Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-272
Az országgyűlés képviselőházának 272. agitáoiónak részben — elismerem — a való tények is adnak alapot, a nagy társadalmi igazságtalanságok, a nagy vagyoni és keresetibeli különbségek. Ez az agitáció statisztikákkal is dolgozik, amelyek természetesen kimutatják, hogy X kartellvezér, vagy Y nagybirtokos (Rajniss Ferenc: Ki is lehet mutatni!) vagy egy bankvezér mennyi jövedelemmel rendelkezik s ezzel szemben mennyi a mezőgazdasági munkás átlag-keresete stb*. Ezek a tények, amelyeket azután néha természetesen még ki is színeznek és fel is fújnak, párosulva azzal, hogy itt olyan irányzatok folytatnak agritációt, amelyek roppant tetszetős jelszavakat és programmpontokat ihirdetnek, még ennek a higgadt, nyugodt, becsületes és igénytelen mezőgazdasági munkásságnak a lelki egyen^ súlyát is megbontják. Ahány intézkedést te* szünk tehát a mezőgazdásági munkásság sorsának és jólétének a megjavítására, annyi agitációs eszközt veszünk ki a szélsőséges agitáció kezéből. (Rajniss Ferenc: Bár mindent kivennének azzal, hogy megcsinálják, amit kell! — Rupert Rezső: Tessék ezt számqnkérni a kormánytól!) Erről beszélek egy félórája, kénviselő úr. A képviselő úr most jött be. nem tudom, mire érti megjegyzését. Azt mondtam, hogy minden szociális intézkedés, amelyet a mezőgazdasági munkásság érdekében teszünk, a kedélyek csillapításához, (Rajniss Ferenc: Nagyon helyes!) a szélsőséges agitációnak nemcsak paralizálásához, hanem, még az okok, sőt ürügyek elvételéhez is hozzájárul. Azt hiszem, ez világos. A mezőgazdasági munkásságról való ilyetén gondoskodásnak az el=ő és legfontosabb lépése kétségtelenül az* kell hogy legyen, bo^ a munkaképtelen és elaggott mezőgazdasági munkásságról valahogyan . gondoskodjunk. Most nem akarok arról beszélni, hogy a munkaképes* dolgozó és kereső mezőgazdasági munkásság bérviszonyai Magyarországon ma bizony messze alatta vannak azoknak, amilyeneket egy agrárállamban el lehetne várni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon,) mert ez más lapra tartozik és olyan kérdés, amelyet külön kell megtárgyalni. Itt most arról van szó, hogy az elaggrott, munkaképtelen mezőgazdasági munkásságról gondoskodjunk. Az előbb idéztem az evangéliumnak azt a mondatát, hogy méltó a munkás az ő bérére. Méltó a munkás az ő bérére nemcsak addig, ameddig dolgozik. Kérdem: mi az etikai, erkölcsi jogosultsága a célszerűségi okokon kívül minden nyugdíjnak vagy minden aggkori biztosításnak? Az. hogy a már teljesített oaiiunka után való fizetés egy része a nyugdíj, illetőleg az ilyen öregkori biztosítás. Csak egyre hívom fel a t. Ház figyelmét és ezzel kapcsolatban az előbb említett szélsőséges izgatásokra vagyok kénytelen visszatérni. 1918—19-ben a köztisztviselők, latéiner-emberek között nagyon sokan akadtak olyanok, akik behódoltak az új szeleknek, új irányzatok felé hajbókoltak és szó nélkül beadták a derekukat minden forradalmi uszításnak, ugyanakkor a mewcrazdasági munkásság nyugodtan állt a he T yéir és végezte tovább a munkáját (Rupert Rezső: Ez teljesen igaz!) Sajnos, ma is azt látjuk, hogy az úgynevezett vezetőrétegeikben is sokan vannak olyanok, akik bizonyos hajlandóságot mutatnak arra, hogy szélsőséges irányokba haladjanak és azok szolgálatába szegődjenek. Emlékeztetnem kell arra, hogy a múltkoriban a székesfőváros közigazgatási- hír zottságában is kénytelen volt szóváteuni egy ülése 1938 február 22-én, kedden. 