Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-276

Az országgyűlés képviselőházának 276, (Propper Sándor Önnek is egy teljes óra áll rendelkezésére!) T. Ház! Már minden oldalról megvilágí­tották ezt a nemzetvédő és igazán szociális ér­tékű javaslatot. Én is csak azt mondhatom, hogy higyjék meg önök, — akárhogyan csóvál­ják is a fejüket — hogy Darányi miniszter­elnök úrnak a nevét kint a perifériákon, a ma­gyar földeken, a magyar munkásság minden­napi imájába foglalja, (Úgy van! a jobbolda­lon.) azért, mert akadt egy kormányelnök, aki az elhagyott egyéneknek is a hóna alá igyek­szik nyúlni, ha kismérvű is a segítség az ál­lamháztartás jelenlegi helyzete miatt, annak a munkásságnak a hóna alá, amelyről idáig senki nem gondoskodott. Pedig ez a * legna­gyobb erőtényező ebben az országban* mert azt a mindennapi kenyeret, amely a nemzet főtáp : láléka, amely a gazdasági életnek és az ipari életnek is az erőt adja, azok a munkások ter­melik, akiket eddig, ha elöregedtek, úgy el le­hetett dobni, mint egy elhasznált, vagy eltört géprészt. Ez a javaslat tehát, ha nem is sokat, de valamit mégis csak juttat annak a munkás­népnek és ha szociális és nemzetvédő javas­latnak minősítette ezt Antal István t. képvi­selőtársam, a törvényalkotások között valóban ez a legnagyobb tétel, mert a nemzet erejét szolgálja honvédelmi célból is. Az az erő ugyanis, amelyet a földmíves-munkásnép kép­visel, a nemzethűség tekintetében és a haza vé­delmében a legelső helyen állott a harctere­ken is. (Úgy van! a jobboldalon.) Ez a nép verejtékkel keresi a mindennapi kenyeret min­denki számára ebben az országban s ha ez így van, akkor kötelessége a kormánynak, hogy róla gondoskodjék és a munkásság erőviszo­nyainak megerősítésével a nemzet megerősíté­sét is szolgálja. Ennél a népnél nincs egyke, ez a nép tehát honvédelmi szempontból is a nemzetnek az erőssége, ezért erősítenünk kell ezt a társadalmi réteget. Én azt hiszem, hogy ha most nem is lehetett többet adni, majd le­hetséges lesz, mert Darányi miniszterelnök úr megmutatta, hogy benne először akadt olyan kormányférfiú, akinek a szíve feléjük hajlott, azok felé a legszegényebb, legelesettebb és Propper képviselőtársam szerint is a legnehe­zebb, emberfeletti munkát végző (Propper Sándor: Ogy van, úgy van!) emberek felé. Ő és mindazok, akik most a törvényhozás bár­mely oldalán ülnek is, ha lehetséges lesz. idő­vel szorgalmazni fogják, hogy amit ma meg nem tehettünk, azt a közeljövőben megtehes­sük, hogy a földmunkás népnek jobb sorsot biztosíthassunk. T. Ház! különösen fontosnak tartom, hogy ezt a törvényt a közegek jól hajtsák végre, mert hiszen a legjobb törvény is haszontalanná válik, ha lelkiismeretlenül, hanyagul hajtják végre, ha nem szerető, szociális, emberbaráti érzéssel nyúlnak e társadalmi réteg hóna alá. Ezért kérem a kormányt, legyen különös fi­gyelemmel arra, hogy a végrehajtási közegek jól hajtsák végre ezeket a rendelkezéseket, hogy úgy ismertessék meg a szegény elesett néppel jogait és kötelességeit, hogy egyetlen Hiielesitih : vitéz Szalut] László s. h. naplóbíráló-bi, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVIL ülése 1938 március 3-án, csütörtökön. 25 egy érdemes munkás se essék ki a törvénynek legalább abból a szerény keretéből, amelyre jogosult. Fontos az, amire Sehandl Károly t. képviselőtársam rámutatott, hogy az a pénz, amely a falu mezőgazdaságától és mezőgazda­sági munkásságától jön e törvény értelmében, amelyet a falu fizet be, a falunak visszaadas­sék, tehát nagyon kérem a kormányelnök urat, méltóztassék gondoskodni arról, hogy ez a pénz a falu hitelszövetkezetein keresztül a falu gazdasági megerősödésére, kulturális és jóléti intézményeinek fejlesztésére, közlekedési viszonyainak javítására fordíttassék. Azt hiszem, hogy ha nincs is megelégedve e juttatásokkal Propper igen t. képviselőtár­sam, — én is többet szeretnék s azt hiszem, mindenki többet szeretne — de eredménynek tartja ő is, hogy valamerre valamit elindítot­tak már- Ez az elindulás szociális érzékről tesz tanúságot és ezért mi ne azt keressük, hogy hol a hiba és hogy uni választ szét bennünket,, hanem azt a közös nemzeti erőt igyekezzünk növelni, amelynek a növelésére a nép ide kül­dött bennünket, és, mint Propper képviselő­társam mondotta, elsősorban a legelesettebbe­ken, a legjobban kihasználtakon kell segíte­nünk; ebben egyetértek vele. Ha mindnyájan így gondolkozunk, akkor a szociális intézmé­nyek tömegét alkotjuk meg és nem a pártpoli­tikai acsarkodás, hanem a nemzettel, a becsü­letesen dolgozó néppel szemben átérzett köte­lesség tudata fogja vezetni e törvényhozás minden egyes tagját. Miután tudom és hiszem, hogy a törvény­hozás egyöntetűen gondolkozik a kérdés lé­nyegét illetőleg, még ha itt-ott bizonyos aggo­dalom is van és ennek a kormánynak ezt a nagy szociális alkotását mindannyian elismer­jük, én a földön verejtékező, elhagyatott, ed­dig senkitől soha észre nem vett magyar föld­míves nép érdekében, a kormány és a kor­mányelnök úr iránt érzett bizalomból a javas­latot elfogadom. (Helyeslés és taps a jobbolda­lon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: T. Ház! A napirend tárgyalására szánt idő letelt, ezért a vitát félbeszakítom. Javaslatot teszek arravonatkozólag, hogy legközelebbi ülésünket holnap, pénteken dél­előtt 10 órakor tartsuk s annak napirendjére tűzzük ki a mai napirendünkön szereplő tör­vényjavaslat vitájának folytatását. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfo­gadni? (Igen!) A Ház az elnöki napirendi javaslatot elfogadta. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvé­nek felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy az ülés jegyzőkönyvét felolvasni szíveskedjék. Huszár Mihály jegyző (felolvassa az ülés jegyzőkönyvét.) Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvre'? (Nincs!) Ha észre­vétel nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek je­lentem ki. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 1 óra i5 perckor.) Baross Endre s. k. ígi tagok. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom