Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-288
Az országgyűlés képviselőházának 288. ülése 1908 március 24-én, csütörtökön. 331 Antal István: Ez a megállapítás maga után vonja és felveti azoknak a választójogi kautéláknak és korrektívumoknak kérdését, amelyekről Bethlen István gróf és a túlsó oldalról igen sok képviselőtársunk szólott, de nem abból a szempontból, — amint bizonyára Bethlen István gróf sem gondolta — hogy egyes társadalmi rétegeket teljesen kizárjunk a politikai hatalomból, más társadalmi rétegek politikai hatalmát viszont petrifikáljuk a jövő és a nemzet számára, hanem abból a szempontból, hogy ezeknek a kautéláknak és korrektívumoknak szisztémája lehetőleg kiváltsa, kiszűrje, kivonja <a nemzet minden társadalmi rétegéből az államvezetésre hivatott, guvarnementális érzékkel rendelkező és az államrezon felismerésére képes elemeket és ezeket a társadalmi erőket közjogi energiákká alakítván át, a magyar közélet és á törvényhozás területén hasznosítsa a nemzet számára. Teljes mértékben igaza van tehát Eassay Károly igen t. képviselőtársamnak, aki a bizottsági ülésen tartott nagyszabású t beszédében rámutatott arra, hogy a maga részéről is elismeri minden ilyen nemzeti és konzervatív kautélának és korrektívumnak a jelentőségót, azonban egy feltétel alatt, hogy tudniillik ezek a korrektívumok és kautélák ne zárjanak ki egyes meghatározott társadalmi rétegeket és foglalkozási ágaikat a parlamenti életi keretéből, hanem csupán ezeken belül szelektálják ki az államalkotó, konstruktív tényezőket. Hogyan áll elméletileg a kautélák és korrektívumok kérdése? Rendkívül nagy és nehéz közjogi és politikai probléma ez s nemcsak a magyar irodalomban, de a külföldi közjogi és választójogi irodalomban is szinte sokkal több szó esik ezekről a problémákról, mint magának a választójognak anyagi jogi kérdéseiről. Itt van például egy nagy francia közjogi író, Charles Bemoist, aki az ő híres könyvében, amelynek címe »Crise de l'Etat moderne«, a modern államok parlamenti krízisét, egyenesen a korrektívumok nélkül megkonstruált választójogi szisztémáknak tudja be és a korrektívumok jelentőségét oly nagyra értékeli, hogy az ő tudományos jogdogmatikai rendszerének kiépítésénél is a szerint osztja be a különböző országok választójogait a »suffrage universel organisé és a suffrage universel inorganisé« kategóriájába, hogy ismer-e ez a kérdéses választójogi szisztéma nemzeti és társadalmi szempontból hatályos köajogi katuélákat, illetőleg korrektivumokat, amint ő kifejezi, palliatifs et expedients-okat 1 ? Mindezeknek az elvi szempontoknak honorálása mellett is bátor vagyok megismételni azt a nézetemet, amelyet egy esztendővel ezelőtt itt az ajánlási reform kérdésének tárgyalásánál hangsúlyoztam volt a választóijogi korrektivumokkal kapcsolatban, hogy a magáim részéről bizonyos mértékig szkeptikus vagyok minden választójogi korrektívumnak, főleg azonban a technikai és a procedurális jelentőségű korrektívum oknak nem a szükségessége, de a kerésztülvihetősége és gyakorlati alkalmazhatása tekintetében. Végtelenül örülök, hogy ezt a nézetemet egy olyan nagytekintélyű állásfoglalás is megerősítette, mint r Bethlen István gróf igen t. képviselőtársamé, aki a közjogi bizottságban tartott nagy előadásában kifejtette volt azt, hogy a legszellemesebben megkonstruált^ s a legkörültekintőbben megalkotott választójogi korrektívumok is csődöt mondhatnak, valahányszor a gyakorlati