Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-289

360 Az országgyűlés képviselőházának összeülő törvényhozás által rendeztessenek. (Mojzes János: Majd a választók megkorrigálják a törvényt!) Nagyon jól tudom, hogy ez a törvényjavaslat nem lehet életbiztosítási, vagy manda * tumbiztosííási kötvény. Nekem egyénileg teljesen mindegy, hogy mandátumhoz jutok-e, vagy nem, az én szemem előtt sohasem az egyéni érdek, hanem mindig a nemzet érdeke lebeg és éppen ezért a magam részéről o tör vényjavaslatnál is fontosnak és szükségesnek tartom, hogy azok a szempontok, amelyeket mi a kormányzatban és a politikában érvényesíteni kívánunk, a maguk teljes egészében érvényesülhessenek is. Ennek a javaslatnak — sajnos — sok hibája van, a javaslat nem elégíti ki azokat a követeimenyeket sem, amelyeket mi támasztunk vele szemben. Kívánom, hogy t. képviselőtársam megjegyzésével szemben az én jóslatom teljesüljön és az az új törvényhozás, amely ennek a törvényjavaslatnak az alapján fog összeülni, tényleg tegye meg a maga kötelességét és ha megteszi, — azt hiszem — valamennyien csak hálával fogunk neki tartozni. Ez a törvényjavaslat a revolucióval szemben az evolúció útját kívánja szolgálni. Az evolúció útja pedig csak az lehet, ha mindazoknak módot adunk a törvényhozásban való felszólalásra, akik addig ebből kirekesztettek. Ez az a szempont, amely mindig, _ minden körülmények kö zött, elsősorban és igazán tud alátámasztani egy kormányzati politikát. Éppen ezért helytelenítjük ennek a törvényjavaslatnak azt a nagy hibáját, hogy a választójogosultságból általa is nagyon sokan maradnak ki. Ehhez természetszerűleg hozzá kell azonban tennem még azt is, hogy az ország jövőjenek útja mindenkor függ a kormánypolitikától. A kormány politikájának alapelvét, fundamentumát ezidőszerint jónak tartom, mert hiszen az keresztény, nemzeti és szociális. Azt azonban majd később fogjuk csak meglátni, hogy a tempót illetőleg is fognak-e érvényesülni azok a kívánságok és óhajok, amelyek például — hogy mást ne mondjak — a győri beszédben megnyilatkoztak. Ma tényleg az a helyzet, hogy a kormányzatnak különösen két szempontot kell szem előtt tartania. Elsősorban jó szociálpolitikát kell inaugurálnia és érvényesítenie, másodsorban pedig mindent el kell követnie annak érdekében, hogy a közszellem és a magyarságnak a jövendőbe vetett hite minden körülmények között megerősödést nyerjen. Igaz, hogy a tömegek megélhetése e pillanatban rendkívül nehéz és ha figyelembe vesszük azt, hogy ma már komoly szakkörök is foglalkoznak ezzel, nem lehet a kérdést úgy elintéznünk^ hogy az illető fejéhez a demagógia vádját vágjuk, vagy a gyűlések és összejövetelek megtartását betiltjuk, mert azt a kirobbanó erőt, amely mindenkiben megvan saját létének biztosítása érdekében és amelyet mindenki érvényesíteni kíván,: minden körülmények között helytelen volna elnyomni. Nemcsak én mondom ezt, hanem tudós professzorok állapították meg a napokban a 'Statisztikai Társaság ankétján, amely a nemzeti jövedelemre és az adóstatisztikára vonatkozólag volt hivatva a, jövőre nézve irányítást adni. Érdekes volt, hogy ezen a statisztikai ankéton a hivatalos statisztikusokon kívül megjelentek mindazok a tényezők, amelyek ma a nemzeti jövedelem nagybirtokosai. Hogy úgy fejezzem ki magam, megjelentek vigyázni és ellenőrizni