Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-278

64 Az országgyűlés képviselőházának 278. ülése 1938 március 8-án, kedden. többjénél megállpíthaíó. Valami érdekes és megfigyelésre alkalmas megállapítás vonul ugyanis végig az eddig felszólalt képviselő urak legtöbbjének szavain. Én nem tudom, mert nem is mondhatom, hogy azok az urak, akik ezt^a javaslatot feldicsérték és a szociális glória fényével körülfonták, (Farkas István î Pedig micsoda kis látszat valami az egész!) ezt meggyőződésük ellenére csinálták volna. Ezt nem mondom és nem is mondhatom, mert előttem TLgy tűnik fel a lefolyt vitában eddig felszólalt urak kifejtett álláspontja, mintha kényszerképzet hatása alatt cselekednének, (Farkas István: Ügy is van!) vagy ^mintha súlyos optikai csalódásban szenvednének. (Farkas István! Ezt a csalódást mesterségesen csinálják!) Nekem az az érzésem és ia megállapításom, hogy annak a képviselőtársamnak, aki e javaslat tárgyalása során az általam imént említett külső behatásoktól mentesíteni tudja magát, nem lehet és nem szabad úgy beállítani és úgy dicsőíteni ezt a törvényjavaslatot, mint amely megváltást jelent a mezőgazdasági munkásokra öregségük esetén, s mint amely felszabadítja és kiemeli a magyar falvak roboto sait a nyomorúságból, az éhezésből és a szegénységből. Ez vonatkozik magára az igen t. és általam nagyrabecsült miniszterelnök úrra is. Ö ugyanis legutóbbi beszédében, amelyet záróbeszédnek szánt, szintén szépeket és nagyokat mondott. Ezek között a szép és nagy mondások között az én fülemet különösen a következő mondat ütötte meg (olvassa); »E törvényjavaslat törvényerőre emelkedésével az öregkor gyönyörűségében lesz része a mezőgazdasági munkásnak.« (Farkas István: öt pengő havonként a gyönyörűség! — Buchinger Manó: Szép kis gyönyörűség!) T. Ház! Én nem tudom, hogy falun a mezőgazdasági cselédség és munkásság öregkorában az életnek a gyönyörűsége milyen formában nyilatkozhatik meg, (Farkas István: A padka mellett egy zugban kell meghúznia magát.) Lehetséges, hogy az igen t. földbirtokos urak és mindazok, akik kinn a mezőgazdaságban élnek, a mezőgazdasági cselédség és munkásság életét csak jól befűtött, kényemesen párnázott kastélyok ablakán keresztül nézik, mert a mezőgazdasági munkások öregkorának gyönyörűségről nem beszélhet az, aki ezekkel az emberekkel együtt él. (Úgy vO,n! Üffty van! a szélsőbaloldalon.) A mezőgazdasági munkás s a mezőgazdasági cseléd életében még akkor sincs gyönyörűség, amikor fiatal, életerős karjaival dolgozik és termel, még kevésbbé van gyönyörűség akkor, amikor már karjai elgyengülnek, (Farkas István: Kegyelemkenyéren vannak!) amikor már ereje fogytán van és amikor már nem tudja mindennapi kenyerét önmaga megkeresni. Gyönyörűség

