Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-255

80 Az országgyűlés képviselőházának 255 Megjegyezni kívánom, hogy az együttes ülés intézményébe én sem vagyok szerelmes, noha tagadhatatlan, hogy jogtörténelmi előzményei vannak az elegyes ülések, a mixta sessió-k intézményében. Magam is tettem párhuzamos javaslatot a bizottságban és szerettem volna is, ha elfogadják a javaslatomat. A lényege az Volt, hogy egyetlen esetben biztosíttassék az alsóház akaratának prioritása és pedig akkor, ha az illető vitás kérdés letárgyalása után, tehát annak ismeretében a nemzet akarata mégegyszer megnyilvánult egy általános választáson. Gondolatom az volt: ha a nemzet kétszer nyilatkozik meg a maga egyetemében egy kérdés fölött, akkor ne adjunk már a felsőháznak további halasztó vétót. Jobban szerettem volna ennek elfogadását elérni. Az ellenérv, amely javaslatommal szemben felhozatott, az volt, hogy ezzel a felsőház kikényszerítheti az alsóház feloszlatását. Erre tiszteletteljes replikám az lett volna, hogy a mindenkori államfő bölcs megfontolásától fog függni, hogy vájjon a kérdést elég fontosnak tartja-e arra, hogy emiatt feloszlassa az alsóházat. Ha pedig elég fontosnak tartja, akkor kívánatos is, hogy az alsóház emiatt feloszlattassék. Ezzel be is fejezem ezt a kérdést, minthogy nem akarok olyan színben feltűnni, hogy bizonyos szerzői hiúságot érzek a másik megoldás tekintetében. Rátérek most arra az utolsó érvelésemre, hogy miért kell az együttes ülést elfogadni? Nem áll Rassay képviselőtársamnak az az álláspontja, hogy ez csak a norvég alkotmányban ismeretes rendszer, ahol a felsőház és alsóház majdnem »vérfertőző« viszonyban áll egymással. Fennáll más európai alkotmányban is, például a francia alkotmányban. A francia törvényhozásban a legsúlyosabb kérdéseknél, éppen az alkotmányozás kérdéseinél érvényesül. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Minden alkotmányozó törvényjavaslatot a két Ház együttes

