Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.

Ülésnapok - 1935-299

Az országgyűlés képviselőházának 299. ülése 1938 április 26-án, kedden. 27 vagyonváltságot természetben, földben adta le, a merkantil tőke azonban a reá háruló vagyonváltság összegét romló koronákban fizette be, Kérem, ne méltóztassék ezt a két kapitalista ágat így szembeállítani, mert hiszen a végén mindkettő azt nézte, hogy a vagyonváltságnál minél nagyobbat profitáljon. Ugyanis igaz, hogy a mezőgazdaság természetben adta le az első vagyonváltságot, meglehetősen tekintélyes földmennyiségben és valóban igaz, hogy a merkantil tőke romló koronákban fizette be a vagyonvaltságot, de ezzel szemben le nem tagadható igazság az is, hogy a mezőgazdaság viszont romló koronákban fizette vissza adósságait és az akkori inflációs időkben termel vényeit aranyáron adta el. T. képviselőtársam, ha objektív mértékkel akarunk mérni, akkor meg kell állapítanunk, hogy az első vagyonváltságnak sem a mezőgazdaság, sem az ipari tőke, sem általában az a tőke, amelyet merkantil tőkének szoktunk mondani, nem esett áldozatul. A tisztviselő és a dolgozó társadalom esett áldozatul, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) akiknek ezekben az inflációs időkben, életszíntjük az előzővel szemben legalább 25—30%-kal csökkent. (Ügy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A dolgozó néposztályok hozták meg ezt a szörnyűséges áldozatot. T. Ház! Rátérve a javaslatra, mindenekelőtt meg kívánom állapítani, hogy a mi szempontunkból ennek a tárgyalás alatt álló javaslat nak egy szembeötlő és alapvető hibája van. Nevezetesen a kormány ezzel a javaslattal megfosztja a képviselőházat attól, hogy részletekbe menő bírálatot gyakoroljon a tekintetben, hogy a kormány azt az összeget, amelyet részben vagyondézsma, részben belsőkölcsön útján bevesz, mire költi el. Erre nézve kaptunk ugyan a pénzügyminiszter úr expozéjában egy kis kimutatást, amely szerint 600 milliót fogunk fordítani a honvédség felszerelésére, 190 milliót a közlekedés fejlesztésére >és így tovább. Minthogy azonban itt kerettörvénnyel állunk szemben, a képviselőháznak nincs módja és lehetősége arra, hogy úgy, mint a költségvetésnél, fillérekig menő ellenőrzést gyakoroljon a tekintetben, hogy a kormány milyen összeget szán erre vagy arra a célra, és hogy mikép fogja ezt az összeget felhasználni. Ha ez így fog folytatódni, akkor Magyarország törvényhozása is odajut, ahol a fasiszta államok vannak, amelyeknek a törvényhozása megvan ugyan formailag, azt azonban évenlkiimt csak egyszer hívják össze, lamikor is eléneklik az alkalmi indulót, akár a «Horst Wessel«-dalt, akár pedig a Giovinezzát, a Führer, illetőleg a Duce, elmondja hatalmas beszédét, amelyet rádión közvetítenek, a képviselőház rámondja a hurrát és az áment s ezzel be van fejezve az egész. Lassanként mi is oda fogunk jutni, hogy a kormány kerettörvényeket fog bemutatni, a képviselőháznak pedig nem lesz más feladata, mint ezekre a törvényekre gyors tempóban rámondani az áment. Sokkal célszerűbb volna nyíltan és őszintén megmondani, hogy a parlamentarizmusnak az a formája, amely Angliában még ma él, itt már túlhaladott valami, itt egy szavazógép kell, (Br. Berg Miksa: Megvan!) egy olyan törvényhozási instrumentum, amely felsőbb parancsra, sem időt, sem fáradtságot nem kímélve, 24 órán belül megszavazza a legsúlyosabb javaslatokat is. (Horváth Zoltán: Szavazzunk most!) Nem sokat érnénk vele, van még elnöki csengő, amely a kinnlevőket