Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-265

Az országgyűlés képviselőházának 265. ülése 1937 december 15-én, szerdán. 3Í9 | nagyobb dicséret illeti ezeket a nagyszerű tanárokat, mégis mint az előbb mondottam, ha j meg akarunk újulni és erkölcsi alapon boldo• gabb hazát akarunk kiépíteni, akkor segíteni kell. itt is. A miniszter úr a lapokban már nyilatkozott s részben elintézte interpellációmat. Most egy másik kérést intézek a miniszter úrhoz, ez pedig az, hogy bár ez a kilátásba helyezett javítás nagyon helyes, üdvös és célszerű, a kultuszminiszter úr a pénzügyminiszter úrral együtt az új költségvetésben keressen megoldást, a pénzügyminiszter úrral méltóztassék egy olyan helyes intézkedést inauguráltatrii, hogy a következő iskolai esztendőben ez a 800 vagy ezren felül emelkedő létszámú tanárság végre mint helyettes tanárság, esküvel biztoisított olyan pozícióban, olyan fizetéssel, s olyan felelősségteljesen végezhesse a dolgát, hogy gyermekeink nevelését nyugodtan' rábízhassuk. Bízom a kormányban és bízóin Hóman Bálint miniszter úrban, aki mindig megtalálta a segítés útját. Hiszen nem ő rajta múlt az, hogy ezek a Ádob.-os helyettes tanárok nem léptek elő megfelelő időben; de hízom a kormányban, a miniszter úr nagyszerű erélyében és kitűnő agilitásában, hogy a jólelkű Fabinyi pénzügyminiszter úrral együtt meg fogja találni a módját annak, hogy a következő költségvetési évben ezekről az Ádob.-os és óraadó tanárokról a költségvetés intézkedjék. Kérem a t. miniszter urat, szíveskedjék ebben a kérdésben megnyugtató választ adni, hogy a válasz nyomán ezek a jobb sorsa érdemes derék, fiatal tanárok az egész országban megtalálják azt a megnyugvást, amely szükséges ahhoz, hogy nevelni tudják a mai új nemzedéket, a holnap számára (Helyeslés és taps.) Elnök: A kultuszminiszter úr kíván válaszolni. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! vitéz Várady képviselő úr interpellációjában olyan kérdést érintett, amely tulajdonképpen interpellációjának bejegyzése óta bizonyos vonatkozásban, ahogyan ő is mondotta, tárgytalanná vált, mert a kormány megtette azokat az intézkedéseket, amelyek az ő első kérdésére válaszul szolgálhatnak. Nevezetesen az Ábob-ista tanárokról szólva — és őket elválasztom a többi óradíjas tanároktól — a többi ideiglenesen foglalkoztatottakkal együtt, akiket általában Ábob-os gyakornokoknak szoktak nevezni, történt részünkről az az intézkedés, hogy szolgálati idejüknek megfelelően bizonyos magasabb díjazásban részesüljenek s ezt a díjazást már január 1-től kezdve megkapják. (Helyeslés.) Amikor ezt a kérdést itt a t. Házban meg akarom világítani, szükségesnek tartom azokat a számadatokat is bejelenteni, amelyek ennek a kérdésnek jelentőségét helyes világításba helyezik. (Halljuk! Halljuk!) Nevezetesen nem 850 Ábob-os gyakornokról van szó, hanem 200"i ideiglenesen foglalkoztatott fiatalemberről, akik közül 850-en az első akció során jutottak ilyen állami és közületi alkalmazásba, a többiek pedig akkor, amikor ezek az első alkalmazottak állásukban véglegesen elhelyezkedtek, azoknak a helyét foglalták el, úgyhogy az utóbbi három évben összesen 2005 fiatalember jutott ilyen ideiglenes foglalkoztatáshoz. Ehhez képest az 1934-ben alkalmazottak közül 567, az 1935-ben alkalmazottak közül 373, az 1936ban alkalmazottak közül 215 s az 1937-ben al57 * gább megélhetési viszonyoknak megfelelően iiletményemelésben részesüljenek$« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. vitéz Várady László: T. Ház! A múlt héten beadott interpellációm anyagát, mint már az újságokból megtudtam, a hétfői minisztertanács nagyjából elintézte. Interpellációm első része ugyanis arról szól, hogy 1934-ben a kormány bölcs intézkedése folytán álláshoz juttatott Ádob.