Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-270

Az országgyűlés képviselőházának 270. ülése 1938 február 17-én, csütörtökön. 497 <a társadalmat. Ennek a javaslatnak keresztülvitele nem a kisemberek érdeke, hanem az egész nemzetnek, az egész magyarságnak. (Ügy van!) Csak el kell képzelni azt, hogy az a családtagokkal együtt közel hároim imillió lélek, akiket biztosítunk, észreveszi azt, hiogy bár eddigwem sok segítséget látott az országtól, a kormánytól élete sorsa tekintetében, de most gondoskodás történik róluk. (Ügy van! Ügy van!) Az indokolás szépen fejezi ki ezt: felébred lelkében az a tudat, ihicjgy bizonyos sorsközössége van iaz ország lakosainak többi rétegeivel. Az a három millió ernber, ha látni fogja, hogy gondoskodnak róluk, látni fogja, hogy nemcsak akkor érzi a kormány megnyilatikoziásaát és az ország rendelkezéseit, amikor a halotti, születési, vagy házassági anyakönyvet állítja ki, vagy azt a cédulát küldi a jegyző, hogy vonuljon be katonának, hanem látja, hogy az ország gondja kiterjed az ő életére, életének arra az időszakára, amikor már munkaképessége -megszűnik. Ez a javaslat tehát valóban szociálpolitikai javaslat, amelynél — ismétlem — az első érték az, hogy a kormány kijelenti, hogy ez az első lépés. Kifogást kell azonban tennem ez ellen a rendszer ellen, amelyet ez a javaslat teremt, ismétlem, a kodifikáció nagy gondossága ellenére. Nevezetesen az történik, hogy az a sokszázezer béres, munkavállaló, napszámos dolgozik, 20 filléreit befizeti, eléri a 64. esztendőt és ennek bekövetkeztével elhalván, minden befizetése elvész a maga és nyomorult családja részére, nem történik semmi abban az irányban, hogy családját megsegítsék. Ezt a rendszert kollektív rendszernek nevezik, amelyet egyes biztosításoknál már az országban bevezettek. így van ez az iparnál, de ott megfelel, miután az iparosoknak időközi betegség esetén nemcsak gyógyszert, nemcsak orvost adnak, hanem táppénzt is utalnak ki. Ha az iparos időközben el is pusztul, de megkapta a táppénzt, látta befizetéseinek, biztosításának következményét abban, hogy nemcsak gyógyították, hanem még tartották is, amikor beteg volt. Ez a rendszer azonban lehetetlen a mezőgazdaságban, amely a kollektivizmusnak ezt a gondolatát nem is ismeri, hiszen úgyszólván elesett osztálya volt a nemzetnek. Méltóztassék figyelembe venni azt az igazságtalanságot, amely a mezőgazdaságban ezzel a rendszerrel bekövetkezik, hiszen itt nem egy-két vagy néhány emberről van szó, hanem százezernyiről. Azoknak a számát, akik beleesnek ebbe a biztosításba, a legújabb módosítás alapján 750.000 lélekre teszik. Ezek természetszerűen nem fogják valamennyien megérni azt a 65 éves életkort, amelynek megérés e annál is nehezebb, mert az emberek nem egészségesek, mint azt az előttem felszólalt képviselőtársam mondotta, hanem nehéz, az ember testét elrongyoló munkában töltik el életüket, télen-nyáron dolgozva a jószág mellett, vagy kint a mezőn, vagy bent az istállóban, vagy a házakban és ez az élet bizony nagyon meg-sz aggatja, megtépi az életlehetőségeket. Tehát abból a 750.000 lélekből levéve azt a 75.000-et, aki megkapja már a jövő évben az ő biztosítását, marad még több mint 675.000 ember, abból legalább 100,000 vagy 200.000 nem éri meg a 65 esztendőt. Méltóztassék ezeket a százezreket azzal a 20 fillérrel megszorozni, amit a munkavállaló hetenkint befizet s