Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-308

392 Az országgyűlés képviselőházának úgy, hogy a drágább munkaerők helyett olcsóbbakat hoz be és ezeket az olcsóbbakat szívesen vállalja a tőkésvállalkozás felekezeti különbség nélkül. Most itt ez az államhatalmi beavatkozás elzár minden ajtót és kaput, kisöpör állásukból és kenyerükből idősebb embereket, akik hosszú esztendők nehéz munkájával kapaszkodtak fel a ranglétrán és szereztek meg maguknak egy bizonyos poziciót és végképpen eltorlaszolja az utat a fiatalabbak elől. Makkai képviselő úr, aki itt ebben a kérdésben kvázi a pótelőadónak, azt is mondhatnám, hogy főelőadónak szerepét töltötte be, (Fábián Béla: Akkor is inkább az édesmamáét!) ebben az összefüggésben a következőket mondotta (olvassa): »A javaslat sehol sem mondja ki, hogy a zsidókat el kell bocsátani, csak azt mondja, hogy négyszer annyi keresztényt kell alkalmazni és nem teszi lehetetlenné a zsidóság másutt való elhelyezkedését. A magánvállalatoknál 10—12.000 ember kicseréléséről van szó hosszú^ évek alatt. Ezeknek a vállalatoknak nagyrésze kibírja a zsidó elem nyugdíjazását, az pedig, hogy a milliomos vezérigazgató hagyja-e el pozícióját vagy szegény zsidókat tesznek ki, a kapitalista részvénytulajdonosoktól függ. Ennek erkölcsi ódiumát, igazságos végrehajtását rájuk kell hárítani.« Ez az elmélet. (Kéthly Anna: Ez cinizmus! — Rupert Rezső: Már több, mint cinizmus! — Fábián Béla: A tényleges helyzet az, hogy már most küldenek el embereket. A legnagyobb disznóság.) A tényleges helyzet az, hogy új felvételeknek határt szab egyrészt az illető vállalat teherviselő képessége, másrészt és legfőképpen pedig a személyzeti rezsit aránytalanul terhelő vállalati vezetők túlzott fizetése. (Fábián Béjs-^- Meg kell változtatni!) Az igazság az, hogy nagyvállalat már ma sem mer zsidóvallasú alkalmazottat fölvenni (Fábián Béla: Már öt éve nem vesz fel!) ott sem, ahol 20%-on alul van az arányszám, mert itt jól megértették azt a miniszteriális^ intelmet, hogy a 20% kimerítése nem kötelező, csak a 80% betartása szigorú parancs. (Zaj half elől.) A valóság azonban az, hogy a kisebb r vállalatoknál a törvény a 8. §-ban megrögzíti az arányt. A proskribáltak tehát csak akkor kerülhetnek munkahelyhez, ha egy velük azonos felekezetű munkavállaló meghal, vagy kivándorol, máskép maguknak kenyeret szerezni nem tudnak. A valóság az, hogy a törvény az új felvételeknél 5%-os~ arányszámot állapít meg a 4. § első pontja alá tartozóknál és ez nem numerus clausus, hanem numerus nullus. Praktikusan ez új felvételeknél az állásszerzés lehetetlenségét jelenti. A valóság az, szemben a képviselő úr i fejtegetéseivel, hogy a vállalatok túlnyomó részének nincs nyugdíjalapja, a tisztviselők elbocsátásuk esetén nem kapnak életjáradé kot, s ha szerény összegű felmondási és végkielégítései járandóságuk elfogy, akkor mehetnek koldulni, mert más módon számukra életlehetőség, fennmaradás nem kínálkozik. A valóság az, hogy faji szolidaritás nincsen, csak gazdasági érdek van, s én tiltakozom az ellen, hogy a faji szolidaritás mondvacsinált és valótlan jelszavára hivatkozással gyengébbeket kiszolgáltassanak eresebbek, gazdaságilag hatalmasabbak önkényének,, szeszélyének és feényekedvének A valóság az, hogy a t. képviselő úr kissé könnyedéin fogja meg a dolgot, amikor egyszerűen a vállalatokra hárítja a kérdés megoldását. 