Képviselőházi napló, 1935. XVII. kötet • 1938. március 3. - 1938. április 7.

Ülésnapok - 1935-279

Àz országgyűlés képviselőházának 279. ülése 1938 március 9-én, szerdán. 91 iigyminiszter urat, hogy ennék a rendelkezésnek végrehajtását legyen szíves, tegye el jobb időkre. Én nem mondom, hogy valami nagy élvezet ott kint Sashalmon meghúzódni egy kis lakrészben, egy félszobában, vagy egy konyhában, vagy egy egész szobában egy családnak sokadmagával, de valamennyire mégis csak fedél és mégis csak megvédelmezi az ott élőket az idő viszontagságai ellen. Nem jobb az, mint amit az Alföldön mondanak a bundáról, hogy koszos bunda, tetves bunda, de mégis bunda. Ezek a lakások is olyanok, egyáltalában nem kívánatosak, egyáltalában nem megfelelőek, de mégis csak fedelet és menedéket adnaik a szegény embereknek és a szegény családoknak. Mondom, ezek az emberek már mindenünnen és 'mindenből kikoptak, egyetlen kapcsolatuk az élettel és az élethez az a (kis (helyecske, amelyben most meghúzódnak és laknak. Most felmondanak a lakóknak. A jogcím — mint mondottam — az. hogy lebontják és kiürítik a lakótelepet, én azonban azt hiszem, hogy ebben az időben nem indokolt annak a rossz, ütött-kopott menedékhelynek a lebontása sem. Nem volna^ szabad lakásokat pusztítani ma, amikor a lakástermelés szünetel vagy legalább is kisebb mértékre redukálódott. Nem volna szabad lakhelyeket megszüntetni, bármilyenek is azok. addig, amíg megfelelő lakhelyek pótlásáról nem történik gondoskodás. En nagyon szívesen látnám, ha ezeket a szükséglakástelepeket egy szép napon petróleummal leöntenék, meggyújtanák és fel pörkölnék, de csakis akkor, ha az ott lakó osa ládoikat el tudják helyezni más megfelelő lakásokban. Addig, amíg erről gondoskodás nem történik, még ezeket az ütött-kopott lakóhelye ket sem volna szabad megszünteni. T. Képviselőház! En egy kicsit utánanéztem és utánajártam a dolognak és az volt a benyomásom, hogy nemcsak a sashalmi állami lakótelep halálos ítéletéről van itt szó, hanem a dolognak politikai vonatkozásai is vannak. Azok a szegény emberek, akik ott laknak, párt és világnézeti különbség nélkül denuneiálják egymást és a gondnokság — amint hallottam — igen hajlamos arra, hogy inkább azoknak kedvezzen, akik a legutóbbi választás alkalmával — mondjuk — a Nep.-re adták le a szavazatukat. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Vagy korteskedtek!) Hogy honnan tudják, azt nem tudom, mert a szavazás titkosan történt, talán úgy el-elejtett érzelmi kijelenté; sekből konstruálják meg valakinek a politikai nézetét vagy állásfoglalását és a szerint járnak el vele szemben. (Malasits Géza: Meg tudják, hogy ki az, aki a Nep.-re szavazott. Az arcáról le flehet olvasni!) Én azt hiszem, hogy nem volna szabad helyet adni ilyen vonatkozásoknak. Végtére, hogyha valaki nem feltétlen Nep.-párti, azért az lakhat egy ilyen állami szükséglakótelepen, azért annak nem volna szabad felmondani és azért azt nem volna szabad a gondnokságnak üldöznie. Mert ha odakint azoknak a szegény embereknek a politikai pártállásuk különböző is, ha vannak közöttük szociáldemokraták, vannak közöttük Nep.