behívná. — Mindenesetre jellemző azonban az utóbbi idők törvényhozására, hogy a tempót nap-nap után fokozzák (Baross Endre: Most már ez is baj?!) és olyan javaslatokat hajtanak keresztül, amelyeknek alapos megvitatása pedig hosszú időt venne igénybe. Azt mondta előttem szólott t. képviselőtársam, hogy az ellenzék hiába követelte már két, három évvel ezelőtt egy belső kölcsön felvételét, ilyesmiről szó sem lehetett volna addig, amíg pénzügyi szuverenitásunkat, vissza nem kaptuk. Ez rendben van, egyet azonban meg leheíte'tt volna csinálni, alaposan, jól előkészíteni ezt a programmot, (Farkas István: Ebből is hadik Öles ön lesz!) nem pedig ilyen rapszodikusan, megcsinálni- A miniszterelnök úr pedig beszél Győrben nagyon szépen és elmondja mózesi 'kinyilatkoztatását, hogy 1.000 milliót kell felvennünk. (Derültség.) Na, én nem ezt a képviselőtársunkat érteim, a Sándort, hanem a nagy Mózest, -a vallásalapítót, akit egyébként a zsidók ma is Moische E. benè-nek mondanak. Ezt a törvényjavaslatot alaposam elő kellett volna készíteni, hiszen az urak már 3 évvel ezelőtt is tudták, hogy az ország mikor fogja visszakapni pénzügyi szuverenitását. Három év alatt el lehetett volna készíteni egy alapos, kidolgozott törvény javaslatát, amely felett annak a Ház elé terjesztése esetén, minden képviselőnek módja lett volna bírálatot gyakorolni a maga pártállása és felfogása szerint. Ma nem tehetünk mást, mint hogy keserű szájízzel tárgyaljuk a törvény javaslatot, végül pedig nem marad más hátra, mint azt megszavazni. A. miniszterelnök úr győri beszédében felemlítette, hogy nemzeti jövedelmünk jelenlegi méretei mellett úgy ítéljük meg a helyzetet, hogy éyenkint mintegy 300 millió pengő a tőkeképződés, másszóval ez az az értéktöbblet, amelyet nemzeti fogyasztásunkat meghaladóan előállítunk. Ebből a 300 millió pengőiből —• mondja a miniszterelnök úr — öt éven át évenkint 200 millió pengőnek (nemzeti, építésre való igényibevétele csak látszólag nagyméretű. En nem 'vagyok statisztikus, tehát nem tudom pontosan megmondani, hogy valóban 300 millió pengő tőketöbblet képződik-e évenkint. Bár így volna! Azt az egyet azonban tudom, hogy ha való és^ igaz, hogy 300 millió pengő az évenkinti tőkeképződés, akkor ez eddig is csak úgy vált és a jövőben is csak úgy válik majd lehetővé, hogy a dolgozó néposztályokat mint eddig, ezentúl is a legmértéktelenebbül zsákmányolják ki ós életnívójukat oly mélyre szorítják le, ahogyan csak lehet. Ezt egy pár adattal is lesizek bátor igazolni. (Halljuk! Halljuk! half elöl.) Tíz esztendő alatt a gyári jellegű ipartelepek 61%-kal szaporodtak és míg a munkások száma csak 18% -kai emelkedett, a termelés értéke 104%-os növekedést mutat. A gyáripari termelés nyersanyagfogyaszitása 64%-ikal emelkedett. Egy gyáripari munikás 1921-ben a felhasznált nyersanyagból 6150 pengő értékű gyáritánányt készített, 1932ben pedig már 10.690 pengő érékű kész gyártmány került ki kezei közül, összegezve tehát a dolgot, 18%-kai nagyobb munkássereg 64%-kal több nyersanyagot dolgozott fel, 104%-kal magasabb értékben. Bizonyos, hogy 1932 óta a magyar gyáripari munkásság teljesítőképessége még jobban növekedet, még több értéket állított elő, még kevesebb munkabérért. Az átlagos gyáripari munkabér 1921-ben 1333 pengő, 1927ben 1462 pengő, 1932-ben 1231 pengő, 1935-ben 1149 pengő, 1936-ban 1159 pengő volt és 1937-ben 1200 pengő körül mozog. Valami csekéllyel emelkedett a bér, természetesen elsősorban a drágaság hatása alatt. Amíg tehát a munkások