Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-272
548 Az országgyűlés képviselőházának 272. ülése 1938 február 22-én, kedden. nevezett olajoseppnél, amely nem változtat a helyzeten egy cseppet sem. Igen t. Ház! Bár rövádén, de rá akarok mutatni az előzményekre is. Ká akarok mutatni arra, hogy a szociális biztosítást az ápari munkások kezdték 'meg;. Rá akarok mutatni arra, hogy Magyarországon az 1867-es kiegyezés után mindjárt jelentkezett az önsegélyezési törekvés a munkások közt. A munkások maguk alkottak önsegélyző, betegsegélyző egyesületeket és mielőtt Magyarországon törvényileg szabályozták volna a betegség elleni biztosítás problémáját, már .messzemenő, nagy, az egész országra kiterjedő (munkásbiztosító egyesület volt. Több ilyen egyesület volt. Ezeket az egyesületeket a munkások azzal a gondolattal alkották meg a maguk számára, hogy önmagukon segítenek és ez a törekvés fejlesztette ki a munkásságban a társadalmi kérdések iránti érdkelődést. Ez volt az alapja annak is, hogy a munkások felismerték a maguk osztályhelyzet ét, felismerték azt, hogy a tőke, a vagyon egyes kezekben szaporodik s hogy ezzel szemben nekik szervezkedni ök, tevékenykedni ök kell, hogy maguknak kell védekezniök a kizsákmányolás ellen és az ellen a sors ellen, mely rájuk nehezedik. Ez hozta létre a munkások egyesületeit. A kormány Magyarországon csak 1892-ben foglalkozik először törvénynozásilag szociálpolitikai kérdésekkel- Nagy lendületet adott ennek a mozgalomnak az 1889. évi párizsi nemzetközi munkáskongresszus, amelynek híres. az egész világra szóló jelszava volt a »három nyolcas« proklamálása. hogy messzemenő s az egész világra kiterjedő egységes terv szerint szociálpolitikai, munkásvédelmi alkotásokat kell minden törvényhozásban követelni. Elismerést nyert úgyszólván az egész világon az, hogy 8 óra munka, 8 óra szórakozás és 8 óra alvás kell és minden államban egyformán kell törekedni arra, hogy a munkások törvényeket vívjanak ki a maguk számára. Ez a gondolat ébresztette fel a munkások széles rétegeit, noha már korábban voltak olyan intézmények, amelyek e gondolatok alapián létesültek. Biztos azonban az, hogy nálunk a kormányzat nagyon gyéren, na.fvou hé^acosan foglalkozott ezekkel a kérdésekké 1 . Azl892-i törvényhozás is csak kezdő léoés volt. úgynevezett olaicsenn. Azt hitték, bogv ezt a kérdést, ezekkel a látszatáén riíiiésekkel el lehet intézni. T. Ház! Természetesen méí? ke TTOi! ebb történt a mezőiö'azdasáffi munkásáé"* fplVnrnlásn terén. Behozta'K PZ úgvnevP7ptt, ripj-fs^n^vAn^t. '«.7 úfirynpveyett ailamizsniatöTvénvt, aimelv nem kényszerű, hanem csak fakultatív rokkanibwtosítás volt, 'amelynek semmi eredménye »ern lett. A derestörvényben megalkottak a mezőgazdasági munkásmozgalmak után egy rendszert, amelynek keretében megették azt, bo^v es-ve^p* ne monrHaik, bogv példán! az aratási szp^ődések niieffVntpsét már januárban ke^rlik. "Ezt ísrv csinálják ma is. Már januárban csinálnak olvan szerződéseket, amel^k •iúninsra vagv júliusra vonatkorflk. a felkínálkozó munkásréteg* tehát kénvt^pn előrí 3 nem látott viszonyok közé mao-át lekötni. Eleket az egyezményéét az pl^Hárósáp- bitplpsíti. Ezpk az intózTcedések szültek annak idején az aratósztráikokat, a zendüléseket, ezek váltották ti a wflmkásokuak azt a nagy elégedetlenségét, mplv többé-kevéshhé még ma is megvan.