Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-293
Az országgyűlés képviselőházának 298. ülése 1938 április %-én, hétfőn. 495 lágon a tapasztalatok ezt mutatják — hogy demokratikus formák mellett sokkal jobban megtalálja egy nép az érvényesülését, mintha a forradalmi lépésekre kénytelen magát ragadtatni. T. Képviselőház! Sajnos, ez a javaslat az én szerény megítélésem szerint nem sok módot és lehetőséget nyújt a népnek arra, hogy demokratikus, parlamentáris módon érvényesíthesse akaratát. Ha azt nézzük meg, hogy a múlttal szemben milyen változásokat idéz elő ez a törvényjavaslat, akkor én azt látom, hogy a mezőgazdasági munkásság, a cselédség nagykorú férfiai közül eddig is csak 43 3%-nak volt választójoga. E javaslat következtében ez az arány 75"7%-ra fog emelkedni, tehát sok mezőgazdasági munkást, sok .mezőgazdasági alkalmazottat megfosztanak választójogától. Az ipari munkássággal is hasonlóképpen bánik el a törvényjavaslat. Még az önálló iparosoknál is tapasztalható bizonyos jogfosztás és végig lehet ezt vezetni valamennyi társadalmi rétegen. Hogyan tud majd ez a nép védekezni a kapitalizmus túlkapásai ellen, ha nem lesz meg a módja és lehetősége, hogy parlamentáris úton, képviselői útján megfelelő jó törvényeket hozhasson 1 ? Ha pedig részleteiben vizsgálom a törvényjavaslatot, akkor azt kell látnom, hogy a jogcímek sokaságában majd az egyszerű emberek eltévednek. Anyiféle jogcím van — a belügyminiszter úr is hivatkozott erre a bizottsági tárgyaláson — és olyan komplikált ez az egész, választójogi javaslat, hogy az egyszerű ember majd nem tud eligazodni és e miatt nem jut hozzá jogához. Az összeíróknak, a központi választmányoknak kénye-kedvére lesz Ibízva e törvény szerint, hogy kik lesznek választók és kiket hagynak ki. Az iskolai végzettségnek, a Károly-csapatkeresztnek igazolása is rendkívül nehéz. Az 1925. évi XXVI. tc.-nek ebből a szempontból van egy igen üdvös rendelkezése, az, hogy a központi választmányok kötelesek beszerezni hivatalból az iskolai bizonyítványokat. Ezzel szemben a mostani törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, azt mondja erről, hogy .méltánylást érdemlő esetben beszerezheti a központi választmány. Mikor lesznek ilyen méltánylást érdemlő esetek, (Kéthly Anna: Ki fogja méltányolni 1 ?) ki szabja meg, ki mondja meg azt, hogy melyek azok a méltánylást érdemlő esetek? Célszerű volna, ha a miniszter; úr legalább a végrehajtási utasításban megmondaná majd, hogy melyek azok a méltánylást érdemlő esetek? Az iskolák, főleg a vidéki iskolák, majd nem válaszolnak a magánosok kérdéseire. Hiszen még arra is volt már példa, éppen Hódmezővásárhelyen, amikor több mint 7000 embernek iskolai bizonyítványát kérte be a központi választmány — természetesen csupa munkásét, ezt nem is kell különösebben hangsúlyoznom,— hogy az iskolák még a központi választmánynak sem válaszoltak 15^0 megkeresés esetében. Tessék elképzelni: ha magánosok fordulnak majd vidéki iskolákhoz, a tanítók egészen egyszerűen nem találják majd meg a nevüket és nem válaszolnak. De az idősebb korosztályokról nincsenek is meg néhol a feljegyzések. (Úgy van! XJgy van! a szélsőbololdalon.) Nem is lesz mód és lehetőség arra, hogy iskolai végzettségüket igazolják. Tökéletesen elegendő lenne, ha az írni-olvasni