Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-315
Az országgyűlés képviselőházának 315. Elnök: Szólásra következik? Gaal Olivér jegyző: Meizler Károly. Elnök: Meizler Károly képviselő urat illeti a szó. Meizler Károly : T. Ház! Ezzel a javaslattal szemben egy különösen fontos aggályom van, az, hogy a belügyminiszter jóváhagyó, vagy feloszlató határozata ellen nem ad panaszjogot a közigazgatási bírósághoz. Minthogy pártom ezt az aggályomat és kifogásomat magáévá tette, (Sulyok Dezső: Melyik párt? — Horváth Zoltán: Melyik frakciót) — a kereszténypárt, amennyiben nem tudná Pápa igen t. követe, majd ha nem leszek tagja, akkor közölni fogom a képviselő lírral... (Rakovszky Tibor: Fotókópiával. — Sulyok Dezső: Az valódi! Borzasz tóan valódi!) mivel tehát pártom ezt az aggályomat elfogadta, en is elfogadom a javaslatot. T. Ház! Hozzászoktunk ahhoz, hogy az utóbbi időben a törvényhozás nem kódexeket alkot, valamely tárgyra^ vonatkozólag, nem az egész jogrendszert kívánja rendezni, banem úgynevezett eseti törvényhozással állunk szemben. Ilyen volt a sajtónak ia zugsajtóval kapcsolatban történt szabályozása és ia sajtószabadság korlátozása. Most az egyesületi joginál iß elsösorbatn a korlátozást vettük elő. Igaz, hogy eddig nálunk nem • volt törvényben szabályozva az egyesülési jog, — bár erre igen magy szükség lett volna — hanem rendeletek, mégpedig igen nagyon régi időkből. 1873-ból és 1875-ből származó rendeletek szabályozták ezt a kérdést. Annak idején a kérdés csak oly értelemben nyert szabályozást, hogy csak egyes tisztviselőkre, a királyi ügyészekre;, a bíróság tagjaira és a fegyveres erő tagjaira nézve volt megtiltva a politikai célú egyesületekbein való részvétel. Ezen túlmenő megkötés a régebbi rendeletekben nem volt. Jogrendszerünk általában az egyesülési szabadság alapján állt és 1914. előtt az volt a helyzet- hogy ha bemutatták egy egyesület alapszabályait láttamozás 'végett, a bemutatás napjától számított 40 nap után, amennyiben az alapszabályok ellen a belügyminiszter észrevételt nem tett, az egyesület a maga működését ideiglenesen megkezdhette. A későbbiek folyamán 1914-ben a háborús intézkedések kapcsán egy olyan rendelkezés látott napvilágot, amely telj esi mértékben meggátolta és lehetetlenné tette új egyesületek alapítását miniszteri rendeletek alapján. Ez volt az általános szabály, amely alól csak elenyészően csekély száma kivétel volt. A. háborús rendelkezések hatályát az 1920. évi VI. t.-c. egy esztendővel meghosszabbította. Jellemző, hogy ez a meghosszabbítás 1 csak egy évre terjedt ki. De nem érdektelen az akkori igazságügyül iniszternek Ferdinándynak az a véleménye sem, amely az 1920. évi VI. t.-c indokolásában foglaltatik. Nem érdektelen ónnak felelevenítése a ma szíóban forgó kérdés kapcsán, hogy meglássuk, miképpen vélekedett erről a kérdésről 1920-bam az akkori igazságügyminiszter. Az említett indokolás azt mondja (olvassa): »A törvényjavaslat elfogadásával tulajdonképpen az alkotmányon ebnete sérelem, ha a kivételes hatalom állandósulna, a miniszteri felelősség elve illuzióriuasá válnék és könnyen fel lehetne forgatni az állampolgároknak törvényben biztosított közszabadsági jogait.« Akkor az igazságügyminiszterek még ilyen érzékenyek voltak a közszabadsági jogok iránt. A nemzetgyűlés is csak ülése 1938 május 18-án, szerdán. 