Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.
Ülésnapok - 1935-279
Az országgyűlés képviselő kázó.nak 279. i a foldmíveiésügyi kormány egy igen nagyszabású programmot tűzött maga elé, akkor nekünk a mi szegényes pénzügyi eszközeink figyelembevételével bizonyos sorrendet kellett megállapítanunk, mert hiszen józanul nem lehet számolni egyrészt azzal, hogy egy esztendő alatt elő tudjuk teremteni azokat a — mondhatnám — grandiózus pénzügyi eszközöket, amelyek ennek a kérdésnek a megoldásához szükségesek, másrészt, hogy egy év alatt meg tudjunk birkózni a probléma minden nehézségével. Azt hiszem, ezt a képviselő úr sem várta a foldmíveiésügyi kormánytól, amikor a tavalyi költségvetési tárgyalás során borértékesítési programmunkat itt a Ház előtt ismertetni szerencsénk volt. A hazai borárak alakulásának egyik legsúlyosabb tétele az, hogy a szüreti tömegnek, ,a mustoknak az árát kell valahogy kézbevenui, mert ha ezt nem sikerül kézbevenni, az az egész ország must- és boráralakulására érezteti hatását. (Ügy van! a jobboldalon.) Ezen a vonalon elsősorban meg kellett küzdenünk — és ez főleg alföldi kérdés — az Alföldön tapasztalható hordóhiánnyal. A kormány ebben a tekintetben r egészen széleskörű intézkedéseket léptetett életbe, amelyekről ma meg kell állapítanunk, hogy helyesek voltak és meg is hozták a várt eredményeket. (Ügy van! Ügy van! a, jobboldalon.) Másodszor: megfelelő fel vevőkéz kreálásáról kellett gondoskodni. Ez ie megtörtént egy olyan szövetkezeti alakulás létrehozásával, amely nem a mi megállapításunk szerint, hanem az érdekelt szölővidékek termelőinek megállapítása szerint eddig is be töl + ötte a maga hivatását és teljesítette azt a kötelességét, amelyet az alapszabályok előírnak a számára. Ami már most a hegyvidéki szőlőket és borokat illeti, méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy mi ennek a kérdésnek ugyanolyan jelentőséget és fontosságot tulajdonítunk, mint az alföldi borprobléma megoldásának, csak j sorrendben nem tudtuk a két kérdést egyszerre megoldani; de azzal a meggyőződéssel haladunk előre ezen az úton, hogy ezzel a problémával is meg kell és mert meg kell, meg is fosrunk birkózni, mert a nemes borokban ez az ország olyan kincset bír, amelyet feltétlenül védeni és ápolni kell (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és az országnak ezt a nagy kincsét mesr kell mentenünk attól, hogy elkallódjék és ennek révén egész vidékek megélhetése veszélyeztetve legyen vagy egész vidékek pusztuljanak el. Néhány adatot leszek bátor felhozni a kérdés jelentőségének ismertetésére. (Halljuk! Halljuk!) Az ország szőlőterületéből az úgynevezett nemes borvidékek közé csak 27.00030.000 katasztrális hold szőlő tartozik, ahol átlag 400.000 hektoliter bor terem. Ennek a bortermésnek — erre, azt hiszem, a képviselő úr is alludált — csak körülbelül 20—25%-a, tehát legfeljebb 90.000—100.000 hektoliter az, amit a szó szoros értelmében vett nemes bornak lehet mondani. A minőségi borokban a belső fogyasztás ezidőszerint körülbelül 40.000—50.000 hektoliterre tehető, úgyhogy évenkint körülbelül 50.000 hektoliter minőségi bor elhelyezé : séről kell gondoskodnunk. A statisztika adatai szerint az utóbbi években minőségi borban az export körülbelül 30.000 hektoliterre tehető, úgyhogy körülbelül 20.000—25.000 hektoliter nemes bor az a mennyiség, amelynek elhelyezéséről még gondoskodnunk kell. Azt hiszem, a probléma lényege tulajdonképpen ennek a 20.000—25.000 hektoliternek elhelyezése, amely KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVII. llése 1938 március 9-én, szerdán. 