Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-318

Az országgyűlés képviselőházának 318. ülése 1938 május 23-ún, hétfőn. 103 egy ilyen költségvetésben. A pénzügyminiszter úr expozéjában egy bizonyos büszkeség csillant meg, éspedig azért, mert ez a költségvetés egyensúlyozott költségvetés, mert deficitmentes költségvetés, ami hosszú évek után az első eset: sőt Angliának sincs deficitmentes költségvetése, bár én nem hiszem, hogy azért Anglia túlságosan irigyelne bennünket. Egészséges optimizmus csillant meg és csendült fel benne, amelyre feltétlenül szükség van, mert az optimizmus emeli és lendíti az erőket, az optimizmus sarkal és biztat, ezzel szemben a pesszimizmus bénít és sorvaszt. Ebben a sémában azonban eleven életet és meleg vérkeringést mégis csak a nemzet öszszeségének a fegyelmezettsége, komoly időkhöz méltó érettsége, termelő és alkotó munkássága, áldozatkészsége és erőfeszítése fog majd elindítani. Voltaképpen akkor lesz majd ez a költségvetés egyensúlyozott, biztos és szilárd, ha egyensúlyozott, biztos és szilárd magyar nemzeti élet áll mögötte. Ennek a magyar nemzeti életnek, az egyensúlyozott költségvetés biztosítékának tartó erőivel, szilárdságának és tömörségének a feltételeivel kell tehát foglalkoznunk. Minthogy ezt a magyar életet leginkább a háborúban edzett és az azután feltörő generációk hordozzák, azért szükséges foglalkozni ezeknek a generációknak lelki alkatával, ezeknek a generációknak az ideáival, amelyek az életükön uralkodnak és vágyaival, melyek szívükben égnek. Az országgyűlésnek nem egy kitűnősége megmutatta a lefolyt viták folyamán a ma életének keresztmetszetét és megrajzolta a ma korképét, az új és sokak előtt idegenszerű, de a valóság döntő erejével előttünk álló életformát. Nekem most az az igényem támadt, azt mondhatnám, merész igényem, hogy ennek az új életstílusnak és életformának a genezisét kutassam, keressem azt, hogy milyen az az új ember, az új embertípus, aki lelkéből ezt az új életformát és életstílust kibontja es kifejti. Mert azzal tisztában kell lennünk, hogy egy egészen új embertípus született s a régi embertípus meghalt; hogy a, haboru niaigy caezúrát jelent nemcsak törtenelmiieg és időben, hanem lelkileg „is es hogy azok, akik a háború irtózatos erői kozott őrlődtek és azok, akiknek első öntudatos tekintete arra a romhalmazra esett, amelyet a haboru morzsolt rommá, egészen másképpen latiak az életet, egészen másképpen értékelik es ítélik meg az életet és egészen mas igenyekkel állnak az élet elébe. Ha keresem a pszichológiai mélységekben ennek az új embertípusnak ( jellegzetes sajátosságait, akkor azt kell megállapítanom, hogy ezt az új embert valami nagy kiábrándulás, nagy illúzióknak szétszakadása, valamikor pazar fénnyel ragyogó gondolatok devalválódása, csődje gyötri és kínozza. Nem az eszmék a hibásak, hanem az emiberek; akiknek a kezében ezek az eszmék deformálódtak. Ez az eszmék tragédiája. Az Istentől és felülről kapjuk az eszméket, de mikor az eszmék idekerülnek a földre és az emberekhez jutnak, akkor az eszmék eltorzulnak. A régi ember például a szabadságért lángolt, a szabadság tüze égett lelkében és rengeteget áldozott, vért és életet áldozott a szabadságért. (Rajniss Ferenc: Később keresett rajta eleget!) A mai ember látja, — szemei előtt történt meg ez a folyamat — hogy a szabadság nevében és a szabadság