Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-268

Az országgyűlés képviselőházának 268. ülése ) 938 február 15-én, kedden. nak. Ilyen Időben beszélni túltermelésről csak egy ilyen gazdasági rendben lehet. Ez a javaslat tulajdonképpen nem egyéb, .mint a nemzetközi cukorérdekeltség összefogása a komkurrencia letörésére azért, hogy elvethessék a kapitalizmus parvenü korszakának úgynevezett »slejderozásd« módszereit, hogyané azzal kelljen a konkurrenst legyőzni és megiojtani, hogy feje felett az árakat leszorítják. Amikor én ezt megállapítom, nem a nemzetköziség gondolata, nem az értelmes, megállapodásra és megegyezésre irányuló szövetkezések ellen vagyok. Ez természetes, mert nagyon helyesnek és nagyon szükségesnek tartom azt,, hogy az egyes termelési ágak egymással nemzetközileg megegyezzenek, egymást az észszerű termelésre irányuló törekvésben támogassák, hogy racionalizáljanak, hogy a technika eredményeit felhasználják arra, hogy olcsón tudjanak termelni, hogy ármegállapodásokat köthessenek azért, hogy ilyen slejderozás és a versenytársnak tisztességtelen eszközökkel való megtojtása be ne következhessek, hogy azután az egyedülmaradó győztes a piacon szabadon ne rabolhasson. De a nemzetköziség gondolatának egyszerű arculcsapását látom abban, ha egy megegyezésnek nincs egyéb célja, mint hogy versenytárs nélkül gazdálkodhassanak, hogy kevés kézben fusson öszsae a profit, hogy a gyöngét kiselejtezzék, az erősek együttmaradhassanak és a haszon felett egyedül osztozkodhassanak és egyedül prédálhassanak. Egy nemzetközi ^megegyezés, egy nemzetközi kartellszövetkezés ellen azért és akkor van kifogásoim, ha az kizárólag a profit érinthetetlenségét akarja biztosítani az egyetlen jogos cél, az ember érdekében, az ember ellátása, az ember fogyasztásának emelése érdekében való együttműködés helyett. Ilyenkor azután az államnak nem szabad csak ratifikálónak lennie a hatalmas megegyezők szolgálatában, hanem igenis az államnak a maga akaratát ós polgári érdekeit megvédő felsőbbségnek kellene lennie. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ehhez azonban elsősorban az szükséges, hogy a kormányok függetlenek legyenek azoktól az érdekeltségektől, amelyek az ályen egyezmények megkötéséhez a kormány

f beleegyezését és a törvényhozás ratifikálását kérik. Az államok azomban az ilyen megegyezésekkel szemben általában véve a legjobb esetben semlegesek, 'ami azt jelenti, hogy a gyenge és az erős harcában félreállnak és nem bánják, hogy az erős leteperje á gyengét. Még rosszabb eset azonban az, ami nálunk van, hogy az állam- egyszerűen betársul ebbe az üzletbe, mint ahogy betársult a cukoradóval, az 50 filléres teher hozzácsapásával, a legegyszerűbb, a legolcsóbb és legkönnyebb, adós-zedésá móddal. (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) T. Képviselőház! Nagyon jellemző a cukoradónak ez a monopolisztikus • rendszere, mert ezzel a cukor, ez a fontos tápszer, egy sorba kerül az élvezeti cikkekkel, a szesszel és a dohánnyal, hiszen ezeket egyforma, könnyedséggel és egyszerűséggel adóztatják meg. Amikor azonban ezt megállapítom, meg kell állapítanom azt is, hogy a betársulás morális öszszeférhetetlenséget jelent. Hogyan bíráskodhatok ugyanis az állam a társ felett, amikor a cukorkartellen keresztül szedi be az adót, mivel akadályozhatja meg azt, •hogy a kartell kénye-kedve szerint kihasználj cl M helyzetet? Nem tudja és nem is akarja ezt megakadályozni, mert sajnos, igen jól megférnek egymás mellett a népboldogító frázisok és a, cukorbankok mérlegei, nagyon jól megférnek egymással az állam által egyszerűen a cukorkartellen keresztül beszedett adók és az a horribilis nyereség, amelyről a cukorbankok mérlegei tanúskodnak. Még a mai napig is cáfolatlan az Országos Mezőgazdasági Kamarának az a felterjesztése, amely kimutatja azt, hogy az. 1935— 1936. gazdasági évben az összes cukortermelés 1,052.876 mázsa, az összes bevétel pedig a mellékszolgáltatásokkal együtt 121'4 millió pengő volt. A kamara kimutatja, hogy emellett a bevétel mellett az összes kiadás^ 90'8 millió pengő volt, tehát az üzemi kiadások, az adók és egyéb költségek levonása után ebben az üzleti évben a tiszta haszon 30'6 millió pengő volt. (Farkas István: A legjobb üzlet!) Amikor ezt az elképesztő hasznot, ezt az elképesztő üzleti eredményt látjuk, amelyet a mezőgazdasági kamara hivatalos adatok alapján mutatott ki, akkor mit jelentenek azok a szólamok, amelyek szerint törődnek a mezőgazdasági népesség egészségügyével. Hiszen egészen bizonyos az, hogy a falusi lakosság táplálkozása egész történelmünk folyamán, eltekintve bizonyos kivételes rendkívüli szakaszoktól, soha nem volt olyan mély színvonalon, mint ma, akár abszolúte nézzük, . akár relatíve, az uralkodó osztályok fogyasztásával mérjük. Az a 9 kilogrammos fejadag, amelyről a statisztika szól, falun még ennyit sem jelent, (Propper Sándor: Ügy van! A falun 2 vagy 3 kiló! — Csoór Lajos: Egy vagy kettő az átlag!) mert ez a falun napi másfél kockacukrot jelent. Ez a színvonal más államok átlagos fogyasztásával szemben szégyenletesen alacsony. Azokban az államokban, ahol nálunknál kevesebbet fogyasztanak, ahol az átlagfogyasztás a miénknél kevesehb, ott friss gyümölccsel, nyers táplálkozással pótolják ezt és ezzel érik el azt a hatást, amelyet máskülönben a cukortól várunk. Nálunk azonban még erre a pótlásra sincs lehetőség. Semmiféle mentség és semmiféle r indok nincs arra, — a cukor drágaságán kívül — hogy nálunk ilyen rendkívül alacsony a cukor fejadagja. Vájjon mit jelent ebben a helyzetben az a Zöldkereszt-akció, amely kiosztogat x

k—Yz kilogramm cukrot az airra legjobban rászorult családok között? Ez olyan ajándékozás, olyan morzsa, olyan odavetett alamizsna a milliókból, amelynél még a kincstári részesedést sem engedte el a kormány, amikor például az exportcukrot kincstári részesedés nélkül lehet 8—9 fillérért kiszállítani. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) A nagy cukorérdekeltségeknek ez az ajándékozása, ez a nagy hangossággal, nagy propagandával kiosztogatott cukor nem egyéb, mint a földmívelő népesség soraiban mutatkozó morajlásnak elfojtására szolgáló trombitazaj. Én szerintem és mindenki szerint, aki a kérdéssel foglalkozik, nem jótékonysági cukorral kell a cukorhatalmak és az állam bűneit eltakarni, hanem hozzáférhetővé kell ' tenni árban a cukrot azok számára, akiknek számára fontos, elsőrangú tápszer kell, hogy legyen. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Töröljük el a kincstári