Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-289

370 Az országgyűlés képviselőházának ugyanakkor az ipar sokkal több árut termelt, mint az előző években. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Mindent összefoglalva tehát, mi a helyzet? A magyar munkás munkaereje a végsőkig van kizsarolva, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) a különböző Bedeaux-, Taylor- és egyéb rendszerek mellett dolgoztatják a magyar munkást, különbség nélkül a zsidó és keresztény tőkék. (Nagy zaj jobbfelől.) Ebben a tekintetben olyan szolidaritás van, amilyen szolidaritást mi soha, vagy legfeljebb hosszú évek nevelőmunkájával leszünk képesek... (Propper Sándor: Egyformán rabolják ki a munkást! — Gr. Festetics Domonkos: Miért van csak zsidó bankigazgató? Miért nincs zsidó munkás? — Fábián Béla: Festetics gróf úr meg akar ismerkedni másfelekezetű bankigazgatókkal? — Gr. Festetics Domonkos: Más fajbeliekkel! — Elnök csenget. — Bárczay János: Igen jó lehet ez a választójog, mert úgy látom, nem lehet bírálni!) Ezt a kérdést nem felekezeti szempontból, (Nagy zaj jobbfelől.) hanem gazdasági szempontból kell megbírálni és elintézni. A túloldalon ülő képviselő uraiknak figyelmébe ajánlom, hogy mi tizenegyen vagyunk, önök nem tudom, hány százan vannak, legyenek tehát annyi türelemmel, amennyire önöket ez a számarány kötelezi, ha már az elnök nem biztosítja ezt nekem! (Nagy zaj jobbfelől.) Nem az a baj, hogy ebben az országban miképpen oszlanak meg a termelési ágak, hanem, hogy az ország megcsonikulása következtében (Felkiáltások jobbfelől: Kik csonkították meg?) a gazdasági megélhetés sokkal nehezebbé vált és ebből kifolyólag az egyes társadalmi osztályok sokkal nehezebb helyzetbe kerültek, mint amilyen nehéz helyzetben éltek a háború előtt. Méltóztassék utánanézni, hogy mennyi ma a köztisztviselő, hogy ma hány köztisztviselő esik ezer lakosra és ezt méltóztassék összehasonlítani a háború előtti adatokkal. Méltóztassék megnézni, mennyi ma az Államvasutaknál az aktív szolgálatot teljesítő ember és mekkora a nyugdíjasok száma? (Antal István: Trianon!) Éppen ezt mondom. De méltóztassék megnézni a többi üzemeket is, amelyeket ugyancsak ez a helyzet terhel meg. Méltóztassék megnézni a nyugdíjteher megoszlását. A háború előtti békeidőben — nyers számokat mondva — egy 20 milliós lakosságra 40 milliós nyugdíjteher hárult, ma pedig a 8 millió lakost több mint 200 millió nyugdíjteher sújtja és ezt a nyugdíj terhet elő kell teremteni, ezt a nyugdíjterihet meg kell valakinek keresnie, ezt a nemzet jövedelméből el kell vonni és ezt oda kell adni valakiknek, akik ebből élnek. Ezeknek a nyugdíjaknak és egyéb közalkalmazotti terheknek nagyrészét az állam áthárítja az iparra, áthárítja a kereskedelemre, s ha önök egy nyers statisztikát vesznek elő és megnézik, hogy a magyar ipar átlagban menyi adóterhet vállal Magyarországon, Olaszországban, Németországban, Belgiumban és a többi országokban, akkor nagyon szomorú képet fognak kapni arról, hogy a terhek ellen a magyar ipar úgy védekezik, hogy alacsony munkabért fizet a munkásoknak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez mindennek a következménye; végeredményben tehát a magyar munkás az, aki áldozatot hoz, a magyar munkás az, aki éhezik és nyomorogj azért, mert ezek