-istáknak nagyon kicsi nyomorúságos fizetését a kormány emelje fel, hogy azok a mai nehéz gazdasági helyzetben is méltóképpen meg tudjanak élni. Éppen azért, mert már a sajtót is bejárta az a hír, hogy a kultuszminiszter úr a pénzügyminiszter úrral egyetértésben, ebben a kérdésben bizonyos sajtó által nyilvánosságra jutott kijelentést tett, interpellációm első részét igen rövidre veszem. Nem akarom bővebben megvilágítani mindazokat a szempontokat, amelyeket a miniszter úr is szem előtt tartott. Az Ádob.-istáknak és az óraadó helyettes tanároknak nagyobb fizetéssel való ellátását szerettem volna úgy a nemzetnevelés szempontjából, mint a családvédelem szempontjából és általános emberi szempontból is tárgyalni. Mégis egy pillanatra meg kell azonban állanom annál a kérdésnél, hogy ezpk az Ádob.-ista tanárok, akik ma 80 pengő, illetve 76'50 pengő fizetésben részesülnek, vájjon alkalmasak-e a megújulni vágyó, új életet élő, magas erkölcsi etikájú új j magyar nemzet, új magyar generáció kialakítására és nevelésére'? 7650 pengőből nem tud az az Ádob.-os tanár megfelelő életet élni. Ha én nem a nesti, hanem inkább a vidéki életet nézem, ahol mindenki közismert és minden ügyét, dolgát számontartják, azt látom, hogy ha annak a tanárnak rongyos a nadrágja, az a diákgyermek a maga kis egyszerűségében mosolyra fakad, hiszen nem tudja megérteni. hogy a tanár úrnak rongyos is lehet a nadrágja, ha pedig azt látom, hogy egy ilyen tanárnak 7650 pengőből jó, vasalt nadrágja van, akkor a felügyelő hatóságnak kell felfigyelni, vájjon miből telik, milyen művészettel tudja az a tanár^ ebből az összegből biztosítani a megjelenését és megélhetését. Nem akarok mélyebben belehatolni ebbe a kérdésbe, de kérdem, hogy egy ilyen Ádob.-ostanár 28—30, sőt 40 éves korában is 80 pengőből hogyan tud családot alapítani, miképpen tudhat megélni és miképpen adjon olyan lelki-' séget és nevelést, amilyenre szükség^vjui? Azf kell mondanom, hogy ez a kérdés ígeius megérett arra, hogy a mai drágaságnak megfelelően intézkedjék a kormány abban a tekintetben, hogy ezek fizetését felemeljék. T. Ház! Az 1934: XI. tc.-nek csak 1. §-át olvasom fel, amely azt mondja, hogy a magyar középiskola feladata, hogy a tanulót^ vallásos alapon erkölcsös^ polgárrá nevelje, a magyar nemzeti művelődós szellemének megfelelő általános művelődéshez juttassa, stb. Nem. tudom elhinni, hogy egy olyan intelligens egyén, aki a megélhetés napi gondjaival küzködik, át tudja érezni nagy hivatását és megfelelően tudja nevelni a mi gyermekeinket, mert a tanári állás nem hivatal, hanem hivatás. Es ha ehhez hozzáteszem, hogy egyes^ vidékeken, az én kerületemben is, Szentes városában a tanároknak több, mint a fele ilyen 80 pengős fizetésű, akkor azt mondom, hogy a mi gyermekeink nevelése nincs megfelelő fizetésű tanárokra hízva; bár küzdelmükért a leg-