Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-319

160 Az országgyűlés képviselőházának 319, esztendőnek alig a felében volt egyensúlyban lévő költségvetésűink s a költségvetések deficitjét néha bizony nagyon súlyos és komplikált hitelműveletekkel kellett fedeznünk, — amelyek talán ma már történeti nevezetességnek is, — vagy pedig kedvezőbb évek pénztári feleslegeiből 'kellett ezeket a hiányokat pótolni, ha visszagondolunk továbbá arra, hogy az összeomlás után 1923-ban a háború és a forradalmak következményeképpen a Népszövetséghez kellett fordulnunk, N hogy államháztartásunkat rendbehozzuk és a Népszövetség, amelynek tudvalevőleg kölcsönnel kellett a magyar állam segítségére sietnie, kiküldött egy főellenőrt és egy ellenőrző bizottságot,, jóváhagyott egy szanálási javaslatot, amely arra szolgált volna, hogy az államháztartás egyensúlyát helyreállítsuk, ha visszagondolunk továbbá arra, hogy az 1930-as éyeklben, amikor a nagy gazdasági depresszió következtében olyan válságos helyzetbe került az államháztartás, hogy megint csalk a Népszövetséghez kellett fordulnunk és egy szakértőkből álló bizottság kiküldését kellett kérnünk a hibák megjavítása céljából, akikor tisztában lehetünk azzal, hogy milyen hatalmas, céltudatos, és sokszor talán önmegtartóztató munka volt szükséges ahhoz, öt-hat éven keresztül, hogy, előálljon a mai helyzet, a költségvetés egyensúlyiba hozatala. Ez kétségtelenül nemcsak a magyar közélet szempontjából jelentékeny dolog, hanem a, gazdasági élet szempontjából is,, mert ez min'a a belföld, mind a külföld előtt bizonysága annak ' az észszerű és céltudatos munkánaK, amely ebben az országban folyik. Éppen ez^ « céltudatosság azonban, amellyel az egymást követő magyar kormányok az államháztartás egyensúlyának helyreállításán fáradoztak, lehet az alapja talán annak is, hogy az állam háztartásaiból kiküszöböltessék három olyan szépséghiba, amely bizony 20 év óta fennáll és amely nem éppen kedvező színben tünteti fel a dolgokat. E három szépséghiba egyike az államadósságok kérdése és pedig nemcsak a háborús államadósságok hanem a háború előtti államadósságok kérdése is. Szépséghibának kell tartanom t. Ház, azokat a módszereket, amelyekkel ezek az államadósságok nálunk kezeltetnek, mert míg egyfelől a háború előtti államadósságok tekintetében egyáltalában semnni néven nevezendő intézkedés nincs és a helyzet az, hogy ott papírpiengővel fizetik az esedékes szelvényeket, a háborús adósságoknál viszont nagyon sokféle kezelés van. így pl. meg kell említenem mindenekelőtt az 1928. évi XXX. törvénycikket, amelynek alapján a gyámpénztárakuál letétben lévő háborús államadósságok kezeltetnek bizonyos rendszer szerint. Azután egy másik rendszer szerint kezeltetnek a gazdaságilag leromlott exüisztenciák állandóságai és azután következnek az ősjegyzők kezében lévő államadóssásrok, .majd pedig minden egyéb államadósság. Nem tarthatom helyesnek, hogy egv rendes, deficitmentes, a legnagyobT) szigorral és a legnagyobb céltudatossággal kezelt államháztartásban ilypn rendszertelenség mutatkozzék éppen az adóssági tételeknél és bár nem akarok semmiféle javaslatot tenni abban a tekintetben, hogy e kérdések rendezése miként történjék, mindenesetre csak anra kérném a oénzügyuiíni.sztyr urat. hogy valamiféle megoldást találjon ezen a téren, aimely megnyugtatást és igazságot szolgáltat ebben a dologban. ülése 1933 május 24-e%, kedden. Szükségesnek tartom ezt, igen t. Ház, két oknál fogva. Nem k'ivethetem azokat, akik az államadósságok rendszerénél bizonyos becsületbeli kötelezettségekre mutatnak rá az állajnháztartás szempontjából. En tisztán gazdasági szempontból kívánnám megvizsgálni ezt a kérdést. Magyarországon nevezetesen a tőkeképződés amúgy is lassú és zökkenős. Most ezekkel az államadósságokkal kapcsolatosan éppen a meglehetősen gyönge gazdasági kezekben tőkeroimbolás történt, tőkék vonattak ki a forgalomból, tőkék, amelyeiket nem lehet érvényre juttatni gazdasági téren, amelyek nem jövedelmeznek. Ez nem növelheti a tőkeképződés vágyát és szeretetét közönségünkben, de közönségünk általában bizonyos averzióval, mondhatnám bizonyos antipáti aval viseltetik az értékpapírokkal szemben, a részvényekkel szemben talán a részvényjogban mutatkozó hibák következtében, a fix-kamatozásiú papíroknál pedig talán az a körülmény, hogy éppen előttünk áll a háborúelőtti és a háborús állaimadósságok sorsa, az, amely nem kelt bizalmat, hanem ellenkezőleg bizonyos averziót kelt közönségünkben. Ismétlem, én csak arra kérném a pénzügyminiszter urat, akinek gyakorlati elképzelései iránt a legnagyobb bizalommal viseltetem, hogy hozzon minél előbb a közvélemény elé valamilyen megoldást, amely kiirtja az állam háztartásából ezt a kellemetlen momentumot. A másik szépséghiba, igen t. Ház, az állami alkalmazottak és az állami nyugdijasok helyzete. Nagy örömmel regisztrálom azt, hogy az előttem szólott igen t. Homonnay képviselőtársam és barátom nagy melegséggel és nagy szeretettel emlékezett meg a közalkalmazottakról ' és t nyugdíjasokról, úgy, hogy én a magam részérői egészen röviden csak párhuzamot vonni vagyok bátor ennek a társadalomnak háború előtti és mostani helyzete között. A háború előtt a köztisztviselő-társadalom a státusokba pontos arányszámok szerint beosztott fizetési fokozatokban élt. A kormányzatok a legnagyobb szigorúsággal ügyeltek arra, hogy ezek az arányszámok ne változzanak meg és azokat ne lépjék túl, mert hiszen ezáltal volt biztosítható egyfelől az, hogy a megüresedett állások a legalacsonyabb kategóriákban mindenkor betölthetők voltak, másfelől az, hogy az előléptetés is rendszeresen, pontosan, évente egyszer-kétszer bekövetkezhetett. Azonfelül az egyes státusokban a tisztviselők képzettsége, a tisztviselők munkaideje, a felelősség köre szerint nagyon igazságos és méltányos fizetések voltak megállapítva. Csak például említem fel, hogy 1913ban egy főiskolai végzettségű állami tisztviselőnek havi létminimuma — átszámítva — 235 pengő volt Ezt a létminimumot csak a XI. és X. fizetési osztály nem érte el, minden más fizetési osztály lényegesen meghaladta azt, az V. fizetési osztály pl. 303%-kai. Ugy, hogy átlagban a tisztviselői létminimumot 48-7%-kai haladták meg az illetmények a háború előtt. Ezzel szemben 1937-ben a havi létminimum 315 pengő volt és ezzel a létminimummal szemben kizárólag csak az V. fizetési osztály mutat 18%-os többletet, minden más fizetési osztály illetményei a létminimum alatt állanak, átlagban 46*5%-kal. Ha megnézzük, hogy tulajdonképpen kikről is van ma itt szó, kikből áll az a tisztviselői társadalom, azt felelhetjük, hogy számításunk szerint —