Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-292

436 Az országgyűlés képviselőházának ték ki az alkotmány sáncaiból. (Fábiián Béla: Szép!) Nemcsak a szerzett jogokat sérti a javaslat, hanem még az is megdöbbentő, hogy a javaslat 19., 20., 21. és 22. §-a szinte egymillió eddig jogosult vagy olyan polgárt, aki a jövőben jogosultságot tudott volna szerezni, kizár a választójogból, kizár valósággal a nemzet testéből. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Ez a legnagyobb destrukció. Egymillió ember lelkében összetörik az önérzetet!) Mert nem egészen igaz az* t. Képviselőház, hogy a választójog csak eszköz. Nem! A választójog cél, a választójog maga a nemzet; nemcsak mechanizmus, hanem organizmus is, mert a választói jogán keresztül jelenik meg az ország dolgaiban, a törvényhozásban, minden döntésben a nép lelke, érzésvilága és a szava. Hiszen mi, akiket a választójog alapján ide küldenek, csak szócsövek vagyunk. A választáson maga a nemzet nyilatkozik meg a maga választói joga útján, hogy mit akar és mit parancsol. A választójog a választási rendszer szabályozása tehát magát a nemzetet érinti a maga választói szervezetében. Nem értem ezt a nagyarányú jogfosztást. Sem tapasztalati, sem elméleti alapon nem lehet ezt indokoltnak tartani. (Propper Sándor: A paraszt dolgozzon és fizessen, de joga ne legyen! Ez a régi jelszó!) Mindenekelőtt nem lehet a népet meggyanúsítani. Nem lehet azzal gyanúsítani a dolgozó szürke polgárok millióit, hogy ők az állam szempontjából nem megbízhatók, hogy nem érzik át eléggé az állam érdekeit s nincsenek áthatva attól, hogy miként kell a jelen dolgait józanul intézni, az állam rendjét megóvni és jövőjét előkészíteni. Ha etékintetben kételyek merülhetnek fel, akkor azt kell mondanom gróf Tisza István nyomán, hogy inkább a tanult osztálybeliek részéről forog fenn az a veszély, hogy nem elég szolidarisak, nem eléggé azonosítják magukat a nemzet érdekeivel. Elméleti alapon foglalkozva, is a kérdéssel, meg kell állapítanom, hogy voltaképpen egy nemzet egyetemes érdekeit csak a névtelen, szürke dolgozó milliók, a névtelen adózó hősök tudják átérezni. ((Ügy van! ügy van! balfelöl.) és csak ők tudnak elvi alapon dönteni. T. Ház! Ha visszatekintünk a múltba s a nemrégen lefolyt és a régebbi választásokat nézzük, vizsgáljuk meg, kik voltak inkább korrumpáltalk! Tisza Kálmán szavaival élek, aki az 1872-es vitában az 1861-ben lefolyt választásokról, — amikor izzó nemzeti érzéssel mentek végbe ezek a választások, mert hiszen az októberi diploma és a februári pátens ellen kellett harcra kelni, — megállapította, hogy inkább a tehetősebbek voltak megbízhatatlanok, maga a nép, az alkotmány sáncaiba bejutó új osztályok, az iparosság, a kereskedők és egyáltalában a városi osztály, illetőleg a jobbágyságból lett polgárok úgy szavaztak, amint a haza iránt érzett szeretet és a haza igaz érdekének felfogása ezt diktálta nekik. Természetes is, mert hiszen az egyes szürke, névtelen dolgozó polgárnak nem adódik alkalma arra, hogy a választáson ő maga olyan érdemeket szerezhessen, amelyek egyéni érdekeit előmozdítják. Ez inkább csak a diplomás embernél van így, aki előtt meg''sillámlik a lehetősége annak, hogy ha ő a választáson jól viselkedik, a hatalmat jól kiszolgálja, érdemeiket szerez, akkor diplomája útján valamilyen jó stallumba kerülhet. (Farkas István: Xlgy van! Eddig is így volt!—Lányi Márton előadó: Már aki így gondolkozik! — Far292. ülése 19