1

? Nyugodt lelkiismerettel mondom, — erről majd még később beszélek — hogy azt a^ gyönyörűséget, amelyet itt, a -nemzet színe előtt beígért a miniszterelnök úr a mezőgazdasági munkásoknak és cselédeknek, ezzel a havi öt pengővel, ezzel a napi 16—18—20 fillérrel nem fogja tudni elővarázsolni. Mielőtt azonban továbbmennék, méltóztassanak megengedni, hogy arra kérjem a javaslatot dicsőítő képviselőtársaimat, hogy akkor, amikor a miniszterelnök úr előtt meghajtják az elismerés dicsőséges lobogóját, ne feledkezzenek meg azokról az egyszerű paraszti emberekről, azokról az egyszerű falusi munkás nincstelenekről, akik már 40 esztendővel ezelőtt követeltek szociális javaslatokat a szociáldemokrata párt mezőgazdasági kongresszusán. Ez a körülmény is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy ezt a javaslatot ne fogadjam el, mert ezek a mezőgazdasági munkások 40 esztendővel ezelőtt nem szociális olajcseppeket, hanem komoly, becsületes szociálpolitikai intézkedéseket kértek, amelyek a mezőgazdasági munkást is emberré emelik fel. (Farkas István: Ügy van! De nem adták meg!) Mélyen t. Képviselőház! Negyven esztendeje múlt január elsején annak, hogy 1898-ban a Temesvár ott tartott országos szociáldemokrata kongresszus alkalmával az .agrárprogrammal kapcsolatban a kongresszus határozati javaslatot fogadott el, amelynek egyes pontjai a következőket tartalmazták: (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Követelték az 1891. évi XVI. te. hatályának kiterjesztését a földmíveléssel foglalkozó férfi és női személyekre, valamint gyermekekre. Követelték a földmívelési intézmény haladéktalan életbeléptetését és abban a földmívelő munkások által választandó felügyelők hatósági jogkörének kiterjesztését. Követelték a betegek és rokkantak segélyezésének állami végzését, — mondván: ez állami feladat — és annak törvényhozás útján való rendezése haladéktalanul való foganatosítását és az ebből származó költségek és kiadások a földbirtokosokat, mint munkaadókat, terheljék, akiknek a földadójukba számítandó ez be. Ezek voltak a követeléseik. Ez 40 esztendővel ezelőtt történt. Negyven esztendővel ezelőtt a falvak dolgozó emberei, akiket itt ma a túlsó - oldalon valóságos hősökként dicsőítenek (Czirják Antal: Azok is!) a nélkül, hogy komoly szociális segélyt nyújtanának nekik, már a szociáldemokrata párt zászlaja alatt követelték mindezeket. Illő, hogy ma, amikor 40 esztendő után itt van egy javaslat, amely csak egy nagyon parányi részben kíván eleget tenni ennek a 40 esztendővel ezelőtt elhangzott kívánságnak, ezekről az emberekről is megemlékezzünk. Megemlékezzünk azért, mert ezután a kongresszus után, amikor ezek az emberek nem à haza, nem a nemzet, nem a nép, nem az Isten ellen vonultak fel, hanem a kormányzati rendszertől emberhez méltó élet megadását kérték, abban az időben ezek ellen az emberek ellen megindult egy kíméletlen, kegyetlen és hazug hadjárat. (Farkas István: Mindig ezt kapták!) amelynek következménye az volt', hogy nagyon sok embert elvittek a családjuktól, nagyon sok embert lezártak, s bizony nagyon sokan közülük az életükkel adóztak ezekért a mozgalmakért. Az akkori kormányzat részéről a földmunkásságnak, a mezei munkásságnak kívánságai teljesítése érdekében nem történt semmi, de hogy egyszer és mindenkorra elvegyék a kedvét a földmuiikásságnak, a renitenskedőknek, — mert akkor még nem lehetett azt mondani, hogy kommunisták, mint m:a — a lázadó mezei munkásságnak, akik nagyobb darab kenyeret kértek maguknak és családjuknak: törvénybeiktatták az 1898. évi híres törvényt, (Farkas István: A deres törvényt!) amelyet a falu népe, a mezőgazdasági munkásság, a cselédség népnyelven derestörvénynek ismer még ma is, s amely törvény többek között kimondja, hogy ha a mezőigazdasági munkás a munkahelyén nem jelenik meg pontosam vagy megjelenik, de ásó, kapa, gereblye, illetőleg a szükséges szerszám nélkül jelenik meg és nem viszi magával a szükséges segédmunkásokat, 60 napi fogházzal büntethető. Olyan kíméletlen szigorúságot statuáltak tehát ebben a törvény-