Képviselőházi napló, 1935. XVIII. kötet • 1938. április 8. - 1938. május 17.
Ülésnapok - 1935-301
116 Az országgyűlés képviselőházának Si. Felvetődött, — ezt csak azért említem fel, mert egy ilyen értekezleten résztvettem, különben hála Istennek, egyáltalán nem érint — hogy a február 28-ika után elvált feleség esetét is méltóztatik a végrehajtási utasításban szabályozni. Azért említem, mert az egyik ankéten negyedóráig magyaráztak nekem, hogy ez milyen fontos, örömmel vettem és eziránt voltam bátor indítványt beterjeszteni, amelyet részben el is méltóztatott fogadni az elszámolást illetőleg itt a 21. §-iban. Igen szép, hogy ez a 'bevétel egy elkülönített alapként kezelendő az állami számszék útján, illetőleg így mutatandó ki, azonban azt hiszem, ha csak globális összeggel dolgozik majd, akkor az országgyűlés ellenőrzési joga és lehetősége nagyon (minimális lesz. Azt szeretném, ha legalább két részre méltóztatnék a dolgot osztani: hadügyi kiadásokra, — ez 600 millió — azután a többi szociális és gazdasági beruházásokat külön-külön méltóztatnának a zárszámadásban feltüntetni, mert különben sohasem tudjuk ellenőrizni, — hiszen a kormányok változhatnak stb. — hogy a későbbi kormányok mennyiben tartják be azt a programmot, amelyet az igen tisztelt miniszter úr április 8-án itt az egymilliárd felosztása tekintetében a Házban elmondott. Megnyugtatónak tartamiam — minthogy most már az igen t. közgazdasági miniszter úr azt mondotta, hogy a fedezet egy része biztosítva van — ha ezen kölcsönök árfolyamáról és kamattételéről is megtudnánk agyet-mást, azután — hogy egy másik konkrét dolgot említsek — hogy mélyek azok a szempontok, amelyek szerint a hekötő utakra, előirányzott 30 milliót fogják ,felhasználni, nehogy megtörtén hessék. hogy egy község, _ amelynek már van vasútja és esetleg ibetoniútja, még kap bekötő utat íis, viszont olyan községek maradhassanak ki, ahol egyáltalán csak képviselői programmbeszédekből ismerik a bekötő utak áldásait és fogalmát. Nagyon helyesnek tartanám, ha bármiilyen szigorú alanyi és tárgyi határok közt. de méltóztatnának foglalkozni a hadikölcsönök részbeni valorizációjával is. A belügyi tárca költségvetésében hároimi miillió van etrre beállítva. Ennek őt évi tőkésített összege, a kamatokat nem számítva, kereken 15 millió pengő. Ha ezt egy kissé megtoldjuk, azt hiszem, tényleg lehet azokon segíteni, akik egzisztenciájuk leromilása^ árán — mert ^ csak ezekre értem ezt — segítették annakidején _ olyan célok elérését, mint amelyeket ez a javaslat is céloz. Nem mondom, hogy vég nélkül az összes hadikölcsönöket valorizálják, de feltétlenül valorizálni kell azoknak (hadikölesöneit, akik valóban anyagi egzisztenciájukat veszélyeztették, vagy rontották, amikor annak idején hadikölesönt jegyeztek. Jól emlékszem _ azokra a szavakra, amelyeket az előadói székből Hegedűs Lóránt és a többiek mondottak, hogy 'becsületbeli kötelesség az országra ennek a hadiköcsönnek visszafizetése. Ezt bátor vagyok felhozni, mám-t annak a képviselőháznak is egyik tagja, amely annakidején a hadikölcsönt megszavazta. Nem hiszem, hogy ez valami súlyos megterhelést jelentene, ha kellő anyagi és tárgyi határok közt mozogna ez, a részbeni valorizáció, viszont pszichológiai szempontból. # a bizaloimi felkeltése és bizonyos hálaérzet kifejezése szempontjából igm előnyösnek és szüksé gesnek tartanám. (Helyeslés.) 