539 ellenzéki törvényhatósági bizottsági tagtársaim azt a tünetet, hogy egy aktív fővárosi tisztviselő szélsőséges röpiratok szignálásában vesz részt. (Rupert Rezső: Nem: is egy!) Erre csak azért mutattam rá, mert ha a vezetőrétegekben határozottan látni lehet megint bizonyos olyan tüneteket, amelyek az 1918/19-iki bomlásra emlékeztetnek, akkor megint vissza kell térnünk ahhoz a dolgozó falusi néphez, amely a stabilitásnak és a biztonságnak akkor is a legfontosabb tényezője volt és ezt kell támogatnunk. (Gsoór Lajos: Adjunk neki titkos választójogot!) Arról is fogok beszélni, képviselő úr, — nem csupán véletlenül, hanem azért, mert kénytelen leszek. Minden, akár szónoklattal, akár röpiratokkal való izgatásnál veszedelmesebb izgatás a tények által való izgatás. Ezt meg kell szüntetni és ezért gondoskodnunk kell a mezőgazdasági munkásságról. Joggal kifogásoljuk itt ellenzéki oldalon, hogy bizonvos irányú (Rajniss Ferenc: Melvik aZ aZ oldalt) A képviselő úr nem azon az oldalon, nem az ellenzéki oldalon ül. (Rupert Rezső: Várja meer a mondat végét! Sz^llemessebbet szóljon közbe!) Mondom, ellenzéki oldalon sokszor kifogásoljuk, hosry a kormányzat nem jár el elég erélvesen bizonyos izgatásokkal, lazításokkal szemben, túlságosan kesztyűs kéV zel bánik, bizonyos, az állami és társadalmi rend felforgatására irányuló törekvéssel. Nem régen vetődött fel egy beszélgetés folvamán az a gondolat: milyen különös, hogy 1920-ban megalkották az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvényt és amióta ez törvényerőre emelkedett, végrehajtva, konkrét alkalmazásban csak igen ritka esetben láttuk Pedig, ha van létjogosultsága ennek az akkoriban sokat támadott törvénynek, akkor mondhatom, ma megint olyan időket élünk, hogy igenis van létjogosultsága. De itt most nem beszélek erélyes büntetőbíráskodásról, erélyes közigazgatásról; ezek a rend fenntartásának — mondjuk — rendőri és bírói eszközei. A rend fenntartásának legjobb eszköze az, ha a bajok gyökeréig megyünk, az elégedetlenséget megszüntetjük, annak okait elfűrészeljük, mert ha ezt tesszük, akkor hiába járják agitátorok az országot, hiába izgatnak, nem lesz publikumuk, akkor legfeljebb nevetségbe fog fulladni akciójuk. Abban mindnyájan egyetértünk ebben a Házban* hogy a falu népének szociális helyzetén javítani kell, ezen a* téren intézkedéseknek kell történniük. Ezek során a mostani vita folyamán különböző, a; mezőgazdasági munkásság sorsát érintő kérdések vetődtek fel, természetesen felvetődött itt többek közt a földbirtokreform kérdése is, A Ház legutóbbi ülésén Griger Miklós igen t. barátom és szociáldemokrata képviselőtársaim közt kis barátságos vita is fejlődött ki a földbirtokreform kérdését illetőleg, amennyiben Griger Miklós, szerintem is helyesen, azt mondta, hogy egy radikális földreform nem oldaná meg a mezőgazdasági munkásság legfontosabb kérdéseit. Erről folyt a vita azután. A földbirtokreform kérdését ennek a javaslatnak a vitájába belevetni azonban csak addig a mértékig lehet, ameddig azt kell vizsgál nunk, hogy a birtokmegoszlás megváltoztatása folytán mennyire válnék nagyobbá vagy kisebbé a biztosítandók száma. Azt hiszem, elégszer fejtettem ki ebben a Házban f véleményemet az egész földbirtokreform kérdéséről. Itt nem annyira egy egyszer megvalósított j földbirtokreformban — legyen az radikálisabb v>agy kevésbbé radikális — latom, a helyes.