Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-323
Az országgyűlés képviselőházának 323. mint a honvédelmi miniszter úr beszédében azt a kijelentést, hogy ott, ahol a magánérdek öszszeütközésbe kerül a közérdekkel, minden körülményeik között a közérdeknek kell győzedelmesen kikerülnie és a magánérdeknek kell a közérdek előtt deferálnia. Elfogadva már most, de meg nem engedve a miniszterelnök úrnak azt a kijelentését, hogy a termelés fokozása fontosabb, mint a helyes jövedelem- és a vagyonmegoszlás nagy kérdése, fel kell tennünk a kérdést, milyen intézkedéseket kell hoznia a kormánynak akkor, ha a termelést fokozni akarja és a fokozott termelés eredményeit az. áru. értékesítése szempontjából is érvényesíteni kívánja. Feltétlenül és mindenek előtt át kell térnie az irányított gazdálkodás rendszerére és véget kell vetnie annak a lehetetlen gazdasági helyzetnek, amely minden évhen mutatkozik különösen a mezőgazdasági értékesítés terén. Meg vagyok győződve arról, hogy a közvetítő kereskedelemre okvetlenül szükség van, azonban a mai gazdasági rendszerben folyton azt tapasztaljuk, hogy míg a mezőgazdaságot a bankok nem látják el megfelelő hitellel, a hitelt úgyszólván elvonják a mezőgazdaságtól, addig aratáskor és szüretkor korlátlanul bocsátanak tőkét a közvetítő kereskedelem rendelkezésére. A közvetítő kereskedelem ezután a rendelkezésére bocsátott tőkét minden esztendőben megismételve aratáskor és szüretkor arra használja fel, hogy a mezőgazdasági kisemberek terményeit alacsony áron vásárolja össze, mivel azok épen kényszerhelyzetben vannak, a hitelt nélkülözik és már kora tavasszal különféle hiteleket kénytelenek mezőgazdasági terményeikre felvenni, hogy azután aratáskor kénytelenek legyenek! termeivényeiket olcsó áron a közvetítő kereskedelem rendelkezésére bocsátani. Azt tapasztaljuk, hogy aratáskor a gabona, a szemes termény ára állandóan olyan összeggel esik le, hogy majdnem 60—80 és 100 százalékos emelkedést látni .néhány hónap múlva. Amíg például aratáskor a rozs, a búza ára országos viszonylatban 14—16 pengő volt, addig ma már 22 pengő. A bor ára szüretkor 14—15 fillér volt, s néhány hónappal a szüret után a duplájára ment fel. Ugyanígy vagyunk az összes egyéb mezőgazdasági termelvényekkel, éppen azért, mert hitelpolitikánk a mezőgazdasággal szemben teljesen, hibás alapokra van felépítve. A bőrkereskedéssel kapcsolatban pedig azt tapasztaljuk, hogy míg a készáruk ára állandóan emelkedik, addig a nyersbőráruüzletben több mint százszázalékos esés tapasztalható. A közelmúltban például a nyersbőr ára 2.60 pengőről leesett száz százalékkal 1.30 pengőre, de ez sem volt elég, mert az 1.30 pengős ár további százalékokkal esett le, úgyhogy a nyersbőr ára ma már 1.30. 1.20 pengő. Ez szintén csökkenti a juhászattal. az állattenyésztéssel foglalkozó kisemberek jövedelmét. Ezt a lehetetlen versenyt feltétlenül, minden körülmények között meg kell szüntetni és ha a közvetítő kereskedelemben nincsen meg az erkölcsi érzék ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, akkor a kormánynak kell beavatkoznia és feltétlenül úgy kellene minimálnia az árakat a különféle mezőgazdasági terményekkel kapcsolatban, mint ahogy minimálták a gyapjú árát a közelmúltban, amikor 2.20 pengőben állapították meg az árát a régi 1.20, meg 1.60 pengős árral szemben és az azelőtti állapottal szemben, úgyhogy a gyapjúnak ma már végéredményben olyan ára van, hogy a juhászattal foglalkozók jelenleg reálisan tudnak gazdálkodni. Ha meghagyjuk ülése 1938 június 3-án, pénteken. 