99 ma az országban elhelyezést nem talál és amelynek exportlehetőségét még meg kell találnunk. Ezzel kapcsolatban utalok arra a helyzetre, hogy ezeknek a nemes boroknak, főleg a balatonvidéki boroknak legjobb átvevője, az osztrák piac az utóbbi esztendőkben meglehetősen összezsugorodott, amiben nem politikai szempontok játszanak szerepet, ahogyan ezt a kérdést egyik-másik részről beállítják, hanem igen erős szerepet játszik az a körülmény, hogy a belső szőlőtermelés fokozása, tehát az autarchia Ausztriában oly mértékben haladt előre, hogy az. utóbbi évek folyamán ez a geográfiailag is egészen közel, kitűnően fekvő borvidék nem találja meg azt a legtermészetesebb piacot, amelyet már a békében mindig kitűnően megtalált és ahol rendkívül jó körülmények között értékesíthette a maga termékeit. Miután így áll az osztrák helyzet, a földmívelésügyi kormányzat részéről az utolsó hetekben igen széleskörű tárgyalásokat folytattunk más államokkal arra nézve, hogy ez a 20.000—25.000 hektoliter miképpen lenne elhelyezhető. Minthogy ezek a tárgyalások most folynak, részben Németországgal, részben Svájccal, méltóztassanak megengedni, ihogy e tárgyalások részleteiről ne nyilatkozzam, amit, azt hiszem, természetesnek is fognak találni, mert folyó tárgyalások közben ilyen kérdésekről nyíltan nem lehet beszélni. Majd csak akkor fogjuk a t. Házat a kérdéssel megismertetni, ha ezek a tárgyalások — remélhetőleg rövid időn belül és kedvező eredménnyel — be fognak fejeződni. Érdekes megállapítás, hogy ezeken a vidékeken, amelyekre a képviselő úr utalt, az árszínvonal kérdésével tulajdonképpen nincs baj. Megfelelő árak vannak s ezek az árak papíron érvényesülnek is; csak az a baj, hogy nincs megfelelő felvevő kéz. Az összes szakértők megegyeznek ebben. Ezt csak azért említem, mert az Alföldön végrehajtott borintervenció tekintetében sokan azt mondják, hogy ez közvetve nem hatott ki a történelmi borvidékekre. Ez nem áll, mert igenis, ez az intervenció éreztette a maga hatását ezekre a borvidékekre, mert a hegyvidékeken az árszínvonal megerősödött és ma is olyan árnívó van, amely az ottani szőlősgazdák megállapításai szerint kielégítő. Nagyon sok szőlősgazdával beszéltünk özekről a vidékekről és mind megállapítják, hogy azi árszínvonallal tulajdonképpen nincsen baj, hanem a baj ott van, hogy nincs felvevő kéz. A felvevő kéz biztosítása tekintetében osztom a kéDviselő úr nézetét: ezt a mennyiséget a belföldön aligha lehet elhelyezni. Itt bizonyos tekintetben a borpropaganda (kiszélesítésével lehet fokozni a helföldi fogyasztás által eddig felvett mennyiséget, de még akkor is marad 18.000-20.000 hektoliter felesleg, amelynek külföldi értékesítését biztosítanunk kell. Szívesen hozzájárulunk ahhoz a gondolathoz, hogy ha kell, áldozatot is hozzunk ennek érdekében, mert csakis áldozatok árán tudjuk biztosítani azt, hogy itt a készletek fel ne szaporodjanak, és esetleg a Dunántúl és rnás történelmi borvidékeken ne álljon elő olyan helyzet, amely teljes fennakadást jelentene. Biztosítani akarom a t. Házat arról, hogy egyrészt az exportra vonatkozó tárgyalásokat folyamatba tettük, másrészt pedig amennyiben ezi az exnortot alá kell támasztanunk, ehhez a megfelelő pénzügyi eszközöket igyekszünk biztosítani, bár ezeknek az előteremtése a mai vi-