azt, hogy vájjon az ottlévo statisz289. ülése 1938 március, 29-én, kedden. tikusok nem fogják-e a statisztikai kutatás régi rendszerét, amely nagyon sokszor és na-* gyón könnyen irányítható volt, egyszerre olyan vizekre eveztetni és olyan irányba vinni, amely a nemzet érdekében feltétlenül fontos és szükséges volna. Éppen ezért idézem a t. Ház előtt Szádeczky-Kardoss Tibor debreceni egyetemi tanár hozzászólásának' befejező részét, melyben a következőket mondotta (olvassa): »A nemzeti jövedelmi adatokból mindlenekelőtt az tűnik ki, hogy nálunk az átlagos jövedelem nagyon alacsony, az átlagos életszint kedvezőtlen, a jövedelemeloszlásnak pedig kirívó egyenlőtlenségei vannak. Véleménye szerint a hazai gazdasági és pénzügyi politikának kettős a feladata: egyfelől fokozni a nemzeti jövedelmet, másfelől pedig kiegyenlíteni a szélsőségeket.« Ügy látszik, ő is a szélsőséges politika híve, amelyet szélsőségesnek bélyegeznek abban a pillanatban, amint a nemzeti jövedelem kiegyenlítéséhez hozzá mer nyúlni. Pedig e nélkül ma szociálpolitikát Magyarországon egyetlen kormány sem fog tudni csinálni. Feltétlenül fontos és szükséges tehát, hogy e Statisztikai Társaság ankétján legyen ott a kormánynak a képviselője, aki nem engedi meg, hogy a társaság úgynevezett kültagjai, alá támasztói az adózás, a jövedelemeloszlás statisztikai kutatását esetleg helytelen irányba vigyék. Ez a szélsőséges politika tulajdonképpen az igazságos politikát jelenti: keresik azt az igazságot, amelyet annakidején Istenben boldogult Wolff Károly tűzött zászlajára, aki e zászlóval küzdött azért, hogy a magyar nép ebben az országban boldogulhasson, de főleg hogy prosperitását minden körülmények kö zött és minden eszközzel ki tudja verekedni. Ezért küzdött, ezért élt és halt meg. Nekünk tehát, akik ennek a politikának nyomdokain : haladunk, minden körülmények között kötelességünk, hogy ennek a politikának érvényesülését kívánjuk a kormánytól. A kormány pedig most éppen ezen Wolff Károlyi-útra lépett és ez az út feltétlenül a nemzet boldogulásához kell, hogy vezessen. Azt pedig senki se vegye rossznéven, hogy a gazdasági élet tényei által is megerősített eszméknek 17—18 esztendőn keresztül való hir detése után, miután azokat Wolff Károly a székesfővárosban a maga szűkebb pátriájában keresztül is tudta vinni, azoknak megvalósítását most már az egész országban követelj dk; nem veheti senki zokon, hogy ezeknek megvalósítását követeli az az ifjúság is, amely tulajdonképpen ennek a politikának emlőin nevelkedett fel, és ennek következtében nem lehet jogai érvényesítését szélsőségeknek, kilengéseknek nevezni, ha valamennyien követeljük ezek érvényesülését az igazság, a magyarság, a szociális érvényesülés jogát. S nekünk mindent el kell. követnünk, hogy ez a jog és igazság érvényesüljön. Hogy ez a maga egészében nem történt meg és nem hajtatott végre az egész országban, az nem Wolff Károly és nem Gömbös Gyula mulasztása volt, nem ők vádolhatók ezért, mert hiszen ennek a politikának érvényesítését az 1919-ben és 1920-ban a forradalmak után kirobbant népi erő, a népakarat követelte, amely az 1920-as választásokon megadta a választ a forradalomra, a kommunizmusra, az ország megcsonkítására, az országfelfordulásra. Éppen ezért én ma is azt állítom, hogy nem a pártok koncentrációjára van szükség.