7 ennek a miniszteri indokolásnak a kiemelésével járult hozzá a háborús rendelkezések hatályának egy évvel való meghosszabbításához. Ugyanakkor azonban e törvény 2. §-a utasította a minisztériumot, hogy mielőbb terjesszen be törvényjavaslatot e kérdés rendezéséről. Ez meg is történt és a nemzetgyűlés a benyújtott újabb törvényjavaslatban most már még rövidebb időt tűzött ki és az 1922 : XVII. jtc.-ben még rövidebb időre, mindössze hat hónapra prolongálta ezeknek a háborús kiviételes rendelkezéseknek a hatályát. A hat hónap 1923 február 11-én lejárt. A törvény értelmében azonban annak hatálybalépése után négy hónapon belül a kormány kötelessége volt további törvényi felhatalmazást kérni. Ez csakugyan meg is történt és 1922 végén benyújtották a közrend fokozottabb biztosításáról szóló törvényjavaslatot. A négy hónap és a hat hónap közötti differencia, a két hónap alatt a törvényhozás letárgyalja a benyújtott törvényjavaslatot s az új^ törvény azután véglegesen rendezte ezt a kérdést. Ennek az 1922. végén benyújtott, előbb említett törvényjavaslatnak az indokolásában ez áll, (olvassa): »A háború esetére megállapított kivételes hatalom igénybevételére való jog az 1922:XVIL t-e. 6- §-a értelmében 1923 február ÍJ-én megszűnik és ez alapon a rendkívüli idők követelte rendkívüli intézkedések megtételére elenyészik a megfelelő jogaiap<« T. Ház! A kormány azonban a képviselőház elé terjesztett ezt a törvényjavaslatot később visszavonta. Igaz, hgy 1924-ben egy hasonló, de imiég sem egészen ugyanolyan törvényi avaslatot terjesztett a Ház elé, s így az a jogköveíkeztmény, amely az eredetileg helyesem és a jogfolytonosság szempontjából is jogosan beterjesztett törvényjavaslathoz fűződött, hogy •H.ídmillik ezáltal a kormányzat meghosszabbíthatja a kivételes! rendszabályokat, a javaslat visszavonása által megszűnt és az 1924-ben beterjesztett új és az előzőktől különböző törvényiavaslat már nem vonja miaga után ezt a jogkövetkezményt. A helyzet tehát az, hoigy a kávételes rendszabályok alapján állván, a kormánynak módjában állott ténylegesen, de nem jogilag megakadályozni az új egyesületek alakulását, az egyesületeket • feloszlatni a törvényes, ületve a törvényben gyökerező rendeleteik alapján, amelyeket azonban a közigaizigatási bíróság idevonatkozó ismeretes rendelkezése szerint nem tartott meigfelelő jogalaptnakT. Ház! Én ezt a kérdést csupán azért taglalom most, hogy a t- Házi tisztán lássa, hogy az 1 , amit ennek a javaslatnak indokolásaiban az igen t. belügyminiszter úr előterjeszt — hogy tudniillik itt tulajdonképpen nom történik más, mkit a jelen helyzetnek, a tényleges helyzetnek törvénybeiktatása — tényleg megfelel ugyan a valóságnak, viszont de iure nem felel ímeg .a valóságnak- Készséggel koneedálom, hogy bár fennállottak olyan rendelkezések, amelyek a kormánynak módot adtaik arra, hogy egyesületeket feloszlasson, mégis a mindenkora, kormányzat érezte, hogy sem a fennálló rendeletek, sem pedig az 1922:XI. t.-c.-ben foglalt idevonatkozó törvényes intézkedés, amely azonban kétségtelenül a békediktátumokból folyt, nem megfelelő jogalap, a belügyminiszter úr tehát nagyon helyesein mondotta, hogy erre nem kíván támaszkodni, mert nam volna sem baza[vv, ^em helyes bo.?v mi olvain rendelkezés nyomán rendezzük belső alapjogainkat, amelye-