^ A munkások nem tudtak szervezkedni s még ma sem hagyják őket szervezkedni. A munkások ma sem tudnak még Magyarországon a mezőgazdaság területén az önsegély módszerének azokkal az eszközeivel élni, melyekkel az ipari munkásság, az intellektuális réteg s a kereskedelmi alkalmazottak élni tudnak. Ma sincs szervezkedési szabadságuk, tehát ma sem tudják érvényesíteni ezeket a szempontokat, amelyeket pedig törvényesen szabályoztak. Nem keli egyébre hivatkozmoim,, mint arra, hogy van egy törvény, rendelkezés, amely szerint a munkaibéreket meg leshet állapítani. Nyugodtan megállapíthatják a munkabéreket, senki sem tartja be ezeket a imiegállapod ásókat, de senki sem mer feljelentést temni, mert aki feljelent vagy panaszkodik, azt egyszerűen kinevezik bolsevistának,, becsukják, vagy eltoloncolják, vagy nem 'engedik érvényesülni. (Az elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) A hatóságok nem tartják 'be ezeket a munkabéreiket s nem lépnek közibe. (Darányi Kálmán miniszterelnök: Dehogynem!) Nagyon ritkán történik ez meg tisztelt miniszterelnök úr! (Darányi Kálmán miniszterelnök: Általánosságban nem lehet így beszélni!) T. miniszterelnök úr, tenmészetes adottság is, hogy uram meri feljelenteni, (Br. Vay Miklós: Tessék feljelenteni!) mert felesleges munkaerő mindenütt van. Tessék elmenni, t. képviselőtársam, a munkás!pia ookra,, tessék elmenni Szentesre, vagy a falvakba, vagy tessék elmenni Debrecenbe, vagy Szegedre, a nagyvárosokiba, ott is nagy tömegben vannak munkások, és 'akinek munkás kell. elmegy közéjük és kiválasztja azt. aki neki kell. Végigjártam a 'múlt éviben a különböző piacokat ós júniusiban, júliusban nagyon sok munkást láttam, akik mumfkáira ajánlkoztak. T. Képviselőház! Ilyen körülmények között természetes dolog az, hogy nem mer a munkás feljelentést tenni. A munkás különben nem M tudja, hogy mennyire van a munkaibér megállapítva, erről fogalma sincsen és nincs is lehetősége arra, hogy ezt megtudja, anert ezeket a. munkaibéreket nem pulblilkáliák. A munkásoknak nincs olyan szervezkedési szabadságuk. mint a gazdáknak. Természetes dolog, hogv esak akkor 'miérköznek majd egyforma esélyekkel a gazdasági élet területén, ha nekik is annyi joguk lesz. mint a gazdáknak. De itt van a női munkaerő kérdése. Az előttem szólott képviselő úr sem említette azt, hogv a női munkásokra nem terjed ki az öregségi biztosítás. Hogy lehet ez? Hiszen a mezőgazdaságiban a legfontosabb munkák egy részét, a kapálást, a gyomlálást, a, marokszedést nők látják el. Miért nem terjesztik ki reájuk is a 'biztosítást 1 ? Miért nem törjed ki reájuk még ez a korcs öregségi 'biztosítás 1 sem! úgy, t mint a férfiakra, ' amiükor a nők a mezőgazdaságiban is a kizsákmányolás legsajnálatosabb alanyai, éppen úgy, mint az iparban,, különösen a textiliparban, bár a mezőgazdaságban talán még rosszabb belvzetben vannak. Minthogy a műnkalehetőségek bizonytalanabbak, még jobban ki vannak téve a kizsákmányolásnak, mint a gyárakban dolgozó munkásnők, 30—40 filléres napszám melleit, koszt nélkül kapálnak a mezőgazdasági munkásnők. Törődni és foglalkozni kellene tehát a női munkaerők helyzetével annál is imkább, mert a bénineeáHapításofcrra vonatkozó törvényes rendelkezések nem is terjednek ki a nőkre és még a mai szűkkeblű 'bérmegállapítási reudelkezé1 sek keretében sémi határozták meg azt, hogy a
