Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-265
Az országgyűlés képviselőházának 265. % Azt hiszem, ha figyelemmel kísérjük ennek a nemzetközi egyezménytervezetnek a inegszületési körülményeit és figyelembe vesszük, hegy eddig mely államok ratifikálták, tehát fogadták el ezt, akkor tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy Magyarország nem lehet azok sorában. A 40 órás munkahét kérdése körülbelül három év óta tárgyalás témája a nemzetközi munkaügyi értekezleteknek. Az első alkalommal egy generális rendelkezést igyekeztek elfogadtatni. Ez n&m sikerült, mert ez az állásfoglalás a tagállamok ellenzésén meghiúsult. 1936-ban azután megkezdték az intézménynek részletekben, az egyes iparágaknál való bevezetését. Az 1936. évi konferencián a közmunkáknál, a vas- és acéliparban, az építőiparban, a szénbányáknál és a textiliparban óhajtották létrehozni az egyezménytervezetet és ezek közül egyedül a közmunkáknál sikerült ez megvalósítani, a többi fontos iparágban a konferencia elutasító álláspontra helyezkedett, 1937-ben a 40 órás munkahetet a textiliparban, a kémiai és a grafikai iparban igyekeztek bevezetni és itt az volt az eredmény, hogy a konferencia csak a textilipari egyezménytervezetet fogadta el, a másik kettőt elutasította. De a textilipari egyezménytervezet elfogadása során is csak 16 tagállam szavazta meg az egyezménytervezetet a konferencián képviselt 53 tagállam közül, a többi pedig tartózkodott a szavazástól. Ha megállapítjuk, hogy például Anglia, Hollandia, Sváj és mas ilyen fejlett ipari államok delegáltjai az egyezménytervezet ellen szavaztak, azt hiszem, rem ( kell szégyenkeznünk, amiért Magyarország neim sietett az elfogadók sorába és megvárja, w amíg a fejlettebb gazdasági élettel rendelkező államok azt bevezetik, amíg az ezeknél az államoknál beválik és amíg eset leg a technikai fejlődós folytán erre nálunk is sor keirülhet. (Helyeslés.) Ne hasonlítsuk a mi gazdasági helyzetünket Franciaország gazdasági helyzetéhez, még abban az esetben sem, ha Franciaországnak a 40 órás munkahét és egyéb rendelkezések talán nehézségeket okoztak is. Egy győztes állammal, egy igen kiegyensúlyozott gazdasági élettel bíró^ állaimmal állunk szemben, ahol egészen mások a gazdasági viszonyok, úgyhogy azokat nálunk irányadókul venni nem lehet. Peyer képviselő úr felszólalásában kissé arányosan foglalkozott azokkal a kísérletekkel, amelyeket a magyar társadalom a munkások munkaidőn túl való foglalkoztatása tekintetében eddig kifejtett. ín nem tartom helyesnek, ha ©poén egy magát munkáspártnak nevező párt részéről történik gúnyolódás a? ilyen kísérletezésekkel. Meggyőződésem az. hogy nevezzenek egy mozgalmat bárminek, ha az a munkásság javára valami új gondolatot, valami olyan gondolatot hoz, amelynek megvalósítása szükséges a munkásság számára, abban az esetben a munkáspártnak azt örömmel kellene üdvözölnie. Éppen ezért ne méltóztassék jósolgatásokba bocsátkozni, hogy a német Kraft durch Freudémozgalom, vagy az olasz Dopolavoro-mozgalom meg fog bukni. Ez éppen a munkásosztályra lenne a legsúlyosabb veszteség, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen,) mert ezek a mozgalmak a munkásosztály felemelkedése érdekében száz és száz miliókat biztosítottak márkában és lírában. (Kéthly Anna: A tőle levont pénzekből! — Zaj.) aminek végeredményben a munkásosztály látta a hasznát. (Meizler Károly: Ha a marx-i Németország csinálta lése 1937 december 15-én, szerdán. 339 volna, akkor tetszenék!) Ne tessék minden kérdésben politikát látni és ha én elismerem azt, hogy a szociáldemokrata mozgalom a munkásság társadalmi osztályának felemelkedése érdekében nagy szolgálatokat tett, akkor ne méltóztassék figyelmen kívül hagyni azokat a mozgalmakat sem, amelyek ha nem is politikai, de társadalmi téren igyekeztek javítani a munkásosztály helyzetét. Nagyon helyesen emlékezett meg Tobler képviselő úr azokról a már természetesen a 7 . élők sorában nem levő személyekről, akik az erőteljes szociálpolitikát tulajdonképpen inaugurálták. Itt csak rá szeretnék mutatni még egy kérdésre, amely — úgy látszik — elkerülte az ő figyelmét, még pedig arra, hogy a munkásosztály felsegítésére irányuló mozgalom tulajdonképpen a múlt század derekán indult meg. Ez kétirányú mozgalom volt. Az egyik a marx-i mozgalom, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) amely — mint képviselőtársam helyesen kifejtette — az osztályharc alapján állva, politikai eszközök igénybevételével igyekezett javítani a munkásosztály helyzetén. A másik mozgalom pedig egy társadalmi mozgalom volt, amelyet Kolping Adolf indított meg (Ügy van! a balközépen.) a katolikus legényegyletek alapításával. Ez a mozgalom azt tűzte ki céljául, hogy a közgondolkodás megváltoztatásával, a szociális közgondolkozás diadalra juttatásával igyekezzék az elkerülhetetlen reformokat megfelelő módon végrehajtani. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Ha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre, azt látjuk, — legalább is az én véleményem az — hogy amit a munkásosztály eredményben elért, — mert hiszen kétségtelen, hogy szociálpolitikai téren igen nagy eredményeket ért el és reméljük, hogy a jövőben js el fog érni — az nem annak a harci készültségnek volt a következménye. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) amellyel a szociáldemokrácia igyekezett ezeket elérni, hanem a társadalmi közgondolkozás megváltoztatásának, amelynek pionírjai a Kolping Adolfok és a papok enciklikái voltak. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) Ha van még akadálya a polgáremberben az erőteljesebb szociálpolitikai hajlam kifejlődésének, akkor ez csak az, hogy még nem tudtuk elfelejteni a multakat és sokan vannak közülünk,^ — én nem — akik azt hiszik, hogy a szociálpolitikai téren való elohaladás esetleg pártpolitikai szempontból fog előnyére szolgálni a velük ellentétes világnézetű és pártállású törekvéseknek. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Meggyőződésem, ha a magyarországi szociáldemokratapárt is szakítana nemzetköziségével és a marxizmus ideáljaival, soklkai többet tudna használni a magyar munkásosztálynak. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Elismerem, hogy a szakszervezetek is kétségkívül igen sokat tettek a munkásság gazdasági érdekeinek elősegítésére, a politikának a szakszervezetek működésébe való belekeverése azonban, különösen ma, nem szolgálja a magyar munkásság érdekeit. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Egyben a leghatározottabban vissza kell utasítanom Kéthly Anna képviselőtársunknak felszólalásában tett azt a megjegyzését, hogy mi az osztályharc eltörlését megakadályozzuk. Ugyanakkor közelebbről meg nem nevezett osztályokra és személyekre vonatkoztatva — de úgy látom képviselőtársam felszólalásából hogy elsősorban a közigazgatásra célzott — 52*
