Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-308

Az országgyűlés képviselőházának sem, mert, sajnos, »azzal a nemzeti és keresztény politikával, amellyel teljes közösségben érzem magamat, nem tudom összeegyeztetni. A legnemzetibb politika »mindig az, ameí^ a nemzetre nézve a leghasznosabb. Kifejtettem, hogy milyen indokok vezetnek abban a meggyőződésemben, hogy a törvényjavaslat nem haszonnal, hanem kárral fog járni a nemzet szempontjaiból. Nem tarthatom, igazán nemzetinek azt a politikát, amely a magyar nemzeti életnek a legszebb hagyományait sérti, amely meg nem értést és idegenkedést vált ki nagy népekben a magyarság ellen és amely, ha ezen a lejtőn tovább csúsznánk, a gazdasági élet rendjét is megbonthatná. Hallottunk ugyan olyan érveket is, amelyek szerint nem olyan nagy baj, ha a kereskedelem, és az ipar meg fogja szenvedni ezeket a rendszabályokat, mert azok a faji érdekek, amelyeknek szolgálatában ez a törvényjavaslat áll, ezt is megérik. Ezzel szemben arra hivatkozom, hogy jelenlegi üpairunkniak és kereskedelmünknek megtartása, sőt annak továbbfejlesztése nemes ak azoknak fontos, akik ma a kereskedelmet vagy ipart űzik, hanem a magyar nép összességlének, is, mert ezt az ipari vagy kereskedelmi leromlásunkat megéreznék a magyar nemzet' széles tömegei is, az életnívónak, az életstandardnak jelentékeny leszállítása formájában. De éppúgy nem tarthatom kereszténynek sem azt a szellemet, amely ebben a törvényjavaslatban érvényesül, amikor ez túlteszi magát éppen a kereszténységből fakadó jogegyenlőség követelményein. Az az általános meggyőződés, hogy minden embert a maga saját értéke szerint kell megbecsülni és nem önkényesen felállított külső ismérvek szerint, ez a keresztény vallásból, a keresztény egyház szelleméből fakad és »minden, ami ezzel ellenkezik, idegen a keresztény szellemtől. Végül nem fogadhatom el ezt a törvényjavaslatot azért sem, mert bizonyos engedékenységet látok benne olyan jelszókkal szembem amelyeknek érvényesülése nálunk felforgatásra vezethet és elszakadásra az ezeréves alkotmány leglényegesebb alapjaitól. A politikai felfordulásokat rendszerint nem az okozza, hogy azok szóvivői nagy igazságokat hirdetnek, vag^y nem tudom milyen titokzatos úton nagy erőre kapnak, hanem az, hogy azok, akik vele szemben védekeznek, gyengék, bátortalanok, gyávák és mindig meghátrálásra készek. Forradalomra törekvő célokkal szemben egyetlen gyógyszer van: erélyt és erőt kell mu; tatni az ellenállásban. A mindent felforgató áramlatokba az embereket rendszerint az a hit tereli, hogy ezeknek az áramlatoknak a képviselőiben látják a holnap urait, akik majd állásokat és jövedelmeket osztogatnak. (Fábián Béla: Láttuk 1918—19-ben!) Ha a velük szemben álló erők nem tudják azt a meggyőződést kelteni, hogy a holnap urai is ők lesznek, máris elvesztették a játszmát. Már pedig minden meghajlás a szélsőséges áramlatok előtt, minden engedékenység azok eszmeköré vei szemben, megerősíti azt a hitet, hogy a holnap a felforgatóké. Részletengedményekkel az ilyen mozgalmaknak lehet új motorikus erőt adni, (Rajniss Ferenc: Ügy van! Semmit sem kell megengedni, meg kell tartani az összes igazgatósági tagságokat, ez a legjobb politika!) de megállítani az ilyen mozgalmakat ilyen módon és úton nem lehet. Mindezek alapján én a törvényjavaslat törvényerőre emeléséhez a magam szavazata308. ülése 1938 május 9-én, hétfőn. 