351 ezeket az állapotokat, amelyek ma vannak a mezőgazdasággal kapcsolatban, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy ha falura megyünk, folyton azt látjuk, hogy a földmunkások, a gazdasági cselédek és a kisgazdatársadalom tagjai nem képesek a legelemibb életszükségleteiket sem kielégíteni, nem képesek sem cipővel, sem ruhával ellátnia gyermekeiket és csak rongyos em'berekkel találkozunk a falvakban, ahelyett, hogy a munkájuk után olyan helyzetbe hoznók a falu társadalmát, hogy feltétlenül ki tudja elégíteni összes fontos életszükleteit és meg tudja^ vásárolni azokat a cikkeket, amelyekre feltétlenül szüksége van az életben. Az útkérdés tekintetében én is azon az állásponton vagyok, hogy feltétlenül központosítani kellene az útépítés kérdését. Pest megyében például azt tapasztajuk évek hosszú sora óta, hogy Pest vármegye északi része állandóan favorizáltahb helyzetben van, mint Pest vármegye déli része és míg Észak-Pest vármegyében az autóstradák egész sorozata élpül meg, addig azt látjuk, hogy Dél-Pest vármegyében az a homoktenger, amelynek az volna a rendeltetése, hogy előbb-utób'b hazánk gyümölosöskertjévé alakuljon át, teljesen utak nélkül van. Ennek azután az a következménye, hogy azok a homokterületek, amelyeket igen könynyep be lehetne ültetni szőlővel és gyümölcsfával, teljesen kihasználatlan állapotban vannak azért, mert utakkal nem közelíthetők meg. Az útépítés problémája gazdasági szempontból is igen nagy jelentőségű, mert hiszen, az utak mentén az ingatlanok ára állandóan emelkedik, az utak mentén könnyebben lehet tanyásítani a vidéket, a tanyásított vidéket pedig könyebben lehet falusítani és így társadalmi szempontból is nagy jelentősége van ennek a kérdésnek, mert a megszületendő új falvak elhelyezkedési lehetőséget biztosítanak majd ifjúságunknak. Állandóan visszatérő jelenség, hogy szóváteszik a Pest vármegyében lévő úgynevezett Átok-csatornát. Ennek az Átok-csatornának az a rossz szokása, hogy abban az esetben, amikor a viziet le kellene vezetnie, olyan földeiket is eláraszt, amely földek addig, míg ez a csatorna nem volt. soha vízzel eláirasztva nem voltak (Fábián Béla: A legnagyiohb szemtelenség ettől a csatornától! — Derültség.) és az esetiben, amikor szükség volna az öntözésre, a vizet levezeti anélkül, hogy megfelelő csapadékot, megfelelő • vízmennyiséget bocsátana a csatorna mellett elterülő földek rendelkezésére. (Meizler Károly: Csuda rossz szokás! — Derültség.) Éppen azért, minthogy tavasz idején rendszerint el szokta árasztani ez a csatorna a mellette elterülő földeket, szükség vfallna hizonyos övcsatornák f megépítésére. Harcin ilyen övcsatorna megépítésére volna szükség, amelyeik segítségével a csatornában felgyülemlett viziet tavaszkor, amikor a csatorna vize megárad, be lehetne vezetni a Dunába éspedig a csatorna északi részén, középső részén, és déli részén. Ezeknek az övcsatornáknak megépítésével elsősorban munkaalkalmat teremtenénk a pestmegyei földmunkások részére (Fábián Béla: így van!), de másodsorban képeseik volnánk azokat a károkat is csökkenteni és elhárítani, amely károknak a csatornaimelletti gazdák évről évre ki vannak téve. A Mávaut autójáratokkal kapcsolatban szintén meg kell említenem azt, hogy DélPest vármegyében a Mávaut-járatok nincsenek teljesen úgy rendszeresítve, ahogyan az a 52*
