Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-276

Az országgyűlés képviselőházának 276. ülése 1938 március 3-án, csütörtökön, 9 lami berendezkedés -alapját tevő, egészséges faji életerők meghatványozásának. Felfogásom szerint ugyanis -etrősi állaim csak euros társadalmon nyugiodihat, ez a javaslat pedig egy nagy lépésit tesz előre tí magyar dolgozó (társadalom népi alapzatainak megerősítésére. Ez az oka annak, hogy az előbb említetteken (kívül főként ezen a nemzetpolitikai alapon tartjuk ezt »a javaslatot elfogadhatónak és el fogadandónak. (Ügy van! Ügy van! a jobbdldalon.) T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy befejezésül egy képet állítsak önök elé, egy képet, amelyet tegnap este láttam magam előtt, amikor ezen a beszédemen gondolkodtam, egy kitűnő magyar parasztíró, Veres Péter egyik írásában. Veres Péter ebben a munkában egy falusi zsellérember házában lefolyó disznótort rajzol meg, s a maga érdeke« egyéni stílusában felvázolja azt a me^ leg és kedves, hangulatos képet, amikor a zsellércsalád tagjai helyet foglalnak egy disznótorra megterített s — sajnos — -a zsellérember életéiben snamapsáig ritka ' ünnepilőasatálinál. Csak két öreg, a család két öreg nagyszüléje nem ül oda az asztalhoz, hanem szinte szégyenkezve húzódik meg a szerény falusi tűzhely padkája mellé és a legszívesebb invitálásra iseni hajlandó aa ünnepő zseliér-ciáalád asztalához ülni. »Tehetetlenek vagyunk, valahányszor a. gyermekek és az unokák megszólalnak, terhetekre vagyunk, kegyelemkenyéren élünk« — szól a két öreg válasza. A két öreg tehát — amint a könyvben le van írva — még akkor sem vesz részt a közös családi étkezésen, még akkor sem ül oda az asztalhoz, amikor pedig enni bőségesen volna lehetséges. T. Ház! Ez foglaltatik ebben a könyviben. Ennek a paras z.tí rónak a leírása, ez à kép, kell hogy álljon előttünk, mikor e törvényjavaslat témái felett vitatkozunk, amikor e javaslat elfogadása vagy elvetése tekintetében lelkiismeretünk szerint állást foglalunk. Ha ez a törvényjavaslat a bizonyára éppoly áldozatkész és éppoly nagystílű végrehajtás után, mint amilyet a javaslat kodifikálásának szelleméből és szövegéből kiolvashatunk, át fog menni iaz életbe, akkor a Veres Péter két öreg parasztembere a jövőben nem fog restelkedve elhúzódni a közös családi asztal mellől és nem fog a »kegyelemkenyér« fájdalmas kifogására hivatkozni, mert az állam segítő és gondozó keze tisztes öregségi ellátáshoz juttatja mindazokat az öreg »nagyszüléket«, akik két kezük becsületes munkájával, egy dolgos életen keresztül szántották az életet adó magyar barázdákat. (Farkas István: Havi öt pengővel!) Mégpedig nem kegyelemkenyérként, de jogszerűen járó, és tisztességesen megszolgált öregségi ellátás alakjában, amely elviselhetővé, megbecsültté fogja tenni az öregséget a neimzet imlkidazioin gyermeked számára, kimek fáradtsága és verejtéke termékenyíti meg mindnyájunk életének, boldogságának, jövőjének közös forrását: az ősi magyar földet. A törvényjavaslatot elfogadom. (Hosszan tartó élénk éljenzés és taps a jobboldalon. — A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök; Gaal Olivér 'képviselő urat illeti a szó. Gaal Olivér: T. Képviselőház! Csatlakozva a

