Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-293

Az országgyűlés képviselőházának 21 ségnek, Magyarországnak, a magyarságnak gondolatát, ha látom a XVII. században Zrínyi Miklóst, aki »Török áfium«-ában és a »Szigeti Veszedelem«-ben úgy énekel, hogy a magyarságnak csak fel kell ébrednie, a saját egységének erejére, tudatára — pedig akkor nem volt több, mint 4 millió — és akkor sem a török, sem semmiféle hatalom nem vehet erőt rajta, amikor mind ezt látom, akkor lelkemben bizonyos megnyugvást érzek, mert azután a sivárság, a rettenetes pusztulás és a mohácsi vész után, amikor ismétlem, úgy tekintették ezt a népet, mint amely befejezte a maga pályafutását, jönnek a nemzeti érzésnek ezek a nagyságai, felébresztői gondolataikkal és érzéseikkel és látom igenis a magyarság feltámadását. Ezek után vájjon féltsem-e a további életét, amikor 10 millió magyar van? Vájjon féltsem-e a magyar nemzet életét ma bárminő hatalommal szemben, j ha a magyar érzés, a magyar gondolatvilág elpusztíthatatlanul benne él a nemzetben? Szükség volt erre a parlamenti reformra. Az 1920:1. tc.-t, ha nincsenek is alaptörvényeink, bizonyos szempontból alaptörvénynek tekintem. Ez a törvény azt mondja, hogy a nemzetgyűlés az állami szuverenitás törvényes képviselője. Amikor ennek helyébe lépett az országgyűlés, törvényhozásunk később kifejezte azt is, hogy az országgyűlés ennek a nemzeti, állami szuverenitásnak, főhatalomnak a letéteményese. Nem r azt kell-e mondanom nekem, aki mint népképviselő, ettől a néptől nyertem mandátumomat és nem azt kellene-e mondania minden képviselőnek itt a parlamentben, míg ez a törvény törvény, hogy kötelességem ennek a parlamentnek szuverenitása felett őrködni, hiszen ebben van a magyar állam léte, (Úgy van! Ügy van! Taps a jobboldalon és a középen!) ezr meg kell erősítsem, hiszen ebben él ma a magyar állam kifelé is, befelé is a maga tekintélyével» a maga erejével, ami van, amit még a Gondviselés meghagyott. Az 1920:1. te. megírja azt is, hogy az állam fejének, a kormányzó úrnak kötelessége őrködni e felett az alkotmány felett és ő ennek a történelmi hivatásának eleget is tesz, amikor híven őrködik a magyar alkotmánynak az egésze felett, (ti g y van! Ügy van! — Nagy taps.) ö eleget tesz ennek a nagy hivatásnak, de nekünk, a parlament tagjainak is eleget kell tennünk kötelességünknek. Azt az ősi házat, amelyet számunkra elődeink berendeztek és hatalmias alapokra építettek, úgy, mint minden ősi házat mindenütt, ezt az alkotmányt sem hagyják el azok, akik abban születtek és akik tudják, hogy az minden veszedelemmel szemben, amely őket kívülről, vagy belülről fenyegette, minden világrengés , között hajlékot és menedéket adott. Meg j tudta őket, a benne szülötteket, a bennelévő- j ket őrizni minden vésszel szemben. Ezt az j ősi házat, amelyben születtünk, mi sem fog- j juk lerombolni. Nem fogjuk lerombolni még | akkor sem, ha akármilyen gyönyörű elképzelést, vagy gondolati ormát, egy új palotát mutatnak nekünk, fnem fogjuk lerombolni, hanem meg fogjuk erősíteni ezt az ősi házat. Nem lerombolni akarjuk, hanem átalakítani, modernizálni (Homonnay Tivadar: Bravó!) és mindazt amit a jelenlegi élet követel, meg fogjuk tenni, de meg fogjuk tartani magunknak a magunkét, (Helyeslés, taps jobbfelöl és a középen.) T. Kénviselőház! Beszédem végéhez érkeztem (Halljuk! Halljuk!) és ezért összefoglalom as elmondottakat még egyszer abban. 3. ülése 1938 április U-én, hétfőn. 493 hogy én ezt a parlamenti reformot, amely a titkosság jegyében a legnagyobb lépést tette, ha visszatekintünk a mi parlamentünk történetére, ^szükségesnek és időszerűnek tartom, Meggyőződésem szerint ugyanis ez a reform megfelel annak az alkotmányformának, amelyet az 1920 :

