Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-278

58 Az országgyűlés képviselőházának 278. ülése 1938 március 8-án, kedden. mentnek okvetlenül újból kell majd foglalkoznia ezekkel a kérdésekkel, hogy a mezőgazdasági munkásság érdekeit ezen a réven is elősegítse. Mindannak ellenére, hogy az újonnan hozott telepítési törvénynek ezek a hiányai megvannak, mégis elismeréssel kell adóznom a földmívelésügyi minisztérium telepítési osztályának, amely a legnagyobb mértékben segítségére siet az elárverezett kisgazdáknak és minden esetben igyekszik a pénzintézetek által elárvereztetett földet visszajuttatni az elárverezett kisgazda családtagjainak. Az előző évben 4472 elárverezett gazdának 27.082 hold földet juttatott vissza az Országos Fölhitelintézet útján. Sajnos, az elárverezett kisgazdák nem ismerik azokat a rendelkezéseket, amelyeket a telepítési törvény az elárverezett kisbirtokokkal kapcsolatban tartalmaz. Éppen a napokban tapasztaltam, hogy az egyik fővárosi újság mozgalmat indított a falvak népe közt, hogy felhívja az elárverezés alá kerülő, vagy elárverezett kisgazdák figyelmét azokra a rendelkezésekre, amelyeket a telepítés törvény tartalmaz. Minden körülmények között tudnia kellene minden ilyen elárverezett kisgazdának azt, hogy a telekkönyvi hatóságoknak kötelességük az árverési jegyzőkönyvet a földmívelesügyi minisztérium telepítési osztályának megküldeni és az árverési jegyzőkönyv megküldésétől számított 45 napig még mindig közbenjárhat a telepítési osztálynál, hogy elárverezett ingatlanára az árverési vételárnak a telepítési törvényben előírt 25, vagy 30% megfizetése ellenében a minisztérium az elővásárlási jogot gyakorolja és visszajuttassa a földet az elárverezett kisgazda gyermekeinek. Nagy örömmel állapítom meg, hogy a miniszterelnök úr győri beszédében nagy belső kölcsön felvételét helyezte kilátásba. Megvan rá minden remény, hiszem, hogy a miniszterelnök úr ezt a belső kölcsönt egyrészt azoknak a szükséges intézkedéseknek megvalósítására fogja felhasználni, amelyeket én is bátor voltam itt felsorolni, másrészt azoknak az intézkedéseknek megtételére, melyek hivatva vannak a magyar mezőgazdasági imunkásság szo

: morú gazdasági, szociális és egészségügyi helyzetén minden tekintetben segíteni. Minden körülmények között emelni kell a mezőgazdasági munkásság életszínvonalát és a közeljövőben legalább a mezőgazdasági munkásság bérének és a szegődményes béres cselédség; természetbeni járandóságának minimalizálását kellene megvalósítani, hogy senki ki ne zsákmányolhassa a mezőgazdasági munkásság szociális helyzetét. Csak akkor tudunk azonban jobb és biztosabb megélhetést nyújtani a mezőgazdasági munkásságnak, ha a mezőgazdasági termelést is fokozni és a mezőgazdaság jövedelmezőségét is a szükségleteknek megfelelően emelni igyekszünk. Ha az utolsó 40 év statisztikai adatai i olvassuk, megdöbbenéssel kell megállapítanunk, hogy mezőgazdasági termelésünk jövedelmezősége a nyugati ipari államokkal összehasonlítva alig, csak igen kis mértékben, nem egészen 6%-kal emelkedett, ugyanakkor, mikor a külföldi, nyugati ipari államokban a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének emelkedése sok helyen a száz százalékot is elérte. Ez elsősorban annak a következménye, hogy nálunk még mindig nem tértek át a szemtermelésről és a kukoricatermelésről az egyéb, rentábilisabb mezőgazdasági termények termelésére, nem veszik igénybe kellőképpen a műtrágyát és igen szomorú állapotban van állattenyésztésünk is. Már az előbb is bátor voltam említeni, hogy az állattenyésztés felkarolása céljából több évre feltétlenül meg kellene tiltani az üszőborjúk levágását, mert — amint már említettem — a pestmegyei statisztikai adatok szerint 367 emberre jut csak egy tehén, amiből az következik, hogy a tejellátás Pest megyében semmiesetre sem kielégítő. Következtetni lehet azonban ebből a többi országrészeknek, különösen a Tiszántúlnak a helyzetére is, hiszen tudjuk, hogy a románok ezt az országrészt 1919-ben teljesen kifosztották állatállományából. Ha a mezőgazdaságot megfelelő olcsó 'hitelek rendelkezésre bocsátásával bőségesebb műtrágya-használatra és rentábilisabb terménytermelésre és állattenyésztésre fogjuk rábírni, ha ezzel a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége is magasabb lesz, természetesen sokkal kedvezőbb helyzetbe kerül majd a mezőgazdaság abban a tekintetben is, hogy a szociális követelményeknek is nagyob mértékben tudjon eleget tenni. Ami az előttünk fekvő, a mezőgazdasági munkasok öregségi biztosításáról szóló törvényjavaslatot illeti, tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy ritkán találkoztunk törvényhozásban olyan törvényjavaslattal, amely ll

yen társadalombiztosítási kérdést igyekszik megoldani. Amikor a különböző néprétegek szociális biztosításáról beszélünk, természetesen nemcsak az aggkori biztosításra gondolunk, hanem foglalkoznunk kell legelsősorban a betegség, baleset esetére, azután az özvegység es az árvaság esetére szóló biztosítással is. Kernelem, hogy — mint a miniszterelnök ur a törvényjavaslat indokolásában is mondja — ez csak az első lépés ezeknek a biztosítási ágazatoknak a megvalósítása felé. A magam részéről semmi körülmények között sem tar™Sf elvetendonek ezt a törvényjavaslatot, mert üaa mezőgazdasági munkásság szomorú helyzetet nézzük és tudjuk azt, - mint ahogy, mi akik falun elünk, tudjuk és látjuk, — nogy a mezőgazdasági munkásság aggkoraban milyen szomorú sorsban van és ha figyelembevesszük, hogy a most nekik juttatandó 60 pengőből évente négy métermázsa buzat. vagy rozsot vásárolhat magának, akkor meg kell állapítanunk, hogy ezen a réven falusi szemmel nézve nagy segítségben részesítjük mert azt az elaggott, 65 évet meghaladott földmunkást családja meg fogja becsülni, hiszen tudja, hogy ha nem is tud már dolgozni az elaggott, öreg családapa, de azért legalább négy mázsa rozzsal hozzájárul évenkint a háztartás költségeihez. Így mégis emberibb életmódot tudunk biztosítani az ilyen elaggott földmunkás részére eddigi helyzeténél, amikor az ilyen munkás mindenféle segítség nélkül csak a magánosoknak, többnyire gyermekeinek segélyezésére volt utalva. Ha figyelembe vesszük azt a körülményt is, hogy már 1939 január 1-étől kezdve hozzájutnak ehhez a segélyhez azok is, akik semmiféle módon nem járultak hozzá az aggkori biztosításhoz, akkor kitűnik ennek a szociális törvényjavaslatnak nagy előnye és jelentősége, különösen, ha meggondoljuk, hogy a frontharcosok már 63 éves korukban hozzájutnak a segélyhez. Ezzel kapcsolatban csak az az egy kívánságom van, hogy a korhatárt minél előbb szállítsuk le 60 évre és igyekezzünk előteremteni erre fedezetet.