z előttem szólt Antal István t. képviselőtársam beszédének szociális és honvédelmi vonatkozású fejtegetéseket tartalmazó részeihez, én magam szintén ezekről a kérdésekről szeretnék beszélni, azonban abban a megvilágításban, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII. amely az én társadalmi osztályomhoz tartozó földbirtokosok, tehát a középbirtokosok szempontjából bír fontossággal. Nem tudok azonban egyetérteni Antal István mélyen t. képviselőtársamnak a jobboldali politikusokra vonatkozó fejtegetéseivel, ha ezt ő úgy gondolta, hogy jobboldali politikusok csak a túloldalon ülnek és ebbe a gondolatkörbe nem illeszthető bele a mi pártunk minden tagjának politikája. Mondom, ha így gondolta, visza kell ezt a feltevést utasítanunk, mert viagyunk legalábbis olyan jobboldali és keresztényérzelmű politikusok és állunk anyira nemzeti alapon, mint képviselőtársam. (Antal István: Nem vonjuk kétségbe!) Ha nem méltóztatik kétségbevonni, ennek örülök. Semmi körülmények között sem vindikálhatja egy párt magának azt, hogy csak ő valamilyen politikai irány követője ugyanakkor, amikor más pártok már egy évtized óta ezt a politikai célkitűzést szolgálják. T. Ház! A javaslat bírálata kapcsán elhangzott itt az, hogy ez a javaslat kortes java slat lenne a kormány résséről. A magam részéről is annak tartom, de fordított értelemben, mint ahogyan azt egyik t. képviselőtársam mondta, mert ha ilyen kortesjavaslatokkal fog jönni a kormányzat, akkor igenis az egész nemzetet maga mögött fogja találni, s az egész nemzet tisztelettel fog meghajolni politikai iránya és célkitűzései előtt. Hiszen ennek a pártnak, amelyhez tartozni szerencsém van, nem kifejezetten az a kötelessége, hogy ellenzéki legyen, hanem, hogy megértéssel szolgálja az ország problémáit s amikor olyan szociális problémák kerülnek a Ház elé) amelyeknek megoldása a nemzet szociális érdekeinek előmozdítását szolgálja, akkor ennek a pártnak ezeknek a szociális kérdéseknek vitájánál csak az lehet a kötelessége, hogy elismerje azoknak jóhiszeműségét, akik ezeket a kérdéseket a tárgyalás alapjául idehozták. (Helyeslés a jobboldalon ) T. Ház! El kell ismernünk azt, hogy a miniszterelnök urat ennek a javaslat a beterjesztésekor a jószándékon kívül annak felismerése is vezette, hogy az országnak a földmunkássága és cselédsége, amely a legelhagyatottabb körülmények között él, tényleg segítségre szorul s ennek a segítségnek első lépése az öregségi biztosítás. Az én társadalmi osztályom, a középbirtokosság is örömmel fogadhatja ezt a javaslatot, mert ha majd ennek a törvénynek a rendelkezéseit jószándékkal viszik keresztül, ezzel a munkást az intelligens osztályhoz, a földbirtokososztályhoz közelebb hozzuk. Erre szükség is van, mert szociális problémáinknak, sajnos, évtizedek óta fennálló megoldatlansága az úri osztálytól elidegenítette ezeket az embereket. Hogy ezt az eltávolodást meg tudjuk szüntetni, ahhoz az szükséges, hogy társadalmi osztály vállalja ennek a javaslatnak terheit, sőt ezen túlmenőleg vállalja mindazokat a terheket és kötelezettségeket is, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy szociális problémáinkat megoldjuk és ezzel egy szebb, boldogabb jövő alapjait lerakhassuk. A magam részéről a legmesszebbmenőén elhibázottnak tartanám, ha — bár a törvényjavaslat által megengedett módon — a heti 20 filléreket levonná a birtokososztály a munkásságtól. Az előbb elmondottak alapján, véleményem szerint a földbirtokosságnak vállalnia kell ezeket a terheket s nem szabad a munkás vállára újabb terheket tennie, mert ezek a munkások 2