekkel szemben. Ugyanez a nyugdíjasok esete is. Kímélet­len és — azt mondhatnám — érzéketlen kézzel nyúltak hozzá a nyugdíjakhoz. Ismételten és százszor is mondom: azoknak a nyugdíjaihoz, akik éveken keresztül becsülettel teljesítették szolgálatukat az Államvasutaknál. Ha 1931 gaz­dasági körülményeinek kényszerítő hatása nem is engedte meg, hogy különbséget tegye­nek ember és ember, alkalmazott és alkalma­zott között, azóta már régen elérkezett az ideje annak, hogy a kormány gondoskodjék arról, hogy ezeknek a szerencsétlen nyugdíjasoknak visszaadja azt az összeget, amelyet azelőtt kap­tak. Természetesen nem azokra a nyugdíjas urakra gondolok e pillanatban, akik előkelő állásból nyugdíjjal, kitűnően dotált újabb ál­lásokba kerültek. Azokra gondolok és szavam azoknak a szava, akik egyszerű forgalmisták, pályafenntartási, vagy műhelyi munkások vol­tak, akiknek nem ajánlott és nem ajánl fel senki előkelő, jól dotált újabb állásokat, ami­kor nyugdíjba mennek; akik nyomorognak, akik — ismétlem — emberhez nem méltó életet kénytelenek élni, hogy viseljék a szanálás bor­zalmas következményeit. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy ezeknek a szerencsétlen nyugdíjasoknak, özvegyeknek és árváknak az állam most már minél hamarabb, sőt haladék­talanul visszaadja azt, amit tőlük elvett, és félig-meddig tegye lehetővé a megélhetést ré­szükre ijs. De más súlyos panaszuk is van az alkal­mazottaknak. Ilyen például az, hogy a Máy. nyugdíjasait elvonták a független magyar bí­róságtól pereikben. Azelőtt annak a nyug­díjasnak, ha sérelmesnek találta a vele szem­ben tanúsított eljárást, módjában volt a füg­getlen magyar bíróság elé menni. Az utóbbi esztendőknek kellett elkövetkezniük, hogy kor­mányintézkedéssel elvonják ezektől az embe­rektől legelemibb polgári jogaikat, elvonjuk őket a független bíróságtól és az Államvas­utak egy külön bizottságára bízzák sérelmeik orvoslását. Nem bántó éllel mondom, de mél­tóztassék elhinni, ez éppen olyan, mintha visz­szatérnénk a középkorba, amikor a jobbágy és földesúr vitájában a földesúr egy személyben bíró is és gazda is volt. Ez az eljárás végte­lenül elkeseríti az Államvasutak alkalmazot­tait és ezért arra kérem a kereskedelemügyi kormányt, minél hamarabb tegye revízió tár­gyává ezt a kérdést és tegye lehetővé, hogy ezek az emberek, mint ennek az országnak becsületes polgárai, akik becsülettel, hűséggel végezték munkájukat, szintén elmehessenek a 64*

Next

/
Oldalképek
Tartalom