akkor méltóztatik látni, hogy óriási összegek esnek ki így a kicsi gazdaságok vagyonából és teljesen ^ elvesznek részükre. Ugyancsak elvesznek azért is, mert nincs benne a javaslatban a rokkantsági biztosítás, vagyis az, hogy mi történik, ha az illető 30—40 esztendős korban meg talál rokkanni. Az e rendszer elleni kifogásokat tárgyalták a mezőgazdasági kamarák is. Itt van nálam a győri mezőgazdasági kamara felterjesztése, amelyben rámutat arra, hogy nem ezt a módszert, hanem a kötelező takarék biztosítás módszerét kellett volna bevezetni. Nagyon érdekes az a gondolkozás, amellyel kiszámítja, hogyan lehetne nagy Összegeket juttatni azoknak a biz-' tosítottaknak, akik rokkantakká válnak, vagy akik megérik azt a bizonyos elérési időt, a 65 esztendőt. Azt mondja ez a mezőgazdasági kamara, hogy ha az évenként a munkavállaló által befizetett járulékhoz, — amelyet azonban az első alapszámítások alapján számít ki és úgy tekinti, mintha mind az 50 évre befizették volna, hiszen készséggel fizeti ezt biztosítás esetén a munkavállaló — hozzáteszik azt az arra az egyre eső csekély hányadot, amely a több forrásból folyik be, ahonnan hozzájárulások történnek és ezt, mint az egyes munkavállalóknak kis tőkéjét a postatakarékpénztár útján vagy más módon, az O. K. H. útján, kamatozva össze gyűjtik részére, jelentékeny Összeg lesz belőle. Természetesen itt gondot és figyelmet fordít arra is a győri kamara, mint általában a többi mezőgazdasági kamara, hogy ennél a biztosításnál az adminisztráció egyszerűsége szükséges. Ezek a számítások abból az alapelvből indultak ki, ahogyan az első javaslat megjelent s így kihozták azt, hogy évenként 25-^-29 pengő közötti összeg esik egy-egy ilyen kis munkavállaló javára. Megállapították, hogy 20 év elteltével már 1000 pengőre, 40 év elteltével 3500 pengőre menne fel a biztosítottak javára ez az összeg, 63 vagy 65 éves korban pedig már átlag 4700 pengőre tehető. Lehet, hogy ebben van valami túlzás, talán nem vették eléggé figyelembe a tartalékolás helyességét, de ha ez a számítás csak 50—60%ban helytáll, még mindig elértünk egy más fajta biztosítást, amely lehetővé teszi azt, hogy rokkantság vagy elhalás esetén nem vész el az erre a célra fordítani szándékolt befizetett öszszeg, amelyet a földbirtokos és a munkavállaló együttesen fizet be, hanem megkapja vagy az illető vagy a családja egy összegben. Tegnap a felszólalások során felemlítették azt a kívánalmat is, — ha jól emlékszem^ talán az előadó úr említette — hogy az volna kívánatos, hogy az ilyen kis munkavállalók életük végére annyi kis tőkét tudjanak összeszedni, hogy legalább egy-két holdas kisbirtokot szerezhesse^ nek, mert a család ezzel átmenne a kisbortokosok csoportjába. Ezt a lehetőséget is megadja a győri kamarának ez az indítványa, amelyet nagyon ajánlok a kormány figyelmébe. Ezáltal ismétlem, az történne, hogy summás, nagyobb Összegeket kapna kezébe a munkavállaló.amely összeggel a család részére kisebb birtokról gondoskodhatna és így megkapná belőle megélhetését, de egyúttal a nagyobb megbecsülést is. Ezzel kapcsolatban rámutatok arra, hogy az a bizonyos 20 koronányi összeg, amelynek megfelelő kataszteri tiszta jövedelmű birtokost úgyszólván kikapcsolnák ebből a biztosításból, csakugyan kicsi, mert hiszen ez a javaslat maga is azt célozza^ hogy birtok jusson az ilyen kisemberek kezébe. Tovább megyek. Itt van ugyancsak a