égisze alatt milyen rabszolgaság keletkezett popolitikai, gazdasági és szociális értelemben egyaránt. A régi ember égboltozatán a szabadság csillaga ragyogott, a mostani ember inkább r az egyenlőség felé törekszik, mert a szabadság, illetőleg a szabadossággá fajult szabadság, szédületes distanciákat húzott széjjel, feszített széjjel és óriási egyenlőtlenségeket teremtett. Azért kívánja, amennyire emberileg lehetséges, az egyenlőséget, és voltaképpen azért lelkesedik a szabadság helyett inkább a rendért. A régi embernek az volt az igényé és vágya, hogy egyéniségét kiélje, hogy azt a lehető legteljesebben kifejlessze, kitökéletesítse. De látnia kellett a mai embernek, hogy a legszebb egyéniség is milyen tehetetlen és gyámoltalan; hatalmas, sokszor sötét erők ütései alatt és ezért inkább lemond könnyen és könnyelműen a szabad és független egyéniségről és mint névtelen _ hős ^akar az ^lösszeségbe beleolvadni, akarja életét, önmagát és sorsát az összeséggel és az összeség erőivel biztosítani. A magántulajdon elvesztette vonzóerőjét és pedig azért, mert rengeteg embernek, az emberek legnagyobb többségének egy elérhetetlen ábránd lett a magántulajdon. Ezért a imái ember inkább kívánja a biztos jövedelmet, a nyugdíjat; az államtól is azt kívánja, hogy ne elsősorban a magántulajdon nyugalmát biztosítsa, ;]&anem biztosítsa az ő életét és gondoskodjék róla minden vonatkozásban. Kiábrándult az elcsenevészedett demokráciából, ímert látta, hogyan lesz äz áldemokrácia segítségével voltaképpen^ a tömeg, a plutokráoiának egy mindenkor és mindenre felhasználható és bármerre hajlítható anyaga. Látta azt, hogy voltaképpen a demokráciának, az áldemokráoiának az elbódító gondolataival gázolt rá. és emelkedett fel egy kis csoport és zsarnokoskodik felette. Ezeket a gondolatokat, ezeket az ideákat valahogy meg kell tisztítani a rájuk tapadt salaktól. A fogalmiaknak vissza kell adni a maguk eredeti, tiszta, valódi jelentőségét. Éppen a most uralkodó római (pápa mondotta: »Adjátok vissza a szavaknak valódi jelentőségét és megmentettétek a világot.« A szabadság egy feltétlen és elkobozhatatlan, Istentől kapott joga az embernek. Ez elvitathatatlan. Igen ám, de hogy a szabadság érték legyen, forrás legyen, áldás legyen, szükséges, hogy annak alapja a tekintély tisztelet, mértéke a közjó és a közérdek, regulatora pedig az engedelmesség legyen. Valami egészséges kiegyenlítésre van szükség a szabadság és a rend között. — amint ezt az államtitkár úr a múltkor gyönyörűen kifejtette — mert a szabadság rend nélkül anarchia, és a Tend szabadság nélkül önkény. Szükség van a nagy egyenlőtlenségeknek valamiféleképpen a jközlebb hozására, a nagy végleteknek egymáshoz hajlítására, a nagy distanciáknak összeszűkítésére. Az egyéniség mindenesetre az embernek egy nagy kincse. »Höchstes Glück der Menschenkinder ist nur die Persönlichkeit« — mondja a német klasszikus. Nemcsak ivágya, hanem jog-a, de ez nem mehet a szélső individualizmusig, mert az ember a társadalomiban és a társadalomnak nő fel, és az embert ;a társadalom, a közösség szerves egészéből kiemelni és a fölé állítani nem lehet. A társadalom nem azért van, hogy állvány vagy alépítmény legyen egyes kiváltságos lelkek számára

: akik az emberiség arisztokráciáját ialkotják, hanem felkússzanak a tömegen, mint ahogyan a kúszó növények felikúsznak a tölgyfán, és