Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-268

Az országgyűlés képviselőházának 268. ülése ) 938 február 15-én, kedden. nak. Ilyen Időben beszélni túltermelésről csak egy ilyen gazdasági rendben lehet. Ez a javas­lat tulajdonképpen nem egyéb, .mint a nemzet­közi cukorérdekeltség összefogása a komkur­rencia letörésére azért, hogy elvethessék a ka­pitalizmus parvenü korszakának úgynevezett »slejderozásd« módszereit, hogyané azzal kell­jen a konkurrenst legyőzni és megiojtani, hogy feje felett az árakat leszorítják. Amikor én ezt megállapítom, nem a nem­zetköziség gondolata, nem az értelmes, megál­lapodásra és megegyezésre irányuló szövetke­zések ellen vagyok. Ez természetes, mert na­gyon helyesnek és nagyon szükségesnek tar­tom azt,, hogy az egyes termelési ágak egymás­sal nemzetközileg megegyezzenek, egymást az észszerű termelésre irányuló törekvésben támo­gassák, hogy racionalizáljanak, hogy a tech­nika eredményeit felhasználják arra, hogy ol­csón tudjanak termelni, hogy ármegállapodá­sokat köthessenek azért, hogy ilyen slejdero­zás és a versenytársnak tisztességtelen eszkö­zökkel való megtojtása be ne következhessek, hogy azután az egyedülmaradó győztes a piacon szabadon ne rabolhasson. De a nemzet­köziség gondolatának egyszerű arculcsapását látom abban, ha egy megegyezésnek nincs egyéb célja, mint hogy versenytárs nélkül gaz­dálkodhassanak, hogy kevés kézben fusson ösz­sae a profit, hogy a gyöngét kiselejtezzék, az erősek együttmaradhassanak és a haszon felett egyedül osztozkodhassanak és egyedül prédál­hassanak. Egy nemzetközi ^megegyezés, egy nemzet­közi kartellszövetkezés ellen azért és akkor van kifogásoim, ha az kizárólag a profit érinthetet­lenségét akarja biztosítani az egyetlen jogos cél, az ember érdekében, az ember ellátása, az ember fogyasztásának emelése érdekében való együttműködés helyett. Ilyenkor azután az ál­lamnak nem szabad csak ratifikálónak lennie a hatalmas megegyezők szolgálatában, hanem igenis az államnak a maga akaratát ós polgári érdekeit megvédő felsőbbségnek kellene lennie. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ehhez azonban elsősorban az szükséges, hogy a kormányok függetlenek legyenek azoktól az érdekeltségek­től, amelyek az ályen egyezmények megkötésé­hez a kormány f beleegyezését és a törvényhozás ratifikálását kérik. Az államok azomban az ilyen megegyezések­kel szemben általában véve a legjobb esetben semlegesek, 'ami azt jelenti, hogy a gyenge és az erős harcában félreállnak és nem bánják, hogy az erős leteperje á gyengét. Még rosszabb eset azonban az, ami nálunk van, hogy az ál­lam- egyszerűen betársul ebbe az üzletbe, mint ahogy betársult a cukoradóval, az 50 filléres teher hozzácsapásával, a legegyszerűbb, a leg­olcsóbb és legkönnyebb, adós-zedésá móddal. (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor fog­lalja el.) T. Képviselőház! Nagyon jellemző a cu­koradónak ez a monopolisztikus • rendszere, mert ezzel a cukor, ez a fontos tápszer, egy sorba kerül az élvezeti cikkekkel, a szesszel és a dohánnyal, hiszen ezeket egyforma, könnyed­séggel és egyszerűséggel adóztatják meg. Ami­kor azonban ezt megállapítom, meg kell álla­pítanom azt is, hogy a betársulás morális ösz­szeférhetetlenséget jelent. Hogyan bíráskodha­tok ugyanis az állam a társ felett, amikor a