Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-311

Az országgyűlés képviselőházának 311. szerint, amelyet Müller Antal, Meizler Károly, Csilléry András, Hubay Kálmán és a javaslat mellett felszólalt képviselőtársaim közül is némelyek, különösen Rajniss Ferenc igen t. képviselőtársam képviseltek, a számarány megállapítása helyes, de ennek a rendezésnek egyrészt a gazdasági és a kulturális élet más területein is alkalmazást kell szerintük nyernie, másrészt a megállapított arányszám nem szolgálja eléggé a lakosság nem zsidó rétegeinek jogos érdekeit. (Ügy van! Úgy van! a középen.) Én azt hiszem, ha az a törvényhozás felfogása, hogy a zsidó és nem zsidó népelem között bizonyos foglalkozási ágakban az elhe-íi lyezkedés, a térfoglalás helytelen, akkor logikus az a kívánalom, hogy a törvényhozási rendezés nem irányulhat másra, mint ennek az aránytalanságnak a megszüntetésére. A kétféle népelem között tehát bizonyos arányszámot kell megállapítani. Ezt teszi a javaslat. Ha arányszámot nem állapítottunk volna meg, csupán bizonyos általános kívánságokat nyilvánítottunk Volna, azt hiszem vajmi kevés eredményt érhetnénk el, ismerve azt a szívósságot, amellyel nem is annyira a javaslattal érintett kereseti pozíciókhoz;, mint inkább az ezeken keresztül jelentkező gazdasági befolyáshoz ragaszkodik a zsidóság. Makkai János, Tasnádi-Nagy András és Krúdy Ferenc képviselőtársaim teljes joggal mutattak rá arra, hogy ennek az arányszámnak a megállapításában a magyarsággal elválaszthatatlanul egybekapcsolt -humanitás szelleme nyilvánul meg. (Farkas István: Humanitás?) Igen, mert humanitás az, amikor az országos arányszám négyszeresét biztosítjuk a zsidóságnak olyan hangulatban és olyan helyzetben, (Fábián Béla: Osak nem gondolja komolyan?) amikor e mellett a felfogás mellett kiállani kétségtelenül a legkevésbbé sem népszerű feladat. A javaslat szabadon hagyja a nem szabályozott munkatereket. Megfelelő és olyan hosszá időtartamot engedélyez az aránytalanság csökkentésére, amely alatt azt hiszem, hogy a szociális érdekek sérelme nélkül vagy legalább is ezeknek- legcsekélyebb érintésével keresztül lehet vinni ezt a kicserélési folyamatot. Eiz a javaslati biztosítja annak lehetőségét is, — amire szintén kormánypárti t. képviselőtársaim mutattak rá — hogy nem zsidó alkalmazottakat zsidó munkaerők elbocsátása nélkül is fel lehessen venni, úgyhogy a munkavállalási szabadságot ezen a vonalon, nem érinti a javaslat. Azt hiszem, az ellenkező felfogással szemben elegendő ezekre az egyszerű tényekre rámutatni. Tízezer és tízezer nemzsidó magyar ifjú miunkavállalási szabadságát, azt hiszem, nem méltóztatnak jelentőségében azzal identifikálni, hogy van-e munkájuk. A munkavállalási szabadság aránylagos gyakorlati érvényesülését kívánjuk ezzel a javaslattal elérni s azt hiszem, ezzel többet adunk, mintha puszta deklarációt tennénk, mert egyedül jogból nem lehet megélni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A gazdasági szempontok veszélyeztetettségére mutattak rá az ellenzékről felszólaló igen t. képviselőtársaim, én azonban, azt hiszem, hogy a javaslat intézkedései — akkor amikor a végrehajtási utasításban biztosítjuk az alkalmazás megfelelő rugalmasságát, amikor megfelelő időt adunk a lebonyolításra — nem szolgálhatnak a termelés akadályául. A gazdasági termelés irányításában nagyobb beitése 1988 május 12-én, csütörtökön. 553 folyást akarunk biztosítani a lakosság nemzsidó rétegeinek, semmiképpen sem akarjuk azonban sem ipari téren, sem más vonalon a termelés volumenjét csökkenteni, sőt azt hiszem, a kormány egész gazdasági politikája bizonyíték amellett, hogy a termelésnek, a teremtő munkának felfokozását kívánjuiki elérni. Felfogásom szerint teljesen alaptalanok azok a feltevések, amelyek a szabotázs jelenségeit állapították meg ezzel a javaslattal kapcsolatban; nemcsak azért, mert a szabotáló magatartás teljesen értelmetlen magatartás volna (Fábián Béla: Önmagukat ölnék meg!) és akadálya volna annaik, hogy a zsidókérdés rendezését nyugvópontra juttassuk, hanem azért is, mert gazdaságellenes magatartás volna. (Ügy van! Úgy van? jobbfelől.) Nemzetgazdaságunk természetes törekvése kell hogy legyen a termelés és a fogyasztás növelése. E között a két alaptényező között áll szükséges és közérdekű munkájával a kereskedelmi és a hitelszervezet. Ha ebből a nemzetgazdaságilag szükséges, de emellett jövedelmet biztosító funkcióból valaki kikapcsolja magát, azt hiszem, nem okozna semmiféle különös nehézséget az, hogy helyére mást állítsunk be. (Fábián Béla: Rögtön a helyére ülnek!) Erkölcsi kifogásokat is felhoztak ellenzéki képviselőtársaim a zsidóság arányszámának a javaslatban foglalt megállapításával kapcsolatban. Azt hiszem azonban, hogy ezeknek a képviselőtársaimnak felfogása teljesen téves. A javaslat mellett felszólalt képviselőtársaim felszólalásában foglaltak sem adtak tápot arra, mintha ez a javaslat első- és másodosztályú állampolgárokat kreálna, akkor amikor egy 5 százalékos kisebbségnek bizonyos foglalkozási ágakban 20 százalékos érvényesülési lehetőséget nyújt az elhelyezkedésre. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nem méltányos azonban az a felfogás sem, amelyet a javaslat ellen felszólalt Hubay igen t. képviselőtársam fejtett ki, amikor ő ebben a javaslatban a zsidóságnak indokolatlan előnyben való részesítését látta. Hiszen a törvényjavaslat indokolásában és a vitában a javaslat mellett felszólalt képviselőtársaim felszólalásában ismételten kifejezésre jutott az, hogy az állami igazgatásban és a magángazdasági élet bizonyos vállalkozási ágaiban a zsidóság országos arányszámát sem éri el minden vonalon. Igazságtalan és helytelen volna, ha ezzel szemben azokban a foglalkozási ágakban, ahová bizonyos mértékben a történelmi fejlődés lökte a zsidóságot, ahol szerzett, átöröklött és tanult képességei bizonyos mértékben inkább biztosítják számára a megélhetés lehetőségeit, a zsidóságot az öt százalékos arányszámra szorítanák. Ezt nézetem szerint mechanikus intézkedésekkel nem is lehetne elérni. Eckhardt igen t. képviselőtársam utalt az angolokra és azt mondotta, hogy ha ugyanezt az elhelyezkedési tendenciát és helyzetet tapasztalná, mint amely ma a zsidókérdés megoldását Magyarországon előtérbe állította, a valamennyiünk által nagyrabecsült angol nemzet részéről, akkor angol kérdés volna. De, mélyen t. Képviselőház, én azt hiszem, hogy ha csak zalamegyei emberek foglalnának ' el ugyanilyen arányban bizonyos közgazdasági és kereskedelmi pozíciókat, akkor zalai kérdésről kellene beszélni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház! A törvényjavaslatban foglaltak a