Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-323
354 Az országgyűlés képviselőházának 323, ülése 1938 június 3-án, pénteken. mert olyan adiókat kell fizetnie, amilyenek békében egyáltalán nem voltak, kitelek nélkül az állami pénzekkel dolgozó szövetkezetek konkurrenciájával áll szemben. Nagyon kérem a t. Képviselőházat és a kormányt, hogy amikor az egyik oldalon túlzott meggondolásoktól vezettetve önálló ipari és kereskedői exisztenciákat igyekszik teremteni, ne hozzon létre a másik oldalon olyan intézményeket, amelyek már meglévő és újonnan keletkező exisztenciákat tesznek tönkre. Mert, ihia méltóztatnak azt kérdezni, — ami itt annyiszor felmerült és amiről olyan kevés igazságot beszélnek és írnak a lapok — hogy tulaj donképen mi az oka annak, hogy a keresztény polgári társadalomból olyan kevesen akarnak menni kereskedői és ipari pályára, én megmondom, hogy ennek két oka van. Az egyik ok az, hogy a társadalomban a kereskedelmi és ipari pályának nincs meg az a megbecsülése, amely megvan a nyugati államokban. A másik ok pedig az, hogy senki sem bolond olyan pályára menni, amelyről tudja, hogy azon a pályán neki az állam konkurrenciájával kell megküzdenie. Az állam csinálja ugyanis a kisiparosnak és a kiskereskedőnek a konkurrenciát és nemcsak: a zsidó iparosnak és kereskedőnek csinál konkurrenciát, haaem konkurrenciát csinál természetesen annak a rétegnek is. amelyet méltóztatnak rábeszélni akarni arra, hogy iparos- és kereskedőpályára menjen. Ha azonban az illető látja, hogy neki meztelenül vagy az állam által adott szerény öltözetben kell majd kiállania azzal a felvértezett lovaggal szemben, akit az állam vértez fel, kérdem, hogyan merjen ebben az esetben ilyen pályára menni 1 (Rajniss Ferenc: Elmegy Hangya-kereskedőnek!) Ha pedig így áll a dolog, akkor azt kell mondanom, hogy senki se menjen magánkereskedőnek és iparosnak, hanem menjen mindenki a Hangyához, En ezt elfogadom. (Rajniss Ferenc közbeszól. — % a J-) Mondom, ezt is elfogadom, de akkor beszéljünk őszintén és mondjuk meg, hogy mindaz, amit itt Magyarországon arról hirdetnek, hogy a magyar intelligens társadalom, a középosztály gyermekei menjenek iparos vagy kereskedői pályára, össze fog zsugorodni azzá, hogy ha majd alkalmazást kapnak a Hangyánál, akkor menjenek iparosnak és kereskedőnek, de ha nem kapnak ott alkalmazást, akkor ne menjenek ezekre a pályákra. Ha így áll a dolog, t. képviselőtársam, akkor tessék abbahagyni az egész öuállósítási akciót, az önállósítási akció célját szolgáló egész propagandát és tessék azt mondani, hogy »ezelőtt magyar kereskedelem és magyar ipar. ma Hangya«. Ezt is elfogadom, mert minden álláspontot elfogadok, amelyik őszinte és nem kertel. De az egyik oldalon propagandát csinálni — szerintem nagyon helyes propagandát — arravonatkozólag, hogy a magyar kereskedelem és kisipar kereteit új emberekkel töltsük meg, a másik oldalon pedig r ezek előtt demonstrálni azt, hogy én rábeszéllek téged arra, hogy te menj el kereskedőnek és iparosnak, de nem hagylak megélni, ez teljes lehetetlenség, mert az emberek a maguk részéről b« mar abb észreveszik azt a tendenciát, amely tőlük a leendő kenyeret akarja elvenni. A kereskedelem és ipar berkeibe való csábí+ásnak. a kereskedelmi és ipari foglalkozások érdekében megindult propagandának csak abban az esetben lesz Magyarországon eredménye, ha az egyik oldalon munkájához mérten megbecsültté teszik az ipart és kereskedelmet, a másik