Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-319
164 Az országgyűlés képviselőházának 319 kel mutatnom arra is, hogy Európában még" jó néhány olyan piac van, amely nincs a mi exportunk szempontjából kellően kimunkálva. Ilyen például Anglia azután Franciaország és az északi államok. Nagyon szeretném, ha külkereskedelmi politikánk nagyobb fáradsággal, gonddal keresné azokat a lehetőségeket, amelyekkel az ezekre a piacokra irányuló kereskedelem útjait egyengethetné. A másik dolog, amit megállapítok, az, hogy mezőgazdasági kiviteli cikkeink sorában jó néhány olyan árut találok t amelynek kiviteli lehetősége nem kielégítő. Elsősorban ilyen a magyar szesz, cukor és a magyar konzerv. Ez a három áru a magyar mezőgazdiasági termelés szempontjából prominens fontosságú. Ennek a három árunak ez exportjára lényegesen nagyobb gondot kell fordítani és ezért nagyon kérném a kormányt, hogy jobban egyengesse ennek a három árunemnek az útját a külföldi piacokon, mint ahogyan ez eddig történt. (Csoór Lajos: így is sokat ráfizetünk!) A közeli napokban egy statisztikai munkálat fogja elhagyni a sajtót, amely 200 oldalon keresztül annak a heroikus munkának az adatait fogja nyilvánosságra hozni, amely heroikus munkát a magyar nép 20 esztendő óta teljesít. (Csoór Lajos: Mit kap érte!) Heroikus küzdelemről fognak ezek az adatok beszélni, a koldusbotra jutott magyarság élniakarásáról és élnitudásáról. Bizonyítani fogják ezek az; adatok, hogy Magyarországon nem politikai jelszavak, nem politikai ábrándképek hajszolásába merül ez a nemzet, hiszen^ igenis céltudatosan megfeszített akarattal és izmokkal gyakorlati munkát végez. Ez a költségvetés nézetem szerint ehhez B. gyakorlati munkához, ehhez a magyar \ jövőt építő munkáihoz értékes alapot nyújt, ezért ezt a költségvetést általánosságban, a részletes vita alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a joboldalon és a középen, szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Takács Ferenc képviselő úr. Takács Ferenc: T. Képviselőház! A kormány 73 imdllió pengővel többet akar a következő költségvetési évben kipréselni ; a népből, mint a mennyit az elmúlt évben behajtott. Akik ismerik a nép teljesítő képességét, azok tudatában vannak annak, hogy a kormánynak ez a törekvése a lehetetlenséggel határos. (Ügy van! Ügy van!, a szélsőbaloldalon.) C!sak egy módon lehetséges: ha a nép még lejebb szállítja a már amúgyis rendkívül alacsony életnívót. Min dien újabb adópengő a magyar gyermekarcok további hervadását, a nyomor és szenvedés fokozódását jelenti. Mindenki azt várhatta volna, hogy a kormány végre ezen a téren a takarékosság útjára lép és igyekszik a költségvetés bevételi részét apasztani, csökkenteni s e helyett a költségvetés bevételi tételeinek ezzel az újabb hatalmas emelésével találkozunk. Ha az egyes .adónemeket nézzük és kutatjuk, hogyan és fmily módon lesz lehetséges ezeket az újabb adópengőket behajtani, azt látjuk, hosry a terheket az alsóbb néprétegeknek kell vállalniuk, mert a terheket a széles néprétegekre azok, akik a különböző nagy vállalatok igazgatásában vesznek részt, át tudják hárítani. Éppen azért, mert a különböző vállalatok fogyasztási adók formájában átháríthatják a népre a terheket, ezek a terhek elviselhetetlenek a nép számára. A közel 900 imillió pengős állami közigazgatási költségvetés olyan súlyos teher, amelyet . ülése 1938 május 2^-ên } kedden, a magyar nép a mai berendezkedés, a mai termelési formák mellett nem. bír el. Amint már előttem szólott képviselőtársam is megemlékezett róla, különösen súlyosan érintik az adóterhek az ország mezőgazdasági lakosságát, azokat a rétegeket, amelyek amúgyis a legszt> gényebb viszonyok között élnek. Ezen adóterhek miatt, az adóterhek kényszerű vállalása miatt nem. lehet az ország belső megerősödéséről beszélni. Azok a néprétegek, amelyek a imultban szorgos takarékosság mellett talán tudtak maguknak valamit öreg napjaikra félretenni, most már egyáltalában nem gondolhatnak arra, hogy a maguk számára bármit is megtakaríthassanak. Ezért azután a társadalom dolgozó rétegei között állandó elszegényedés van folyamatban, amelynek megállítása volna szerintem .a kormány kötelessége, ezen a téren azonban semmiféle komoly törekvést neon látunk. Csak máról-holnapra élnek az emberek az országban. (Csoór Lajos: Nem is élnek!) Ha a költségvetés személyi kiadásait nézzük, — amelyekről igen kevés szó esett eddig — azt látjuk, hogy az állami költségvetésnek igen jelentős részét, 50'4%-át a személyi kiadások emésztik fel. Az állami üzemeknél a személyi kiadás majdnem (megközelíti az 50%-otAmint Peyer Károly képviselőtársam is megemlítette, a dologi kiadások között is különböző személyi kiadások is — kiszállási díjak és nem/ tudom milyen költségek címén — el vannak bujtatva. így nyugodtan mondhatjuk, hogy a személyi kiadások jóval .meghaladják a költségvetés 50%-át. (Farkas István: Drága a körömpiszkálás Magyarországon!) Ezen a hatalmas állaimi bürokrácián kívül a magyar népnek még a vármegyei, városi és falusi tisztviselői kart, továbbá a különböző egyházak tisztviselőkarát is el kell tartania (Csoór Lajos: Erről nem beszélt senki!) s bizony ezek a terhek, az állami és közületi, bürokrácia eltartása elviselhetetlen teherként nehezednek a magyar népre. Éppen ideje volna tehát, hogy ezen a téren mélyreható változások történjenek. E helyett azt látjuk, hogy egyre nagyobb tömegek özönlenek a tisztviselői pálya felé, a személyi kiadások növekszenek, a tisztviselők számát állandóan szaporítják. (Mózes Sándor: A bürokráciát le kell szállítani a felére!) Én egyáltalában nem akarok a tisztviselők ellen beszélni, tudom, hogy bizonyos mértékű közigazgatási tevékenységre szükség van, de hangsúlyozom viszont, hogy az ország mai állapotában ezeket a terheket nem bírja el. Mái országban is elvégzik a közigazgatásig teendő ket, a nélkül azonban, hogy az állami bürök ráciát ilyen hatalmas arányban fejlesztenék. Ha a különböző adónemeket nézem, azt mondhatom, hogy az illetékeket kivéve mindenféle adónemet át tudnak hárítani a népre. Hiába is próbálnák tehát talán a jövedelemés vagyonadót emelni, mert ennek követkéz menye megint csak az lenne, hogy a vállala tok, amelyek a jövedelem- és vagyonadót fizetik — vagy akármilyen címen próbálják is őket megadóztatni, — a terheket könyörtelenül és kíméletlenül áthárítják a fogyasztókra, a nép széles rétegeire. Érthető, hogy a szenvedés és nyomorúság elől mindenki igyekszik az országban szaba dúlni Az egy főre eső alacsony nemzeti jőve delem mellett bárki is csak úgy élhet jól az átlagon felül ebben az országban, ha ezt mások rovására teszi. E miatt azután állandó a l súrlódás a társadalmi rétegek között, sőt saj-