308. ülése 1938 május 9-én, hétfőn. « Bocsánatot kérek, ilyen törvénnyel kapcsolatosan ilyen óliberális észjárásnak, ilyen óliberális metódusnak mégsem lehet helye: állami beavatkozással kenyértelenné tenni embereket, állami 'beavatkozással elvenni tőlük a kiérdemelt, a nehezen megszerzett állást, állami beavatkozással elvágni az utat a fiatalok elől és azt mondani, hogy mindezt pedig a faji szolidaritás alapján oldják meg a kapitalista urak. Nem, igen t. uraim,) ez logikátlan, ez helytelein, nem erkölcsös. (Rupert Rezső: A lelketlenség tarvénybeiktatása!) Ügy látom, hogy bizonyos lelkiisimiareti kételyei magáinak a képviselő úrnak is támadhatták ez üggyel kapcsolatosan, mert ha nemi is a bizottságban, de itt a parlamenben elhangzott 'beszédében ^azt 'mondotta, hogy (olvassa): »Megvalósíthatónak talákiáim azt, hogy az újonnan felvett alkalmazottak bizonyos évekig, itíz vagy tizenöt évig a nyugdíjjárulék kétszeresét fizessék, hogy ezzel ezt a kérdést zavartalanul meg lehessen oldani.« Az ötlet ebben a vonatkozásban kissé nehézkes,, inieim akarom azt mondani, hogy . egy kissé naiv, de lehet benne egészséges mag, és én újból, miiként a 'bizottságban is tetteim, felhívom a figyelmet arra, hogy a társadalombiztosítás keretében ezt a problémát meg lehet oldani és meg kell oldanli. Nem az én feladatom és kötelességem, hogy errevonatkozóiag részletekkel szolgáljak, de mivel itt egyetemes érdekekről van szó, nemcsak a most állásukból kikerülők sorsáról, hanem az álláslukban bennmaradok Összességének a jelenleginél jobb, kiadósabb, embersége selbb nyugdíjbiztosításiról, az ilyenirányú kezkeményezést szükségesnek, helyesnek tartanám és a magam részéről ebben szerény tapasztalataimmal és készenlévő matematikai számításokkal készséggel állok is rendelkeizésre. (Ru; pert Rezső: De ehhez nem kellene a gazdasági életet megbontani!) Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy nagyon tévednek azok, akik azt állítják, hogy ez a javaslat mindössze azt kontemplálja, hogy a 100 és 200 pengős fizetéssel dotált m állások cseréljenek gazdát. Lehet, hogy a javaslatban nemcsak ezt tervezik, de hogy ez lesz a konzekvencia, az vitathatatlan és kétségtelen tény. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az igen t. miniszterelnök úr toválbbmenően utalt arra, hogy a 80%-os jövedelmi arány megteremtése a lényeg, a vezető pozíciók elfog; lalása és a széliéin a fontos, amely a vezető pozíciók elfoglalásával kapcsolatosan az ipari és kereskedelmi vállalatokba be fog vonulni. Hogy mindenekelőtt a 80%-ról és 20%-ról szóljak szociális és gyakorlati szempontból: a 80%-os és 20%-Ois arányok és határok felállítása a gazdasági élet mérlegén sivár 'és bürokratikus. Majdnem azt mondhatnám, hogy ez olyan sematizálást jelent, amilyenhez ^hasonlóval utoljára a kom/mün idején találkoztam, amikor Öt fizetési fokozatba próbálták bölény omorlfcani az ország valamennyi, minden rendű és rangú szellemű munkását, aminek tarthatatlansága napokon belül kiderült. Tisztelettel kérem beszédidőmnek egy félórával való meghosszabbítását. (Felkiáltások jobbfelől: Nem adjuk meg! Elég volt!) Elnök: Kérdem a t. Házat, meg méltóztatnak adni a félórai meghosszabbítást'? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a meghosszabbítást megadják, méltóztassanak felállni. (Megtörténik. — Rupert Rezső: Hallatlan! Még egy ilyen szép, értékes beszéddel