az állapotok vannak. (Rátz Kálmán: És a magyar paraszt! — Propper Sándor: Az 289. ülése 1938 március, 29-én, kedden, is munkás!) Munkás alatt én nemcsak a fizikai munkást értem, hanem értem mindazt, aki dolgozik, akár a mezőgazdaságban, akár az iparban. Festetics gróf úr azt mondja, szeretne zsidó munkást látni. Azt mondom a gróf úrnak, tessék eljönni hozzám, én elviszem őt olyan helyre, ahol zsidó munkások dolgoznak és ő majd meg fogja látni azt, hogy hány zsidó munkás dolgozik (Rajniss Ferenc: A pártirodában?) becsületes munkával, becsületesen élve és hány zsidó munkás van, akinek a kezemunkája díszére válik ennek az országnak s ez nemcsak tíz év óta van így, hanem azóta, amióta itt élnek ők is, meg szüleik és elődjeik. (Zaj a jobboldalon.) Ez nem új kérdés, sőt legyen szabad arra hivatkoznom, hogy ez egy visszatérő kérdés, mert ez a probléma minden 15—20 évben felvetődik s újra és újra jelentkezik. (Bárczay János: Megoldatlan probléma!) A kezemben van Vázsonyi Vilmosnak 1919 november 2-án megírt cikkének néhány kivonata. 1919-ben, tehát azt lehet mondani, 20 évvel ezelőtt írta ezeket a sorokat, amelyek ma is teljesen^ találóak és amelyekben már benn van a válasz is larra a bizonyos hatáírozati javaslatra. Ebben a cikkben a következő foglaltatik . . . (Baross Endre: Ki volt akkor a miniszterelnök? — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Friedrich István!) Nem tudom, abban az időben gyorsabban változtak mint most. Nem tudom, pontosan melyik nap ki volt a miniszterelnök. Tehát 1919 november 2-án írta Vázsonyi ezeket a sorokat. Azt olvassuk például ezekben, hogy (olvassa): ». . . egy liberális államférfiú nagyszerű gesztussal az uszítás ellen fordul és azt ajánlja, hogy a zsidókérdés az eljövendő nemzetgyűlés által oldassák meg. Ha azt a kérdést vetném fel vele szemben, hogy miképpen képzeli el tulajdonképpen ezt a törvényes megoldást, nem igen tudna nekem válaszolni.« Ezt, ismétlem, 1919^'ben írta Vázsonyi. (Bárczay János: Ha akkor megoldották volna! ... — Farkas István: Akkor is olyan felfordulás volt, mint most! — Zaj.) Ugyanebben a cikkben folytatólag azt mondja (olvassa): »Az igazság az, hogy országunknak úgynevezett vezető intelligenciája felekezeti különbség nélkül gyenge, törékeny, ellenálló képesség nélküli, haszonleső, időjárás szerint igazodó' volt és kritika 'nélkül, elveik nélkül megadta magát minden új divatnak es áramlatnak.« Tessék elhinni, hogy azoknak az uraknak nagyrésze, akikre Vázsonyi itt céloz, a nemzeti tanács előtt éppen úgy tolakodott akkor, mint ahogy ma más irányok vezetői előtt tolakodik, sőt emlékszem arra, hogy bár abban az időben semmiféle különösebb politikai pozíciót nem töltöttem be, igen előkelő uirak majnidienmap siettek leadni ott névjegyüket, nehogy lekéssenek, pedig tőlem nem sokat várhattak. (Felkiáltások jobbfelől: Neveket! — Rajniss Ferenc: Tegye le a névjegyeket a Ház asztalára, hadd mulassunk!) De folytatom az idézetet. (Olvassa): »... amiként ha egy háremet adnak el az új szultánnak, a hárem azonnal tüzes szerelemre gyullad új ura iránt, éppen úgy viselkedett ez az úgynevezett intelligencia, mert minden uralkodó irányzat felé azonnal barátságos arcot mutatott.« Majd tovább folytatja és azt mondja (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.