Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.
Ülésnapok - 1935-306
312 Az országgyűlés képviselőházának 306. ülése 1938 május 5-én, csütörtökön. miniszter úr, az 1848:1. törvénycikk... (vitéz Benárd Ágost: 1848 előtt nem volt magyar alkotmány!! — Bródy Ernő: Rendi alkotmány! Ez nem orvosi kérdés, ehhez ön nem ért! — vitéz Benárd Ágost: Volt alkotmány azelőtt is, mert ezer éven át az alkotmány tartotta fenn dicsőségesen az országot! — Bródy Ernő: Nagyon szép alkotmány volt! — Peyer Károly: Benárd képviselő úrnak most az Oti.ban kellene ülnie, nem itt! Ott kap fizetést! — Bródy Ernő: Tartsunk neki tanfolyamot!) 1848 előtt is volt magyar alkotmány, de rendi alkotmány, (vitéz Benárd Ágost: Ügy van! Az megint más! De magyar alkotmány volt és lesz! — Peyer Károly: Igen, de a képviselő úrnak most az Oti.-ban kellene lennie, mert ott fizetik! Ott felveszi a fizetését és nem rendel a betegeknek! Ez is egy fiatalembernek munkahely! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Peyer Károly: Ez is munkakört jelentene egy fiatalembernek!) Peyer képviselő urat kérem, maradjon csendben, (vitéz Benárd Ágost: Azt hiszem, Rassaynak nincs szüksége segítségre! — Peyer Károly: Felveszi a fix fizetéseket! — Zaj.) Csendet kérek! Rassay Károly: T. Képviselőház! A rendi alkotmány elnevezésében benne van az állampolgári egyenjogúság hiányának a kritériuma, (vitéz Benárd Ágost: Úgy van! De volt magyar alkotmány!) Amikor tehát 1848ban áttértünk az állampolgári egyenjogúság elvére... (vitéz Kő József: Sajnos!) Mit tetszik mondani 1 ? (vitéz Kő József: Sajnos, hogy megadtuk az egyenjogúságot ennek a züllesztő társaságnak! — Bródy Ernő: Deák Ferenc és társai alkotására azt mondja: sajnos! — Rupert Rezső: Darányiból nem lehetett volna miniszterelnök, mert nem tartozott a nemesi osztályhoz! Erre való a jogegyenlőség!) Engedje meg a t. Ház és a t. képviselő úr, hogy ennek az átalakulásnak a törvényes momentumait idézzem a képviselő urak figyelmébe, amiből majd méltóztatnak látni, hogy nem a zsidókérdésről volt szó, hanem egy nagy erkölcsi elv deklarálásáról, amely a múltban történt üldözések nyomán sokkal jobban belenyúlt a keresztény felekezetek egymásközti viszályába, mint a zsidósággal való harcba. (Űoy van! Ügy van! half elől. — vitéz Kő József: Szomorú!) Az 1848:1. te. az első erdélyi törvénycikk — ezt mondja (olvassa): »Valamint a testvér Magyarhonban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe lépve van, ugyanezen módon itt is a hazának minden lakosaira nézve a nemzet, nyelv és valláskülönbség nélkül örök és változhatlan elvül elismertetik és az ezzel ellenkező eddigi törvények ezennel etöröl tetteknek nyilváníttatnak.« (Mozgás jobbfelöl.) Az 1868 : XIJII. te. ezt mondja (olvassa): »Az egyesült Magyarország és Erdély összes honpolgárainak egyenjogúsága polgári és politikai tekintetben újabban biztosíttatik.