Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-282
172 Az országgyűlés képviselőházának 282. viheti a gyermekét, tandíjmentességet pedig csak egy bizonyos minőségű bizonyítvány alapján tud kapni. Sajnos, nem képességet, nem érdemességet, hanem százalékot válogatnak. A miniszter úr a bizottságban is kétség be von ta az én adataim helyességét és azt mondotta nekem, mondjam ímeg, ki az a tanító, aki a szóban forgó szülővel azt közölte, hogy: sajnos, kénytelenek vagyunk már a negyedik eleminél szelektálni, hogy a középiskolák felé való tódulást megakadályozzuk, mert ő azonnal intézkedni fog ennek a tanítónak megrendszabályozásáról. Éppen ezzel a fenyegetésével vette el még a bátorságomat is attól, hogy én ennek a tanítónak és a vele egyformán eljáró tanítóknak a nevét a miniszter úrral közöljem, mert semmiesetre sem vehetem a lelkiismeretemre azt, hogy az, aki egy óvatlan, vagy vigyázatlan pillanatban ezt az illető szülővel közölte, 'most kenyerének elvesztésével fizessen azért a gondatlanságért, hogy a szelektálás valódi jellegéről felvilágosította. Eddig az elemi iskoláknak is az volt az ambíciója, hogy minél magasabb tanulmányi eredményt hozzanak ki. E szerint .az új módszer szerint — sajnos — éppen ellenkezőleg, a minél alacsonyabb átlag a dicséretreméltó ezekben ! az iskolákban, azért, mert a tandíjkedvezmények ezekre a tanulmányi eredményekre vannak építve. A kultuszminiszter úrnak a polgári iskolai tandíjszabályzatra vonatkozó leirata a fővároshoz azt mondja, hogy a kedvezmények alapja az érdemesség és a ráutaltság. Rendben van, a ráutaltságot nagyon könnyű megállapítani a mai viszonyok között, az érdemességet azonban már sokkal nehezebb, és az érdemességet elveszi egyetlen rossz osztályzat, ez pedig a szegény ember számára valóságos kataszt! rófa, mert a polgári iskola felé igyekvő gyerj meke elveszti az igényét. Egy^ jobb gazdasági viszonyok között élő ember számára nem katasztrófa, ha la gyermek hármasokat, vagy négyeseket hoz haza, de a szegény ember számára ez azt jelenti, hogy a gyermek bekerül egy olyan iskolatagozatba, amelyen túl ezután már nem tud eljutni. A miniszter úr azt mondotta ebben a polgáriiskolai leiratban, hogy a kedvezménykeret nem terjedhet odáig, hogy a gyermekek ötven vagy éppen ötvennyolc százaléka is teljes tandíjmentességben részesüljön. Nem tudom, miért nem 1 ? Nem tudom megérteni, hogy a polgári iskolákban miért kell ilyen szigorú keretet felállítani, hogy miért nem lehet 100 gyermek közül 58 gyermeknek polgárüskolai tan| dí jkedvezményeket adni, amikoir a polgári iskolának főleg a budapesti, és a városi gyéreinek számára egyenesen népiskolának kellene lennie. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalon.) Most már megértem, hogy miért nem. (Farkas István: Ipari pályákhoz is megkívánják ma a négy polgárit!) Ezzel a javaslattal adták meg nekem a kulcsot ennek a tandíjszabályzatot visszautasító miniszteri leiratnak megértéséhez, mert abban a pillanatban, amikor ez az új iskolareform a polgárira felépíti a gazdasági iskolát s a líceumot, és arra azután ezeket a további iskolákat, már nemesak a gimnázium felé kell szelektálni, hanem szelektálni kell a polgári iskola felé is és az elemi iskolából azokat a rétegeket, amelyeknek fölfelétolódását nem jó szemmel nézik, vagy nem tudom milyen szempontból, a fölfelé irányúlá| sukat megakadályozni akarják. E törvény sze\ rint most íme kiderült, hogy. a polgári