-isták, vannak jobboldaliak és vannak horogkeresztesek, egyben közösek, közösek abban, hogy szegények. Szegények, nagyon szegények, tehát olyan tragikus sorsközösség van közöttük, hogy már e miatt sem volna szabad egymással torzsalkodniuk, nem volna szabad egymást denunciálniok és különösen nem volna szabad a felettük álló mélyen tisztelt gondnokKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XVII. ságnak közöttük ebből a szempontból különbséget tenni. Én arra kérem a miniszter urat, hogy ha valóban megvan a minisztériumban az a terv, hogy ezt a sashalmi lakótelepet megszűnteti, fokozatosan kiüríti és lebontja, akkor várjon ezzel addig, amíg megfelelő mennyiségű és minőségű lakást tud biztosítani azoknak, akiket onnan kitelepít. A lakástermelés — amint mondottam — stagnál és a házbértőke máris visszaél ezzel a számára kedvezően alakuló helyzettel. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem újság az, hogy a lakbértőke különösen a városban igen mohóvá kezd lenni, az étvágya növekszik és különösen a szegény embereket sújtja. A nagy lakásoknál még nincsenek olyan nagy bajok, mint a kisebb lakásoknál. Az egyszoba-konyhás lakások népét máris gyötrik lakbéremelési szándékokkal és bejelentésekkel, vagy tényleges lakbéremeléssel. Már most, ha még meglévő, habár nem megfelelő, de mégis létező lakhelyeket is megszűntetünk és az ott lakó családok százait rábocsátjuk a városra, mint lakásigénylőket, lakáskeresőket, akkor a mohó lakbértőke étvágya még jobban felgerjed, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) még meszszebbmenő lakbéremelésekre van kilátás és azt hiszem, a miniszter úr előtt nem kell azt hangoztatnom, hogy a lakbéremelésnek most abszolúte nincs indokoltsága, legkevésbbé van indokoltsága szociális és gazdasági szempontból. A munkások munkabérei és az alkalmazottak fizetései nem emelkedtek, ellenben a másik oldalon igen tetemes drágulási folyamattal kell számolnunk, a dolgozó nép szociális helyzete tehát nem javult, hanem romlott. Ha már most ehhez hozzákalkuláljuk azt, hogy lakbéreiket is fel akarják emelni, akkor azt kell mondani, hogy a dolgozók élettartásában gazdasági lehetetlenülés következik be, nem fogják tudni kielégíteni^ a mohó házbértőke étvágyát és igényeit. Békében nagyjában az volt a helyzet, hogy a munkás keresetének átlagosan 20, maximum 25%-át volt kénytelen lakbérre fizetni, sőt az állami fizetési skála is 20%-os lakbérköltséggel, lakbérteherrel számolt, ma azonban, sajnos, az a helyzet, hogy a dolgozók a városokban keresetük 40—-50—60%-át kénytelenek oda adni a lakbértőkének, mert egyrészt a lakbérek régi mértékét helyreállították és fel is emelték, másrészt a háború előtti kereseteknél a mai keresetek sokkal kisebbek. Azt mondanám, hogy ha a miniszter úr lakáskérdésekben intézkedik vagy tervei, gondolatai vannak, akkor elsősorban helyezzen súlyt arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű munkás- és tisztviseiőházakat építsenek. A győri beszédben erről nem hallottunk semmit, hallottunk a horribilis nagy összegről, a milliárdos kivetésről, de arról nem hallottunk semmit, hogy ebből mennyit fog kapni a keresztény munkásság. A munkásság a lakbérügyben a köz támogatására feltétlenül rá van utalva, ha tehát a miniszter úr a lakásügyben intézkedik, akkor — amint mondottam — legelső intézkedésének annak kell lennie, hogy a munkások, tisztviselők és alkalmazottak számára megfelelő mennyiségű és minőségű lakást és házat építsenek. A második az volna, hogy a miniszter úr fogja le a lakbért emelni nfcaro tőke kezét és ne tűrje azt, hogy a szenvedő, nélkülönöző munkásokra ez az újabb csapás zúduljon. Erre volna tehát inkább szükség, mint arra, hogy a miniszter úr a meglevő lakóhelyeket szüntesse meg. 14