1. ülése 1938 április 28-án, csütörtökön. Még csak annak a reményemnek adok kij fejezést, hogy a 33-as bizottság hatáskörére : vonatkozó felhatalmazás kitágítása tényleg csak a legszükségesebb és legkomolyabb esetekj ben fog érvényesülni és csakis a termelés foly j toinosságának és a javaslat végrehajtásánál! céljából, nem pedig egyéb, politikai célokból. Egy szóval akarok még visszatérni Pinezich igen t. képviselőtársam beszédére, aki a telepítés kérdéséről beszélve, éppen a legszegényebb néposztályok érdekében szóvátette bizonyos munkáslakások kérdését. Ismételten figyelmébe ajánlom a t. kormánynak és t. képviselőtársaimnak, hogy az 1907. évi XL VI. te. intézkedik a gazdasági munkáslakások építéséről. Azt hiszem, ezen az úton tovább haladva, amelyet már 30 évvel ezelőtt kezdett meg Darányi Ignác, igen szép eredményeket lehetne elérni a. közületek, a vármegyék és városok bekapcsolásával és azok szociális tevékenységének ellenőrzése révén. Azzal fejezem be, amivel kezdtem: a honvédség fejlesztésének szükségességét a mai viszonyok között bővebben indokolni, nézetem szerint teljesen felesleges. Ez a körülmény viszont fokozottabban kötelességévé teszi kormányunknak, hogy a kért és általunk megajánlandó összegeket a lehető legszigorúbban gazdaságosan használja fel, hogy minél kevesebb pénzből, minél nagyobb, minél tartósabb és megfelelőbb eredményeket tudjon elérni a hadsereg felszerelése tekintetében. Ne felejtsük el, hogy, ha netalán mégis háborúra kerül a sor, azt a háborút is majd finanszírozni kell és anyagi eszközökkel kell alátámasztani. Éppen i a jövő bizonytalan lehetőségeivel számolva, újból figyelmébe ajánlom a t. Háznak és a kormánynak, — mint már más alkalommal a bizottságban is hangsúlyoztam — hogy nagyon szükségesnek tartom ezt éppen a háború totalitásánál fogva, mert hiszen a modern háború teljesen más, mint a világháború kezdete volt, 1914-ben, amikor majdnem gyávaságnak vettük azt, ha a lövészárokba bújtunk és resteltük bevallani, hogy beástuk magunkat, mint a vakondok. Azt hiszem a mai időkben teljesen más mentalitással fogunk nekimenni a háborúnak, mint annak idején, éppen a technika és kémia nem is sejtett kifejlesztése következtében. Ebből a szempontból is újból figyelmébe ajánlom tehát az igen t. kormánynak, a hadügyi igazgatás, a katonai igazgatás és az ország közgav,dálkodása közti kapcsolatot. Azt hiszem, az ipar terén ez már nagyjában meg is van. De úgy látom, hogy a mező- és erdőgazdaság tekintetében, különösen a fa kellő felhasználása tekintetében, még igen sok tennivaló van eme összhang és kapcsolat megteremtése terén. Hiszen tapasztalatból tudom, — és igen egyéni tapasztalatból — milyen óriási előnyt jelent ós milyen nagy nyugalmat ad a hadviselésnél, ha a katonai és a civilhatóságok tudják, hogy egy hadviselő állam többé-kevésbé az önellátás álláspontjára tud helyezkedni adott, kritikus pillanatokban. Itt ezt a kérdést csak néhány szóval szeretném érinteni, talán egyik tárca költségvetésénél bővebben fogok róla beszélni. Csak azt alkarom ezzel kifejezni, hogy amint például helyesen olyan nagy súlyt helyezünk a remonda-nevelésnél és az egész lónevelésnél arra, hogy a lovak megfeleljenek a katonai céloknak, éppen úgy a mező- és erdőgazdaság más területein is ezt a szempontot kell meg-