isko; Iákba való tódulást azért kell megakadáülése 1938 március 16-án, szerdán. Ilyozni, mert a polgári iskola felfelé most már •bizonyos mértékig ki van nyitva. Nos, a ( miniszter úr rosszalja azt, — szó szerint idézem szavait — »hogy a legszegényebb népréteg teljesen tehetség és szorgalom nélküli gyermekeivel is polgári iskolát végeztessenek«. Micsoda szörnyű ambíció az, hogy a legszegényebb népréteg gyermekei is polgári iskolát akarnak végezni?! Micsoda indoké latlan törekvés társadalmi rangemelkedésre • az, hogy polgáriba járjanak a szegények gyer' me kei is? Ügy látszik, a miniszter úr nem beszélt az iparügyi miniszterrel, mert akkor tudná, hogy az ipari szakmákban ma már a négy polgárihoz ragaszkodnak. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbalon. — Propper Sándor: Asztalosinasoktól is megkívánják a négy polgárit! — Farkas István: Ez helyes, de akkor tegye 'ehetővé az állam! Ez a kötelessége! Ne zárja el az iskolát!) Nagyon helyesen ragaszkodnak az ipari szakmák ehhez a magasabb műveltséghez, amelyet a négy polgári jelent számukra, de azonkívül van itt még valami megemlítésre méltó; a hetedik és nyolcadik osztály tulajdonképpen még csak papíron van meg. Ma mit kezdjen a szegény ember azzal a szörnyű »ambícióval«, amely a társadalmi rangemelkedésre vonatkozik, mit kezdjen azzal a gyermekkel 12 és 14 éves kora között? Az el nem szegődhetik inasnak, tanoncszerződést nem kötnek vele, egyetlen rendes szakmába tanoncnak fel nem veszik. A Budapesten lévő hetedik és nyolcadik osztályok nem elegendők ennek a gyermektömegnek a befogadására. (Farkas István; így nevelik a gyermekből a csavargót az állam segítségével!) Ennélfogva 12 és 14 éves kora között, mondjuk, kifutó lesz a gyermekből, ugyanakkor, amikor nemzetközi egyezmény van, amely ajánlja az iskoláztatás korhatárának felemelését, amikor a főváros statisztikája szerint, ha ezt az elterelést a polgári iskolából is végrehajtják, akkor 12 és 14 éves kor között körülbelül 10—15.000 gyermek kerül az utcára, mert nem tudnak velük mit csinálni a szülők ez alatt az idő alatt. De azonkívül vájjon mi lesz azokkal a meglévő polgári iskolákkal, amelyeket a miniszter úr félt, az ezekkel a gyermekekkel való elözönléstől? Mi lesz azokkal a polgári iskolákkal, amelyeknek színvonalát félti a miniszter úr ezektől a gyermekektől? Azt írja, hogy ennek az^ iskolának színvonalát meg nem engedhető mértékben leszállítanák azok a szegény gyermekek, akiket a miniszter űr a negyedik elemiben való szelektálással elterel a polgári iskola felöl. (Propper Sándor: Talán a gyermekek nevelik az iskolát? — Farkas István: Nagyon helytelen álláspont a miniszter úr álláspontja. — Za.?\) Ez olyan, igazságtalan és jogtalan kisajátítása a nevelés privilégiumának, ez olyan megmerevítése az osztálykereteknek, hogy ezt szó nélkül nem hagyhatjuk, s ezt mi soha elismerni és helyeselni nem fogjuk. A »vezető szerepre hivatott értelmiség«, — ez a megállapítás többször is előfordul ebben az indokolásban, de nem a képesjségekre, hanem a származásra vonatkozik, az osztályra vonatkozik, hogy a felsőbb vezetés, most már a gazdasági élet vezetése is, kisajátított területe legyen ezeknek a kiváltságos osztályoknak. Ez a törvény nem egvéb, mint igazolása egy közfelfogásnak, igazolása egy közszellemnek, amely a különféle munkatípusokat nem tartja egyerangúaknak. Azt hiszem, ez önmagában nem is volna olyan tragikus, hiszen mi nem tartunk igényt