alkalmazásra kerül a sor. Én tehát megismétlem most is e helyen KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII. azt, amit egy évvel ezelőtt e kérdésről mondottam: minden olyan korrektívumnál, amely a választójog közjogi szerkezetébe van beépítve, sokkal értékesebbnek tartom azokat a korrektivumokat, amelyeket nem a választójogi törvény, a választójogi kodifikáció, hanem amelyeket smás közjogi és szociális törvényeink tartalmaznak. Magyar szempontból sokkal értékesebbnek tartom a többi közjogi argumiêetumokat: a kormányzói hatalom: kiszélesítését, a felsőház egyenjogúsítását és sokkal alkalmasabb korrektívumnak tartom a nemzeti célok és a konzervatív érdekek szempontjából azokat a gazdasági és szociális alapokon kiépülő korrektívumokat, (Elénk helyeslés a jobboldalon.) amelyek a magyar nép széles tömegeire nehezedő magán- és köztérnek enyhítésével, a kapitalizmus kilengéseinek megfékezésével, a nemzeti jövedelem megoszlásában érezhető szembetűnő aránytalanságok megszüntetésével és a nép lelkéhez, igényeihez közelálló új közigazgatási szisztémának és közigazgatási jogszabályoknak beépítésével igyekeznek egy széles és titkos választójog várható radikális hatásait kiegyensúlyozni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Említette volt Bethlen István gróf a közjogi bizottság 1 ülésén a korrektivumokkal kapcsolatban a pluralitás kérdését,, Zsitvay igen, t. képviselőtársam Viszont e célból az elektoros választási szisztémát ajánlotta. Ehhez az állásponthoz — teljesen elvi alapon — csatlakozott bizonyos fenntartásokkal Biassay Károly t. képviselőtársam is, aki azt a nézetéit juttatta kifejezésre, hogy egy őszintén és nyíltan keresztül; vitt plurális megoldást a javaslat jelenlegi szisztémájánál sokkal' hatályosabbnak, sokkal elfogadhatóbbnak tart. En ezeket a pluralitás! korrektivumokat nem tudóim magamévá tenni nem csupán célszerűségi szempontból, abból a célszerűségi szempontból» amelyre a törvényjavaslat indokolása is irtai, hogy ha t. iL e korrektivumokat elhatároznánk, ezzel nem fejeződnék be a vá^ lasztójogi kodifikáció, hanem, megint új választójogi problémákat vetne fel az élet, most már a korrektívumok leépítése céljából, de újra a gyakorlati keresztülvihe tőség szempontjából, mert felfogásom szerint Magyarországon azok a külső ismérvek,, nevezetesen a vagyon mértéke és a formális kiképzés, a formális intelligencia mértéke nem lehet az a fokmérő, amelynek alapján a nemzethűség és az állaimrezon felismerése .szempontjából az egyes néprétegek, vagy .osztályok számára külön közjogi prerogatívák volnának adhatók. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Teljesen osztozom a nagy választójogi teoretikusnak, Mayemek nézetében, aki elvi alapon támadja ezt a konstrukciót és azt mondja a imaga »Parlamentarisches. Wahlrecht« című munkájában, hogy: »az általános műveltség és a politikai rátermettség nem fedik egymást. Lehet valaki igen nagy tudós és a mellett igen rossz politikus. Politikai kérdésekben a józan eszű és tapasztalt ember .gyakran könnyebben igazodik, el, mint az, aki egész életét ia tudományos tanulmányoknak szentelte.« (Ügy van! Ügy van!) „ ,'•;-',.'" k *'\ T. Képviselőház! Ötnegyed oraja beszelek már és fejtegetésemet nem akarom tovább folytatni. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Az a nézetem, hogy ezzel a választójogi, kodifikációval voltaképpen befejeztük azt a magyar közjogi reformművet, (Meizler Károly: Ezzel 48
