Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-273
Az országgyűlés képviselőházának 273. kasztási ügyből a bányavállalat üzemére, munkásaira és tisztviselőire semmi néven nevezendő hátrány vagy kár ne szármázhassák. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslég a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Baross Endre: Igen tisztelt Ház! Az iparügyi miniszter úr válaszát — teljes hitben aziránt, hogy a miniszter úr úgy a munkásság, mint pedig a kistisztviselői kar érdekeit lelkén viseli — tudomásul veszem. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kérdeni a t. Házat, méltóztatik-e a választ tudomásul venni? (Igen.) A Ház a válasz tudomásul vette. Jelentem a t. Háznak, hogy Propper Sándor képviselő úr interpellációjára másodszor kér halasztást. Méltóztatnak a halasztást megadni? (Igen.) A Ház a halasztást megadja. Következik Payr Hugó képviselő úrnak a miniszterelnök úrhoz intézett interpellációja. (Felkiáltások a jobboldalon: Nincs itt! — Horváth Zoltán: A miniszterelnöknél van! — Mozgás.) A képviselő úr nincs jelen, interpellációja töröltetik. (Zaj. — Vitéz Árpád: Pedig a mai nap csemegéje lett volna!) . Következik Béldi Béla képviselő ur interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Csikvándi Ernő jegyző (olvassa); » Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy a Fővárosi Statisztikai Hivatalnál február 5-én tömegesen bocsátottak el tisztviselőket olyan körülmények között, amelyek a miniszter úr intézkedését teszik szükségessé? Hajlandó-e a miniszter úr ezeknek a tisztviselőknek szociális védelmet nyújtani ?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Béldi Béla: T. Ház! A Fővárosi Statisztikai Hivatal február hó 5-én, azaz szombaton elbocsátott körülbelül 40, óradíjért dolgozó tisztviselőt olymódon, hogy szombaton délelőtt II órakor tudomásukra adták, hogy . hétfőn, reggel már nem kell bejönniök. Tekintettel arra, hogy ezek között az elbocsátott tisztviselők között voltak olyanok, akik évek óta dolgoztak ott, meg vagyok győződve róla, hogy az elbocsátás önmagábanvéve is rendkívül antiszociális intézkedés volt, még akkor is, ha — mint ahogy figyelmemet több ízben is felhívták rá — ez jogilag korrekt keretek közt történt. . .'"••„_. ., Tény az, hogy ezek a tisztviselők, amikor szolgálatba léptek, aláírtak egy nyilatkozatot, amely szerint tudomásul veszik, hogy okét minden végkielégítési igény és minden felmondási időre vonatkozó igény nélkül el lehet bocsátani, sőt megadták nekik azt a jogot, hogy ők is minden további nélkül kiléphessenek a statisztikai hivataltól. Miután így ez a jog paritásba került, úgy gondolták, hogy meg is van oldva ennek a kérdésnek szociális oldala. Én azonban azt hiszem, hogy ezt a kérdést szóvá kell tennem azért, mert rendkívül súlyos szociális inzultussal állunk szemben, amikor többgyermekes családapákat is egyik napról a másikra, előzetes bejelentés és előzetes előkészítés nélkül elbocsátanak az intézet kebeléből, bármennyire is korrekt volt jogilag az elbocsátás. r r .... Tudom azt is, hogy az elbocsatasnaik tulajdonképpen az az oka, (Müller Antal: Nincs fedezet!) — éppen erre akartam rátérni — ülése 1938 február 23-án, szerdán. 581 hogy a főváros a maga költségvetését bizonyos mértékben redukálni volt kénytelen és a redukciókat különböző területeken kellett megtakarítani, többek között a -statisztikai hivatalnál is. Mindez lehet (magyarázat ezelkre az elbocsátásokra, de nem lehet mentség, nemcsak magára az elbocsátásra, még inkább aa elbocsátások körülményeire, mert, hogy évek során át dolgozó tisztviselőket egyik napról a másikra, szombat délelőtt 11 órától hétfő reggelre egyszerűen elbocs ássanak, ezt még egy magánvállalatnak sem szabad megengedni, egy erkölcsi testületnek még kevés bbé. Én úgy látom, ez. a tény tulajdonképpen egyik megnyilatikozási formája annak a szellemnek, amely ennél a statisztikai hivatalinál éveik hosszú sora óta tapasztalható. Elismerem azt, hogy a statisztikai hivatal bizonyos vonatkozásokban kitűnően dolgozik, ugyanakkor azonban sajnálattal tkell megállapítanom, hogy azok a szociális körülmények és azok a (munkaviszonyok, amelyeik között a tisztviselők egy része ott dolgozni kénytelen, legalább is különösek. Elsősorban fel kell hívnom a t. Ház szíves figyelmét arra, hogy igen alacsony órabér mellett dolgoztatnak ott diplomás, vagy érettségizett tisztviselőket, és pedig 50—60 filléres órabér mellett. Fel kell hívnom a t. Ház figyelmét arra is, hogy ezeknek a munkabéreiknek az elszámolása tekintetében is teges bizonytalanság, teljes tisztázatlanság van. Ezek az alkalmazottak ugyanis mindig, kézhez kaptak 1-én és 15-én bizonyos összeget, anélkül, hogy tudták volna, hogy ez mennyi órára és milyen levonásokkal volt kiszámítva. A fiziikai munkásokat is védi az a méltányossági szempont, hogy legalább feltüntetik ia bérlistájukon, mit miért és milyen levonásokkal kapnak kézhez, hogy abban az esetben, ha valamit méltánytalannak vagy igazságtalannak találnának, felléphessenek: az orvoslás érdekében. Vannak a statisztikai hivatalnál olyan alkalmazottak, ^alkik 5—6—7 év óta dolgoznak órabérért és 'épp úgy ki vannak téve 5—6—7 év óta annak a veszélynek, mint ez a 40 tisztviselő, hogy egyik napról a másikra — ezt hangsúlyozom, hogy egyik napról a másikra — egyszerűen földönfutókká teszik őket. Itt diplomás ós érettségizett emberekről ós nőkről van sző. Tudclk egyről, aki öt családtagot tart el. Nem lehet hallgatással mellőzni az olyan esetet, hogy valaki két-három, vagy több esztendőn át azt érezte, hogy munkájával egzisztenciát biztosított magának ós szombaton arról értesül, hogy hétfőn már nem kell bejönnie a hivatalba. Szerény véleményem szerint már maga az a tény, hogy diplomás és érettségizett emberek 5—6—7,, vagy akár 2 éven keresztül órabéres alapon dolgoztak, antiszociális. A védekezés az, hogy az intézet ezeket az alkalmazottakat egy bizonyos munka elvégzésére alkalmazta és ha ez a munka megszűnik, akkor foglalkoztatásuk alapja is megszűnik. Kérdem, hogyan lehetséges ez, hiszen nincsen olyan statisztikai munka, mely 5—6—7 évig tart? Hogyan, dolgozhatnak ilyen alkalmazottak 5—6—7 éven keresztül óradíj vagy heti díjazás mellett? Nem akarok most kitérni azokra a fegyelmezési metódusokra, amelyek sok tekintetben csak az alsóbbfokú iskolákban tapasztalhatók.