« Az 1868 : XLIV. te. a nemzeti egveniogúságot mondotta ki és befejezte minderet az 1867 : XVII- te., amely az ország izraelita latosainak a keresztény lakosokkal való egyenrangúságát mondotta ki és iktatta törvénybe, (Zaj a jobboldalon és a középen. —- Halljuk! Halljuk! balfelől) Ha tehát az igen t. miniszter úr törvén veket ikeres, amelyek azt matatják, hogy a törvényhozás ingadozott az állampolgári egyenjogúság kérdésében, akkor azokat ne az 1848 utáni törvények között keresse, miért ott nem fogja megtalálni. Találni fog egy-egy maradványt, mint például a főrendiházat, amely még szemlben állt az állampolgári egyenrangúság .gondolatával, de magánjogi téren a jogfejlődés terén példákat nem fog találni. (Krúdy Ferenc: De gazdasági téren igen! Tele van! — Horváth Zoltán: Ez köz jog.) Ha az igen t. miniszter úr az állampolgári egyenjogúság problémáját akarta volna felfejteni, az 1848 előtti időkre kellett volna visszamennie, (Űgy van! Ügy van! balfelől.) a bécsi békét, a linzi békét kellett volna tanulmányozni, (Bródy Ernő: Ügy van!) aiz 1790—91 : XXVI. tc.-t kellett volna tanulmányoznia, amelynek 8. §-<a ezt 'mondja ki (olvassa): »Mind a felsőbb, mind az alsóbb közhivatalokra nézve rendeltetik, hogy azok a magyar állam iránt érdemes és a törvények által kívánt képesiséggel bíró hazafiaknak minden vallás különbség nélkül adassanak.« Es ha a t. miniszter úr belemélyedve ebbe a kérdésbe, a-törvények Ihideg deklarációján túlmenően akarta volna az egyenrangúság nagy problémáját megközelíteni, akkor néznie kellett volna az életnek azokat a viszonyait, amelyek ezekben a törvényekben rendezést nyertek. Nem azért hozom fel ebből az időkből azokat a vallási sérelmeket, amelyek éppen a t. miniszterelnök úr és a t. miniszter úr felekezetét érték, mintha azt állítanám, hogy ebben az időben a vallásüldözés egyoldalú volt, hanem felhozom azért, hogy lássuk meg, milyen szenvedéseken ment keresztül a magyar jogfejlődés, míg odajutott, hogy az állampolgári egyenjogúság nagy gondolatát törvénybeiktatta, (vitéz Benárd Ágoston: Es milyen szenvedéseken kellett keresztülmennünk, hogy most ezzel a törvényjavaslattal idejöjjünk! — Rupert Rezső: ön szenvedett? — Ha 1848 nem jött volna, ön nem ülhetne itt, mert nem volt nemes ember! — Zaj és derültség. — Rajniss Ferenc (Rupert Rezső felé): A képviselő úrnak nyiratkozásra sem lenne pénze, ha 1848 előtt lennénk! — Zaj. — Elnök csenget. — Rupert Rezső: En legalább hálás vagyok 1848 iránt, mert az csinált belőlem embert!) Elnök: Rupert képviselő urat kérem, maradjon csendben. (Br. Vay Miklós: Ö csak Kossuthot idézi!) Rassay Károly: Azt kérem a t. miniszterelnök úrtól és a t. miniszter úrtól, emlékezzenek a Carolina Resohitio-ra, amely protestáns ember számára lehetetlenné tette, hogy közhivatalt vállaljon, emlékezzenek arra az időre, amikor a városok sorra megtagadták a polgárjogot a protestáns hitet követő fiaiktól. EmléI kezzenek vissza arra, amikor Nagyszombatban 1727-ben a kétségbeesettek már csak azt kérték, — imintha csak a mai frontharcosokról és hadirokkantakról lenne szó — hogy legalább a fiaiknak adják meg a polgárjogot, de kérésüket elutasították és azt mondták, hogy a katolikus ember jelenléte nem kívánatos magasabb szempontból. Emlékezzenek vissza arra, hogy Pest^ városa nem engedte meg a protestáns polgároknak az ingatlanszerzést, emlékezzenek vissza arra, amikor a Pápa és egy csomó város ^ kizárta céheiből a protestánsokat, amikor a pápai földesúr kihirdette, hogy nem vásárolhatnak protestáns kereskedőktől. (Meizier Károly: Hála Istennek megértjük most egvmást a protestánsokkal! — vitéz Benárd Ágost: Nem lehet többet szétválasztani a keresztényeket! — Rupert Rezső: Éppen az a borzasztó,
