Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-287

300 Az országgyűlés képviselőházának változtatásról volt s.zó, hanem akkor is, ha csak kisebb jelentőségű kérdés volt napirendre tűzve. Folyt .a o&ata a Házban és a Házon kívül. Egyszer szenvedélytől fűtött parlamenti harc, máskor üres ellenzéki padok előtt folyó tárgyalás, majd zajos tüntetések és véres küzdelem az utcán {Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) nnind elénk táruló képei a magyar múlt politikai küzdelmeinek. Nem akarok abba a hibába esni, amelybe egyes olyan politikusok estek, akik a választójogi' küzdelemben a szembenálló felek egyikének álláspontját annyira helytelennek ítélték, a fokozatos, esetleg gyorsabb tempójú fejlődés iránti törekvést annyira elítélték, hogy kemény szavakkal mondottak kritikát az ilyen irányú törekvésekkel szemben. Nekem az a nézetem, hogy ha ilyen küzdelemben a közérdeket tartjuk szem előtt és ezt a résztvevők bármelyikéről feltételezhetjük, akkor sohasem vonhatjuk kétségbe az egymással szembenálló felek jóhiszeműségét. Az egyik fél az akkori időben mindinkább divatos jelszóvá fejlődött demokratikus eszmeáramlatok egyik főkövetelményének tekintette a szelep néprétegeknek közjogokkal való felruházását és minden szociális bajnak, gazdasági válságnak, a munkanélküliségnek egyedüli orvosszeréül, a nagyobb kenyér biztosításának, a népjogok kiterjesztését látta; a másik fél pedig, habár a konzervatív haladó politikának volt is a híve, a nép jogok túlságos kiterjesztésétől és ennek súlyos következményeitől r féltette magát a magyar nemzetet. Es valóban tulajdonképpen az egész kérdésnek ez az igazi lényege: a nemzet haladásának és milyen mértékben való haladásának rakjuk le alappilléreit a választójogi javaslattal? Ha visszapillantunk az elmúlt évtizedek küzdelmeire, habár abban az időben, Nagymagyarország idejében igen sok olyan nagyjelentőségű kérdés bírt ügydöntő fontosággal, amelynek tárgyalását ma, fájdalom, a tárgyalás anyagából kikapcsolhatjuk, megállapíthatjuk, hogy minden időben és minden komoly politikusnak _ elméjében az volt a visszatérő gondolat: »Vájjon használok-e nemzetemnek a választójogi reform megalkotásával és "minő megalkotásával ?« A magyar állam nemzeti egysége, kulturális fejlődése, alkotmányának biztosítása voltak azok a főszempontok, amelyeik az egyes reformok megvalósítását, meglassítását, esetleg elgáncsolását előidézték. Gróf KhuenHéderváry Károly miniszterelnök 1910 január 24-én mondott beszédéből kiemelem annak megállapítását, hogy a vezetése alatt álló kormány a választójogi reformot olyanképpen vélte megvalósíthatónak, hogy az a magyar állam jellegét ezeréves történelmének megfelelően továbbra is fenntartsa és biztosítsa. Amikor Lukács László miniszterelnöknek kellett 1912 április 29-én ebben a kérdésben nyilatkoznia, akkor kifejezetten hangsúlyozta, hogy a választójogi reformnak olyannatk kell lennie, hogy a társadalom fejlettebb és érettebb rétegeinek jogos érdekei, jogos befolyása és a magyar állam egységes jellege megóvassanak. (Farkas István: Még most sem jutottunk el odáig! — Buchinger Manó: Egyoldalú osztályharc! — Propper Sándor: Megérett a gyümölcs: Trianon! — Zaj a jobb- és baloldalon.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak. (Farkas István: így bomlasztották fel Magyarországot! — Esztergályos János: Ez a 87. ülése 1938 március 23-án, szerdán. biztos pusztulás felé vezet! Az országvesztésnek első lépése ez a javaslat! — Zaj. — Elnök csenget.) Lányi Márton előadó: Különösen élesen domborodnak ki ezek a szempontok az 1913. évi XIV. te, megalkotása előtti bizottsági tárgyalások során. (Zaj a szelsőbaloldalon. — Esztergályos János: Milliónyi tömegeket kizárnak!) Elnök: Esztergályos képviselő urat rendreutasítom. Lányi Márton előadó: Érdekes az akkori kormányzópárt tagjainak felszólalását ebben a vonatkozásban elolvasni. Ezekből a felszólalásokból megállapíthatjuk a hazafias aggodalomnak azt az igen nagy fokát ,amely akikor a nemzetiségek küzdelmeinek már erősebben észrevehető < agresszivitása korában a bizottságnak majdnem minden egyes tagját uralta. Természetesen a kép, amelyet így kapunk, kissé egyoldalú, (Farkas István: De mennyire egyoldalú!) mert amint tudjuk, az 1913. évi javaslat parlamenti munkájában az akkori ellenzék nem vett részt. A most említett törvényjavaslatban foglalt és >

további fejlődést igazoló egyes intézkedések jelentőségét Lukács László akkori miniszterelnök a.karta kiemelni, amikor a vita megnyitása _ alkalmából annak a véleményének adott kifejezést, hogy a törvényhozás hivatása nem lehet az, hogy a közvéleménnyel tolassa magát, de ellenkezően, elől kell járnia az időközi reformofk megvalósítása terén. À javaslat alapeszméjét szögvezte le akkor Németh Károly bizottsági előadó, akinek szavai szerint, (olvassa): »Mindazokat kell^ felruháznunk közjogokkal, akiknek a műveltsége és megbízhatósága biztosítékot nynjt arra hogy a magyar nemzeti állani alkotmányának védelmében a hű harcosok sorában kitartanak és nem fordítják a kezükbe adott ffírvvert az alkotmány bástyáinak lerombolására.« Az akkori felszólalások között igen nagy érdeklődést váltott ki Antal Géza akkori református püspöknek és képviselőnek az a kijelentése, hogy ha a demokratikus jogkiterjesztés és a nemzeti állam egymással összeférhetetlen két fogalom, akkor ő az utóbbit fogja választani (Buehinger Manó: Teljesen abszurd szembeállítás! Hogy lehet ilyen abszurd szembeállításokat tenni? — Ellenmondások jobb felől.) Világító fáklyaként, ' közérdekű kérdéseinket még ma is átsugárzó erővel lobognak Issekutz Győző neves akkori képviselőtársunk kö vetkező szavai (olvassa): »A nemzetnek osztatlan egységét nem a nemzetiségek erejének növekedése, hanem az intelligencia erejének hanyatlása képes csak megbontani.« Jóslatnak tűnhetik fel ez a pár szó és talán az is. Hányszor hallunk az utóbbi években a magyar intelligenciáról beszélni; hányszor halljuk annak szerepét bírálni, hibáit felsorolni, érdemeit dicsérni. Akár elfogadjuk azokat a súlyos kritikákat, amelyeket a középosztály szerepével kapcsolatosan hallottunk és olvastunk, akár nem, az egészen kétségtelen, hogy a magyar középosztály a történeti időkön keresztül a helyét derekasan megállotta (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) és ha a magyar intelligenciát ma ta

: Ián töbhhelyütt nem találjuk azokkal a régi erényekkel alátámasztottaknak, mint ahogyan azt magyar nemzeti érzésünk nekünk parancsolná és ahogyan azt tőlünk megkívánná, akkor sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy év; századok küzdelme ezt az értékes társaialmi osztályt erkölcseiben és vagyoni javaiban sokszor olyan súlyosan támadta meg, hogy meg-