S8 április 1-én, pénteken. kas István: A bürokrácia erre van felépítve! Erre a korrupcióra és ranglétrára!) Természetesen csak a típusemberről és típusértelmiség- ről beszélek, _ (Fábián Béla: A kivételekről!) — hiszen lelíkiismeretlenség volna ezt állítani és ez meg sem felelne a valóságnak, — mert voltaképpen egy nemzet sorsa mégis csak azon múlik, hogy milyen az intelligenciája. (Lányi Márton előadó: No látja!) A múltban is sok mindennek a sikere azon múlt, hogy olyan magas szellemű, nemes lelkületű: intelligenciánk volt, hogy volt egy olyan nagyvezérkarunk, amelynek' becsületességén, hazafias tisztaságán, nagy tehetségén, önzetlenségén és a végletekig menő hazaszeretetén múlt az, hogy előbbre jutottunk azokban a kérdésekben, amelyekben sikerült haladást elérnünk. (Lányi Márton előadó: Ezt le kell szögezni!) Igen, csakhogy az intelligenciának van mindig egy része, a hatalmi része, a bürokrácia, amely a maga érdekeit szereti szolgálni és szívesen vesz fegyvertársakat maga mellé. Ilyen fegyvertársakul leginkább a kiemelkedő, a pozíciókra törő emberek kaphatók, akiknek egyébként megvan az előképzettségük arra, hogy őket jutalmazni lehessen. (Buchinger Manó: Ezt Ugrón Gábor is megállapította!) A gazdagabb emberrel is úgy voltunk eddig — és talán azért lesz nagy áldás a titkos választójog, — hogy ha nem volt is tanult ember, de a fia már tanult s előtte már megvillant a lehetőség, hogy ha jól viseli magát és érdemeket szerez, akkor be tudja helyezni valahová a fiát. A szegény, szürke, dolgozó polgár — beleértve természetesen a munkásokat is — ilyesmire nem gondol és nem is gondolhat. Az tudja, hogy csak az általános jólét és a nemzeti érdek általános rendezésével, az egész nemzet előbbrejutásával és jobbléthez jutásával kerülhet csak jobb sorsra maga is. Természetes tehát, hogy megmaradt elvi alapon. Ezért kívánom itt a Ház naplójába iktattatni az időknek ebben a súlyos, szomorú dében Tisza Istvánnak egy márványba kívánkozó remek megállapítását, mert ennél ragyogóbban az általam elmondottakat talán semmi sem tárja fel, semmi sem jellemzi jobban. Az 1913. évi XIV. tc.-t megelőzően, az 1912. évi törvényhozási kísérletek alkalmával írta Tisza István a Magyar Figyelő 1912. évi szeptemberi füzetében a következőket (olvassa): »Sokszor halljuk a szemrehányást: nagy mulasztás volt mit sem tenni e téren« — t. i. a választójog kiterjesztése terén« — 1867 óta. Tökéletesen igaz. Nagy és súlyos mulasztás terhe nyomja mindannyiunk lelket. Azért is, mert mit sem tettünk a választójog fokozatos kiterjesztése körül. De nem főleg ezért. Elsősorban azért, mert... elmulasztottuk azokat a kötelességeket, amelyek a nép szélesebb rétegeinek anyagi és kulturális haladása, főleg pedig politikai nevelése terén hárultak volna reánk ... A magyar népet olyan magas intelligenciával áldotta meg a jó Isten«, — íme bizonyság mellettem — »amely a felvilágosítás, a tanácsadás, a vezetés munkáját az élet minden viszonyai között könnyű és hálás feladattá teszi. Olyan csekély fáradságba kerül és olyan bőven termi áldásos gyümölcsét! A magyar in^ teliigencia tudta volna és tudná őket vezetni ma is.« — Megteszi? Nem! — »... amint a gyakorlati politikában kell érintkeznünk a néppel,« — így tépelődik tovább Tisza István — »a legcinikusabb gőggel, lenézéssel, semmibevétellel bánik! azzal, pártállására való tekintet