r ülése Versailles-ban nemzetgyűléssé^ alakulván, fogadhat el. Az analógia tehát éppen annak az államnak törvényhozásában található meg, amelyre annyira szeretnek a másik oldalon hivatkozni, mint a demokratikus fejlődés mintájára. Már most az együttes ülésen titkos szavazás legyemi-e vagy nyílt szavazás? Semímiilyiein tekintetben sem vagyok hajlandó elismerni azt az alapelvet, hogy a parlamentarizmus lényegéhez tartoznék itt, (a Házon belül a nyilt szavazás. Én ezt nagyon bölcs, a politikai praxis és az opportúnitás szempontjából helyes gondolatnak tartom; el tudnék azonban parlamentarizmust képzelni, amely a Házon belüli titkos szavazás rendszerét teszi magáévá. Elvtelenség szempontjából senki sem kritizálhatná r ezt a gondolatot azok közül, akik az általános választás titkosságát akarják. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) Ha azonban a nyilvános szavazás rendszerét tartjuk fenn, akkor kérdezhetné valaki, miért legyen ebben az egy esetben titkos szavazás? A válasz, amelyet erre a kérdésre adnom kell, nem nagyon nehéz: az. hogv ennek a kérdésnek előzményei vannak. Előzménye az, hosry ugyanazzal a kérdéssel a két Ház már foglalkozott, döntött nyilvános szavazások alapián. Lefolyt egy egyeztető eljárás is, amely sikertelen volt, sőt lefolyt két ízben is, egy exponált kritikus kérdésben. Ilyenkor a társadalom legkülönbözőbb oldalai részéről fog a két Ház nyomás alatt állani. (Ügy van! ülése 1937 november 18-án, csütörtököd. Ügy van! jobbfelől.) Ez a nyomás bizonyos esetekben terrorszerűen erős lehet. (ErődiHarrach Tihamér előadó: Az utcáé! — Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Megmozdulhat a közvélemény, ia sajtó, de megmozdulhat áz utca is. Ne kívánjunk mi a normális heroizmusnál nagyobbfokú heroizmust az átlagos törvényhozótól. Ne kívánjuk tőle azt, hogy exponálja a maga nevét akkor, amikor ennek exponálása rá nézve esetleg a legsúlyosabb személyes hátrányokat vonhatja maga után. Ezzel szemben, ha nem sziujpponálok a törvényhozó részéről csak normális heroizmust, egyet szupponálok, s ez az, hogy ha ilyen nehéz lelkiismereti kérdésekben, ha megadatik neki az a lehetőség, hogy a maga belső valódi meggyőződését tegye szavazatával erősebbé, akkor sem pártkeretek, sem egyéb szempontok nem fogják gátolni abban, hogy meggyőződése szerint járjon el, abban az esetben, ha a felelőssége csak egy lesz: részese lesz egy anonim országos határozatnak, amelynek kialakulásában azonban terrortól és kényszertől mentesen vehet részt. Ez az álláspontom ebben a kérdésben s azt hiszem, hogy inkább a kormánytól kellett hozzá &gy nobilis gesztus, hogy hajlandó volt ennek a gondolatnak javaslására és az ellenzék részéről való kifogásolásban látom a meglepő tényt. Én sokkal inkább tudtam volna a, hadállást fordítva elképzelni, de talán úgy is lett volna: ha mi nyilt szavazást proponáltunk volna, az ellenzék részéről mint alkotmánygaranciák követelték volna a titkos szavazást. (Tauffer Gábor: Nem az egész ellenzék van ezen az állásponton!) Nagyon örülök, hogy nem az egész ellenzék van ezen az állásg

onton. (Tauffer Gábor: A titkosság kérdéséén!) Befejezem felszólalásomat a következő gondolattal. Ebben az évben immár másodszor nyúlunk: egy alkotmánytörvényhez és hátra van — tudjuk mindnyájan — a legfontosabb, a harmadik fejezet a magyar alkotmányreformban. Mindhárom reformban mi a törvényhozás egy-egy tényezőjével foglalkozunk: a kormányzóval, az alsóházzal és a felsőházzal és mindhárom tényező relatív erejét a, törvényhozásban meg akarjuk erősíteni. Ez a magyar alkotmányreform karaktere és heilyes lenne, ha erre az ország nagyobb mértékben figyelne fel, mint teszi, mert magasrendű törvényhozási etikát látok abban, hogy olyan korban, amikor a brutális erőszakot hirdetik, amely kor egyáltalában a brutális erőszak ós a materiális érdekek kérlelhetetlen harcának jegyében áll. mi ezekkel a finom törvényhozási etikai kérdésekkel foglalkozunk. A konnexió. az eszmei összefüggés a három javaslat közt kétségtelenül fennáll. De kérjük a közvéleményt arra, hogy ne tekintse ezt az összefüggést olyannak, hogy mi az első két fejezetet, a kormányzói törvényt és a felsőházi törvényt a titkos szavazás korrektívumának akarjuk tekinteni, mert ez nem áll. Mi meg akarjuk a törvényhozásnak ezt a két tényezőjét erősíteni. De miért? Nem azért, hogy az alsóház akaratával szembenálló, gátló erőt képviselhessenek azon túl, amit kell érvényesítenie minden felsőháznak a meggondolatlanság és minden államfőnek az elhamarkodott intézkedésekkel szemben, hanem mi azt akarjuk, hogy a törvényhozás három tényezője egyforma erejénél fogva harmonikusan működjék közre, úgy, hogy abból olyan eredő vonal keletkezhessek, amely a nemzetnek józan szenvedélyektől megszűrt és partikuláris