cukorkartellen keresztül szedi be az adót, mi­vel akadályozhatja meg azt, •hogy a kartell kénye-kedve szerint kihasználj cl M helyzetet? Nem tudja és nem is akarja ezt megakadá­lyozni, mert sajnos, igen jól megférnek egy­más mellett a népboldogító frázisok és a, cu­korbankok mérlegei, nagyon jól megférnek egymással az állam által egyszerűen a cukor­kartellen keresztül beszedett adók és az a hor­ribilis nyereség, amelyről a cukorbankok mér­legei tanúskodnak. Még a mai napig is cáfolatlan az Orszá­gos Mezőgazdasági Kamarának az a felter­jesztése, amely kimutatja azt, hogy az. 1935— 1936. gazdasági évben az összes cukortermelés 1,052.876 mázsa, az összes bevétel pedig a mel­lékszolgáltatásokkal együtt 121'4 millió pengő volt. A kamara kimutatja, hogy emellett a bevétel mellett az összes kiadás^ 90'8 millió pengő volt, tehát az üzemi kiadások, az adók és egyéb költségek levonása után ebben az üzleti évben a tiszta haszon 30'6 millió pengő volt. (Farkas István: A legjobb üzlet!) Amikor ezt az elképesztő hasznot, ezt az elképesztő üzleti eredményt látjuk, amelyet a mezőgazdasági kamara hivatalos adatok alapján mutatott ki, akkor mit jelentenek azok a szólamok, amelyek szerint törődnek a mezőgazdasági népesség egészségügyével. Hi­szen egészen bizonyos az, hogy a falusi lakos­ság táplálkozása egész történelmünk folyamán, eltekintve bizonyos kivételes rendkívüli szaka­szoktól, soha nem volt olyan mély színvona­lon, mint ma, akár abszolúte nézzük, . akár relatíve, az uralkodó osztályok fogyasztásával mérjük. Az a 9 kilogrammos fejadag, amely­ről a statisztika szól, falun még ennyit sem jelent, (Propper Sándor: Ügy van! A falun 2 vagy 3 kiló! — Csoór Lajos: Egy vagy kettő az átlag!) mert ez a falun napi másfél kocka­cukrot jelent. Ez a színvonal más államok át­lagos fogyasztásával szemben szégyenletesen alacsony. Azokban az államokban, ahol nálunk­nál kevesebbet fogyasztanak, ahol az átlag­fogyasztás a miénknél kevesehb, ott friss gyü­mölccsel, nyers táplálkozással pótolják ezt és ezzel érik el azt a hatást, amelyet máskülön­ben a cukortól várunk. Nálunk azonban még erre a pótlásra sincs lehetőség. Semmiféle mentség és semmiféle r indok nincs arra, — a cukor drágaságán kívül — hogy nálunk ilyen rendkívül alacsony a cukor fejadagja. Vájjon mit jelent ebben a helyzet­ben az a Zöldkereszt-akció, amely kiosztogat x k—Yz kilogramm cukrot az airra legjobban rá­szorult családok között? Ez olyan ajándékozás, olyan morzsa, olyan odavetett alamizsna a milliókból, amelynél még a kincstári részese­dést sem engedte el a kormány, amikor pél­dául az exportcukrot kincstári részesedés nél­kül lehet 8—9 fillérért kiszállítani. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) A nagy cukor­érdekeltségeknek ez az ajándékozása, ez a nagy hangossággal, nagy propagandával ki­osztogatott cukor nem egyéb, mint a föld­mívelő népesség soraiban mutatkozó morajlás­nak elfojtására szolgáló trombitazaj. Én szerintem és mindenki szerint, aki a kérdéssel foglalkozik, nem jótékonysági cukor­ral kell a cukorhatalmak és az állam bűneit eltakarni, hanem hozzáférhetővé kell ' tenni árban a cukrot azok számára, akiknek számára fontos, elsőrangú tápszer kell, hogy legyen. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: Töröljük el a kincstári

Next

/
Oldalképek
Tartalom