oldalon pedig meg fogják szüntetni a konkurrenciának azt a mértékét, amellyel ma az iparnak és kereskedelemnek meg kell küzdenie. (Rajniss Ferenc: Hány százalék a Hangya a kereskedelemben, képviselő úr?) T. íképíviselőtársam, nem a százalék a fontos, hanem az a fontos, hogy mennyi tőkeerő, mennyi hitel, mennyi áru áll rendelkezésére. Teljesen mindegy az, hogy például Pestszentlörincen hány fiók van, az a fontos, hogy annak a fióknak mennyi hitel, mennyi áru áll rendelkezésére. Annak az iparosnak teljesen mindegy, hogy abban a faluban, ahol a szövetkezet felállítja a fiókokat, egy fiók van-e vagy több, ránézve csak az fontos, hogy a szövetkezetben minden cikket meg lehet vásárolni, a koporsótól kezdve az, ostornyélig és a § kocsikenőcstől kezdve a fűszerárukig. (Rajniss Ferenc: Szép kis Wirtschaft folyt itt a koporsóval! Megnyúztak mindenkit Magyarországon a •koporsóval, már meghalni sem lehetett!) Én nem tudom t. képviselőtársam, hogy a koporsóval milyen Wirtschaft folyt, csak azt tudom, hogy a koporsókat derék és tisztességes magyar iparosok készítették. (Rajniss Ferenc: De nem ők adták el!) Bocsásson meg a t. képviselőtársam, ha erre megint azt kérdezem, hogy annak a magyar asztaloisiparostnak, aki a koporsót készítette kicsiben és eladta a helyi kereskedő, mi az érdeke? Az» hogy Pestről vigyék vidékre a koporsót és ezzel ő is tünkremenjen, vagy pedig az, hogy a vidéki kereskedő a helyben készített koporsót adja el. Az én meggyőződésem, ismétlem az, hogy ebben a kérdésben tessék őszintén beszélni. T. Ház! Itt kell beszélnem a kereskedő- és iparosképzés problémájáról is. Minden áldott esztendőben méltóztatnak látni a középiskolák értesítőjében egy oldalt, ahol azt tüntetik fel, hogy az iskolát végzett ifjúság milyen pályára megy. Meg kell állapítanunk azt, hogy a felekezeteket is hevévé, a Magyarországon középiskolát végzett ifjúságnak összesen 2—2.5%-a megy kereskedelmi és ipari pályára. Hivatalnoknak több megy, de önálló kereskedői és ipari pályára az utóbbi időben összesen maximum 25% megy. (vitéz Sebestyén Kálmán: Már emelkedett!) Nem tudom, én az utolsó statisztikai adatokat vettem. (Rajniss Ferenc: Túlsók bankár és kereskedő van Magyarországon. — Éber Antal: Szaporítsuk? — Rajniss Ferenc: Én nem akarom szaporítani! — Görgey István előadó: Kevés a kereskedő!) Az én szerény véleményem szerint a kereskedőknél nem lehet numerus clausust csinálni. Nem lelhet kimondani azt, hogy csak ennyi kereskedő lehet, hogy a kereskedői és iparos pályára nem engednek több embert, mert elég van. Hová menjenek akkor az emberek felekezetre való tekintet nélkül? Nem lehet mindenki tisztviselő az államnál, a vármegyénél és a városnál, szabadpályára kell az embereket engedni, de szabadpályára csak akkor fognak menni az emberek, — az érettségizettek és nem érettségizettek egyaránt — ha megbecsülik őket, ha van rá lehetőség, hogy azon a pályán megélhessenek. (Rajniss Ferenc: Több a kalapszalon, mint a fej!) Minden szabadkereskedelemellenes áramlattal szemben, amely az utóbbi időben divatozik, nekem az a véleményem, amelyet azt hiszem, teljesen precízen fejezett ki a t. miniszterelnök úr, hogy a nemzeti termelés szabadsága, nyugalma és növelése mellett ebben az országban több embernek fogunk tudni exisztenciát adni, mint amennyinek eddig exisztenciát adtunk. Míg ellenben, ba ebben az országban a nemzeti termelés csökkenni fog (Rassay Károly: Elbürokratizálódik!) abban az esetben,