1. te. írt elő nekünk, amely természetes folytatása a fejlődés során a mi rendi országgyűléseinknek, s amely fenntartotta a magyar államot és a magyarságot akkor, amikor más népek megsemmisültek. Én tehát a választójog megalkotásánál is csak arra törekszem, hogy lehetővé tegyem egy ilyen parlament életképességét, jövő fejlődését és ebben és ezzel együtt a magyar nemzet életét- , Rendíthetetlen a hitem és nincs semmi olyan forrald'alomszerű, vagy egyéb esemény, amely engem ebben a hitemben meg tudna ingatni, hogy a magyarságnak gondviselésszerű hivatása volt, ma is van és ha ezt jobban érezzük is és bármennyire félünk is talán ennek a hivatásnak a teljesítésétől, minden magyar embernek ki kell állania, hogy ezt a nehéz sort, ennek a hivatásnak a súlyát érezze és akkor megmenti nemcsak magát, hanem megmenti a jövőt is a maga számára. (Homonnay Tivadar: És megmenti Európa békéjét!) Én a törvényjavaslatot elfogadom. (Nagy taps a jobboldalon, a középen és a balközépen. — A szónokát tömegesen üdvözlik.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak. Takács Ferenc képviselő urat illeti a szó. Takács Ferene: T, Képviselőház! Ilfíés igen t. képviselőtársam beszédével kapcsolatosan megjegyeztem magamnak, hogy beszéde folyamán ö arra hivatkozott, hogy a választók millióit kellene a törvényjavaslattal kapcsolatosan jogokkal felruházni. Valóban igaza van igen^ t. képviselőtáraaimuak: arra lett volna szükség, hogy a törvényjavaslat tárgyalása és^ a leendő törvény megalkotása kapcsán mindazokat besorozzak ' a választók közé, akik eddig nem rendelkeztek választójoggal. Bátor, erős, olyan cselekedetre lett volnia szükség ezzel a törvényiavaslattal kapcsolatban, amely a mai rendkívüli nehéz időknek megfelelő lett volna. A magyar nép a szomszédos népek gyűrűjében elég érett arra, hogy Középeurópában a legtöbb joga legyen. Évtizedek óta vár ez a nép arra, hogy végre politikai jogokhoz jusson. Csak, akik érintkeznek egyszerű emberekkel a magyar vidéken, csak azok tudják, hogy ez mennyire igaz. Az embereket nagyon is érdekli, hogy politikai szempontból végre egyenjogusítják-e őket. Az az érzés, amely az emberek lelkét megüli, s amely abból származik, hogy ugyanabban a községben egyeseknek vannak politikai jogaik, másoknak nincsenek, rendkívül nagymértékben káros az ország szempontjából és ezt az érzést nehéz elviselni a jogtalan millióknak. A jelenlegi választójogi törvény szerint, amely ma érvényben van, a megállapított korhatár szerint 4,679.000 léleknek, a lakosság 52%-ának kellene választójoggal rendelkeznie. Ezzel szemben az 1930. évi összeírás, illetőleg az 1930. évre érvényes névjegyzék szerint is a lakosságnak csak 37'9%-a, 3.416.000 lélek rendelkezett szavazati joggal, tehát több, mint egy millió férfinak és nőnek nem volt a régi törvény szerint sem szavazati joga.^ Az új törvényjavaslat indokolásából azt látjuk, hogy 20—30%-ra teszik azoknak a számát, akik az új törvény értelmében majd vá71*