tudáshoz kötnék a jogosultság megszerzését. Van a törvényjavaslatban egy rendelkezés a hadirokkantakról. A hadirokkantaknak a torvényjavaslat — nagyon helyesen megadja a szavazati jogot, ellenben, ami teljesen érthetetlen számomra, a hadiözvegyeket már kirekeszti e jogból. Ügy tudom t. Képviselőház, hogy Belgiumban a nőknek (nincs szavazati joguk, ellenben a hadiözvegyeknek igen. Nem tudom, hogyan képzeljük el, t. Képviselőház, hogy ha a hadirokkantaknak megadjuk ezt a jogot — amit nagyon helyeslek, hiszen talán elsősorban rájuk kell gondolnunk, — ugyanakkor azoknak az özvegyeiknek, akik egész életüket fekete fejkendő alatt élik le akik havi 5 pengős nyugdíjból tengődnek és a legnehezebb körülmények között magukra hagyatva nevelik fel gyermekeiket, éppen a legszegényebb néposztályhoz tartozó hadiözvegyeknek, akiknek nincs meg a törvényben előírt iskolai képzettségük és akiknek nincs kenyérkereső férjük, hogy ezen a réven szavazati joguk lehessen — mert hiszem ez is egy kellék, — nem adja meg ez a törvényjavaslat a választói jogot. Ügy tudom, mindössze 10—13.000 hadiözvegyről volna szó az egész országban. Ez már igazán nem döntené meg a NEP-nek, vagy mondjuk a mindenkori kormánypártnak egyensúlyát, még abban az esetben sem, ha ezek a szegény özvegyek mind az utolsó szálig az ellenzéki képviselőjelöltekre szavaznának' is. De hálátlanságot és ellentmondást is látok ebbem. Ha a rokkantaknak megadtuk ezt a jogot, miért ne adjuk meg a hadiözvegyeknek. Egy táborba tartoznak szegények, a hadirokkantak és hadiözvegyek egy szövetségbe is tartoznak, összejöveteleiket mindig együtt szokták rendezni, hiszen tegnap is egy ilyen közgyűlésen vettem részt városomban. Mit fog ezekből a szegény asszonyokból érzésben és gondolkozásban kiváltani a parlamentnek ez a cselekedete és milyen romboló hatása van erkölcsi téren az ilyem megkülönböztetésnek?! A tközjonti választmányok lesznek hivatva elbírálni, hogy kik vehetők fel a névjegyzékbe. Tehát ez a központi választmányok hangulatára lesz majd bízva. Éveken keresztül központi választmányi tag voltam és a gyakorlatból tudom, hogy milyen erős harcot kell ott vívni egy-egy választó felvételéért. El tudom képzelni, hogy ezekben a központi választmányokban, amelyek ennek a törvénynek alapján jönnek össze, ahol az ellenzéknek egyáltalában nem lesz helye, ahova az ellenzék csak a legritkább esetekbem juthat be, milyen egyszerű dolog lesz majd a névjegyzékek öszszeállítása ezeknek a központi választmány óiknak részéről. Biztosítani kellett volna legalább olyan módon az ellenzék részvételét a központi választmányokban, mint ahogyan azt az 1925. évi törvény biztosította az ellenzék részére. Ma az a helyzet, t % Képviselőház, hogy egyes helyeken a lakosságnak csak 14—20% -a választó. A falvakban ez nagyon sűrűn előfordul. Noha az országos átlag közel 38%, falukon néhol a lakosságnak csak 14—20%-a választó. Ebből látszik, hogy ha a központi választmányok és az összeírok hanyag^ rossz munkát végeznek, ha nem tekintik ezt a kérdést becsületbeli kötelességnek, akkor micsoda rombolást végezhetnek. Hol van a garancia, hogy a jövőben a központi választmányok majd máskép végzik hivatásukat. Ha az ellenzéket kikapcsolják a központi választmányokból, akkor nem volna-e helyesebb bírákra bízni a névjegyzék
