Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.
Ülésnapok - 1935-304
Az országgyűlés képviselőházának 30U. gyobb nehézségekbe ennek megállapítása, vagy tényleges kiírása. Ma már megvan az összhang a kormánysajtó és a kormány között, a kormánysajtó hangja és a kormány cselekedetei között is, míg eddig ez a kettő néha különbözött egymástól. Ha a múltban gyakran úgy tűnt is fel, hogy Jákob hangját halljuk, azért mindenkor Ezsau kezét éreztük. Ismétlem tehát: nézetem szerint a sajtószabadság a politikai véleménynyilvánítás szabadsága A politikai véleménynyilvánítás sohasem jelenthet uszítást, izgatást, gyűlölködést, ízléstelen személyeskedést, nem. jelenthet senkivel, egyénnel, osztállyal, felekezettel, fajjal, vagy társadalmi réteggel szemben való fenyegetődzést és nem jelentheti a közéleti tekintélyek sárbarángatását, lepiszkolását, ócsárlását és rágalmazását. Ez már nem szabadság, hanem szabadosság volna. 1918-ban — amire vonatkozólag egyik képviselőtársam közbeszólást tett — ugyanígy kezdődött a közéleti tekintélyek sárbarángatása, az osztályok, felekezetek, — ha r tetszik — fajok egymás elleni uszítása, az izgatásnak, a gyűlölködésnek, az ízléstelen személyeskedéseknek a sorozata és ez vezetett végül a »Vörös Újság« hangjához. Pedig akkor, a háború alatt cenzúra is volt. Ezt a cenzúrát igen szigorúan kezelte az Esterházy-, majd később a Wekerle-kormány igazságügyminisztere a bolsevizmus veszedelmének elhárítása és elnyomása érdekében, amit a Házban és a sajtóban egyaránt rögeszméjének, fixa ideájának neveztek egészen eddig, amíg el nem buktatták és amíg később meg nem valósult az a másik véglet, amelytől ő óvta nemzetét. Intézményesen igyekezett elfojtani az izgatást és csak egyetlen egy területen engedett annak szabad folyást, bőséges teret: a saját személyével szemben való piszkolódásnak adta meg ezt a lehetőséget. Ezzel pedig éltek és számosan visszaéltek is, visszaéltek olyanok is, akik később a bolsevizmus bukása után mind a mai napig az erkölcsbírák tógájában léptek fel a magyar közéletben. Mindezekre klasszikus tanúim ülnek ebben a képviselőházban is. Klasszikus tanúm erre a cenzúrának akkori vezetője, a nemzeti egység pártjának ma illusztris tagja, Váry Albert képviselőtársam és ha őt nem tekintenék talán a legjobboldalibb Nep.-frakcióhoz tartozónak, klasszikus tanúm Surgóth Gyula jelenleg itt lévő t. képviselőtársam és ha úgy tetszik, az ezen az oldalon ülő és a legszélsőbb jobboldal előtt is tekintélynek elismert gróf Festetics Sándor t. képviselőtársam. T. Ház! Ez a szabadosság fokozott mértékben érvényesül nézetem szerint ma, mint a'hogyan érvényesült abban az időben. Ni$m egy, hanem igen sok olyan sajtótermékkel találkozunk, amelynek hangja teljesen azonos az egykori »Vörös Újság« hangjával. (Györki Imre: Még rosszabb!) Ezekkel szemben nem láttunk eddig kellő erélyt, nem láttuk a kellően szigorú kezet, ugyanazt a kellő erélyt és ugyanazt a szigorú kezet, amely komoly napilapokkal szemben ártatlan közlemények miatt azonnal megnyilvánult, komoly napilapokkal szemben azonnal szigorúan sújtott le. Elég, ha ebből a szempontból csak a legutóbbi hetek néhány ilyen intézkedésére utalok. Elég, ha (három komoly napilapnak, esti lapnak sorsára utalok, előbb a »Magyarország«, majd a »Nemzet« és ülése 1938 május 3-án, kedden. 