Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-318

Az országgyűlés képviselőházának 318. ülése 1938 május 23-án, hétfőn. A nagy német birodalommal fennálló régi baráti jó viszony remélhetőleg meg fogja könynyíteni számunkra az esetleg előbukkanó nehézségek leküzdését. De mindezeknek előfeltétele, hogy elsősorban idebent tegyünk meg mindent és hozzunk meg a magyar mezőgazdaság érdekében minden áldozatot, mert ezek nélkül a mezőgazdaság jövedelmezőségének fokozása és fejlesztése szinte teljesen lehetetlen. Hangsúlyoznom kell ezt különösen most, mert az európai térkép megváltozása következtében feltétlenül alul maradunk abban a fojtogató gazdasági versenyben, amelynek a magyar mezőgazdaság a háború utáni időben állandóan nyomása alatt állott. De meg kell tennünk minden lehetőt a magyar mezőgazdaság érdekében annál is inkább, mert a mai általános gazdasági helyezt egészségtelen eltolódásai csak arra alkalmasak, hogy a falu és a város közötti ellentétek kiélezése révén, az elégedetlenség gyúlékony anyaga halmozódjék és ezzel a nyugodt fejlődés előfeltételeit képező társadalmi békétől hovatovább eltávolodjunk. Meg kell tehát találnunk azt a természetes kivezető utat, amelyen haladva, még a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett is biztosíthatjuk minden társadalmi rétegnek a mainál viszonylag jobb megélhetését. Ebben a tekintetben, azt hiszem, jelentős előrehaladást fog előidézni a nagy beruházási programm megindítása, amelyhez szükséges hatalmas öszszegeknek a gazdasági élet vérkeringésébe való átboesátásával, — biztonságérzetünk megjavítása mellett — azt hiszem, a nép legszélesebb rétegeinek életszínvonalát is jelentékeny mértékben emelni tudjuk. Természetesen ebből a hatalmas nemzeti erőfeszítésből iminden gazdasági iágnak Önzetlenül ki kell vennie a részét és azt hiszem, hogy itt a lehető legnagyobb feladat fog háramlani a magyar hitelszervezetre. A magyar hitelszervezet a legnehezebb időkben is bebizonyította, hogy egészséges alapokon nyugszik és mindenkor tisztában volt azzal a nagy nemzeti feladattal, amelyet gazdasági életünk aümentálása tekintetében ki is kell fejtenie. Meggyőződésem, hogy a nemzetnek ez a nagy erőfeszítése csak akkor fog egészséges irányú fejlődést biztosítani, ha nem a meglévő tőkék megsemmisítésével, hanem a tőkék fokozott munkábaállításával jár. Nagy mértékben meg fogja könnyíteni ezt, a banktörvénynek a miniszterelnök úr által bejelentett módosítása, amely remélhetőleg a vidéki hitelélet, különösen pedig a vidéki mezőgazdasági hitelélet élénkebbé és olcsóbbá tételét is fogja szolgálni. Különösen szükség van erre azért, mert nem lehet egészséges hiteléletnek nevezni azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank leszámítolási állományának 671%-a esik az egymilliós székesfővárosra és csak 32'9%-a élénkítheti a 8 millió főnyi népességgel rendelkező vidék hitelszervezeteit. Ez azonban természetes következménye annak a centralizációnak, amelyet, sm'nO'S, mind az ipar, mind a kereskedelem terén tanasztalunk és amelynek megbontásaidécentralizálása mindenesetre meggyógyítaná a vidéken most fennálló beteg szociális helyzetet és minden bizonnyal könnyítene a túlzottan megterhelt vidéki váirosok és falvak megterhelésén is, T. Ház! A nagyipar decentralizációjának legfőbb akadályát én a fuvarkérdésben látom. A munkabérek, az olcsóbb megélhetési viszonyok következtében vidéken aránytalanul alacsonyabbak, mint a székesfővárosban, mégis ez a helyzeti előny, úgylátszik, nem tudja ellensúlyozni azt a fuvarkülönbséget, amelyet az idéz elő, hogy a ayersianyagoit le keli íszállítani a vidéki ipartelepre, viszont a készgyártmányt a fogyasztó főváros felé kell szállítani. Pedig megítélésem szerint az egészséges iparfejlesztésnek a vidék felé kellene irányulnia, egyfelől a nép szociális helyzetének megjavítása szempontjából, de másfelől nemzetvédelmi szempontból is, különösen most, amidőn a légiforgalom fejlődésével bekövetkezhetik az, hogy egy háborús megmozdulás esetén néhány óra alatt elpusztíthatnák a székesfőváros összes ipartelepeit. Mindezek, azt hiszem, elegendő indokok arra, hogy a nagyipar vidéki terjeszkedése elől a lehetőséghez mérten hárítsunk el minden akadályt, hogy a nagyipar vidéken is gazdaságosan működhessék és hogy ezzel elősegítsük a nagyipar vidéken való letelepedését. T. Képviselőház! Beruházásainknál honvédelmi felszereléseink mellett, első helyet kellene biztosítani egyfelől olyan munkálatoknak, amelyek huzamosabb ideig állandó foglalkozást tudnak biztosítani a nép legszélesebb rétegeinek, másfelől pedig olyanoknak, amelyekkel mezőgazdasági helyzetünk észszerű fejlesztését tudnók bizonyos mértékben továbbvinni. En elismerem a már megindított öntözési ónunkák kérdésének igen nagy horderejét és nagy fontosságát, mert hiszen ezekkel remélhetőleg csökkenteni tudjuk majd egyes vidékeken az időjárás mostohasága következtében előálló károsodásokat és növelhetjük mezőgazdasági hozamunkat, különösen a takarmányhiányban szenvedő vidékeken az állattenyésztés érdekében, de megvallom, hogy álmagyar mezőgazdaság általános érdekeit tekintve — különösen a most meginduló gyilkos gazdasági versenyben — a legnagyobb figyelmet kellene fordítanunk úthálózatunk minél sürgősebb teljes kiépítésére. Szinte elképzelhetetlen, hogy milyen borzalmas küzdelem között kénytelen földjét munkálni a magyar mezőgazda, ha^ figyelembe vesszük azt, hogy az Ősz .-beálltától a tavasz végéig egyes vidékeken 4—20 kilométeres sártengereken kénytelen igás jószágával keresztülvergődni, hogy művelési területét csak megközelítse. A mezőgazdák az úgynevezett bekötőutakkal tudnának közelebb jutni a művelési területeikhez, de ezek a bekötőutak éppen a pénzbeli fedezet hiányában rendkívül lassan tudnak kiépülni. De ez egész, r természetes is, hiszen az egyes vidéki autonómiák a túlzottan magas községi közterhek mellett képtelenek előteremteni azoiVat a^ nagy Összegeket amelyek az egyharmados állami hozzájárulás mellett a bekötőutak építéséhez szükségesek volnának. (Alföldy Béla: Ez igaz!) Hiszen köztudomású, t. Ház, hogy a nagy állami adók mellett a községek és vidéki városok túlnyomó része 50—150%-os pótadót kénytelenek viselni (Alföldy Béla: Ügy van!) és azokra a r községekre és városokra, amelyeknek lakói túlnyomó részben mezőgazdákból állanak, ezek s terhek szinte elviselhetetlenek. De igen sob helyen a rendkívül magas, sőt sok helyen még magasabb ánmentesítési költségek is terhelik a mezőgazdákat, ezeken felül pedig 30—40%-os