375 val hozzájárulni nem tudok. Tudom, hogy ezzel ennek a törvényjavaslatnak törvényre emelését megakadályozni nem tudom, mert a Ház többsége valószínűleg más véleményen lesz. De ha itt lehetnének közöttünk mindazok, akik ezt a mai Magyarországot mint régi, hagyományaihoz hű és mégis minden ízében modern államot megalkották, akkor a legnagyobb tekintélyek végtelen sorozata vonulna fel ennek a törvényjavaslatnak a megbuktatására. Felvonulna mindenekelőtt Kossuth Lajos, aki »szegyennek^ és botrány«-nak nevezte, hogy Magyarországon egyáltalán* lehetséges zsidókérdésről beszólni és aki szerint »mind politikai, mind erkölcsi lehetetlenség, hogy Magyarország polgárai között faji, nyelvi és vallási szempontból a jogegyenlőség elvét meg lehessen tagadni.« (Mózes Sándor: Az lehetséges, hogy hárommillió ember nyomorogjon az országban? — Farkas István: Ez nem segít a nyomoron, csak fokozza!) Itt volna a törvényjavaslat ellenzői sorában Deák Ferenc, aki amikor szót emelt az összes magyar honpolgárok egyenlősége mellett, különösen kiemelte, hogy »beleértendők azok a honpolgárok is, akik Mózes vallását követik, akik«, mint ő mondotta, »a jogokban éppúgy részesülnek és akikre az egyenlőséget éppúgy ki kell terjeszteni, mint^ az ország többi polgáraira«. A magyar ifjúság minden esztendőben kizarándokol ezeknek a nagy magyaroknak sírjaihoz. Ha ezt a kegyeletes aktust legközelebb megteszi, gondolja meg, hogy amikor ezen nagy szellemek emlékének áldoz, megtagadhatja-e azokat az eszményeket, amelyet ezek a nagy emberek képviseltek. Kérdezem, igazi kegyelet-e az, hogy ha valaki koszorút helyez ezeknek a nagy államférfiaknak sírjára, azután hazamenet olyan tanokat hirdet, amely tanoknak hirdeté sétől azok, akik emlékének áldoz, megfordulnának sírjaikban? De itt volnának közöttük többi nagyjaink is, báró Eötvös József, azután idősbb és ifjabib Andrássy Gyula, Tisza Kálmán és Tisza István, Wekerle Sándor és Apponyi Albert és velük együtt mindazok, akiknek vezetése alatt Magyarország nagy lett és virágzó és akikkel szemben ennek a törvényjavaslatnak indokolása nem tud másra hivatkozni, mint az 1884-ben létezett kis antiszemita frakciónak tagjaira, Istóczy Győzőre és Verhovay Gyulára, (vitéz Csicsery-Ronay István: Nagyon igazuk volt!) akik a magyar történelemnek olyan epizódjával vannak öszszoköttctésben, amelyet életükben az egész intelligens magyar társadalom egészen a legutóbbi időkig egyhangúlag visszautasított es amely epizód miatt inkább restelkedtünk, semminthogy azzal büszkélkedtünk volna. (Ügu van! Ügy van! balfelől.) t T. Ház! Tudom, hogy a törvény;}avaslat ellen való állásfoglalásommal ellentétbe kerülök a közhangulattal, amit névtelen levelek és levelezőlapok újabban bőségesen igyekeznek tudomásomra hozni. Én azonban nem irigylem azoknak a dicsőségét, akik ennek a javaslatnak beterjesztésével és megszavazásával szakítanak, — mégpedig az én legjobb meggyőződésem szerint — szükségtelenül szakítanak a polgári jogegyenlőség elvével^ és ezzel u.) utat nyitnak meg a magyar jogiejhodesDeLi, amelyre vonatkozólag én csak azt kívánna torn, hogy ebben az irányban további lépeseií ne következzenek be. Ha van ebben a tekintetben ambícióm, akkor az inkább az, hogy na majd egyszer ismét visszatér a nyugalom a