17-?a »8 Örai Újság« sorsára. Ez a kezelési mód is megerősít engem abban a nézetemben, amely jogi felfogásomból folyik, hogy a lapbetiltás és a terjesztés megvonásának joga a független magyart bíróság elé kell, hogy tartozzék. .Nem a kormányzat feladata a döntés ilyen kérdésekben. Ez az egyik oka annak, hogy én e javaslat ellen szólok, mert a lapengedélyezés és a lapbetiltás joga, ahogy kifejtettem, nézetem szerint, ha a kormánytól függ, bizonytalan hely; zetet teremt és lehetetlenné teszi a politikai vélemény szabad nyilvánítását. Ebben a törvény javaslatbán azt kéri a kormányzat, hogy még azokra a lapokra nézve is határoztassék el az újból való engedélyezés szükségessége, amelyek már engedéllyel bírnak. Kiveszi a javaslat a Budapesten megjelenő napilapokat és a vidéken megjelenő hetilapokat, ide sorozza teíhát a vidéken megjelenő napilapokat és a nem hetenként, hanem hosszabb időközben megjelenő sajtótermékeket és Budapesten a napilapok kivételével minden sajtóterméket. Ezt azt jelentheti igen könnyen — és" errenézve megnyugtatást és nyilatkozatot kérek a kormánytól, — hogy olyan lapok is, amelyek bizonyos pártnak vagy pártoknak, a parlamentben képviselt frakcióknak hivatalos lapjai, ki vannak téve annak az eslhetőségnek, hogy nem kapják meg újra a már egyszer megkapott engedélyt és ezáltal elnémíttatnak olyan sajtótermékek, amelyek hosszabb idő óta működtek már anélkül, hogy bármilyen rendszabályba ütköztek volna, bármikor bármit is kellett volna velük szemben tenni. Ezek most újra annak a veszélynek vannak kitéve, hogy elnémíttatnak és ezáltal egy politikai irányzatot végeredményben megfosztanak a szabad agitáeiónak sajtó útján való lehetőségétől. T. Ház! Bátor voltam mondani, (hogy a sajtószabadság a politikai véleménynyilvánítás szabadsága. Nem győzöm ezt eléggé hangsúlyozni. Nézetem szerint azonban, —• amint mondtam is, hogy negatíve is meg akarom határozni a sajtószabadság kritériumát —nem értendő a sajtószabadság elve és címe alatt a magánéletbe vagy a családi életbe való gázolásnak lehetősége. Ennek végre meg kell szűnnie. Ezen a téren nem lehet köztünk nézetkülönbség. Nem osztozom abban a felfogásban, hogy közéleti emberek magánéletének szellőztetése közérdek lenne, ugyanakkor azonban meg kell állapítanom azt, hogy a közéleti embernek fokozottabban kell ügyelnie magánéletének tisztaságára is és annak az igazságnak megállapítását is méltóztassék nekem , megengedni, hogy nem lehet külön politikai és külön magánbecsület. Csak egy becsülete lehet mindenkinek. Erre a becsületre önmagának féltékenyen kell vigyáznia, de ugyanakkor mindenkivel szemben meg is kell adni annak a lehetőségét, hogy becsületét meg is védhesse. Amikor azonban megállapítjuk, hogy nem lehet külön politikai és magánbecsület, akkor, amikor megállapítjuk, hogy a közéleti embernek magánéletére is fokozottabb mértékben kell vigyáznia, meg kell állapítanunk azt is, hogy viszont rágalmazni és hazudni sem szabad és nem lehet, ezt meg kell torolni. Sajnos, ma az a helyzet, hogy nagyon hosszú az út, amíg a sajtóperekben a sértett elégtételt kaphat, s addig, amíg ezt az utat befutja, állandóan nem a vádlott a vádlott, hanem a sértett a vádlott s ezzel a helyzettel él vissza a zugsajtó a tisztességes sajtó kárára és rovására. 28*
