Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-264

Az országgyűlés képviselőházának 26h. különféleképpen lehet értelmezni, mert ha ab­, ból indulok iki, hogy még ma is van a vidéken robotmunka, (Propper fsánűor: Inségmunka is van, ez a legnagyobb kényszermunka!) ame­lyet vagy igával vagy kézinapszámmal kell el­végezni, akkor ennek bizonyos kényszermunka jelleget lehet tulajdonítani. Sokkal szomorúbb azonban az inségmunka, mert a fővárosnál azt a rendszert vezették be, hogy csak az kap ebéd­jegyet, aki bizonyos munkanapot, bizonyos órát valamely közmunkánál elvégez. Nekem alkalmam volt ezeket a munkásokat közelről megnéznem és én nagyon ajánlom, hogy a képviselő urak, akiket a kérdés szociális vo­natkozásban érdekel, nézzék meg egyszer, hogy tulajdonképpen mit látni itt"/ Emberek vékony nyári ruhában, félcipőben, némelyik egy rossz lakkcipőben, amely nem tudni, hon­nan maradt meg neki, állnak és talieskáznak a Tabánban, vagy végzik esős, rossz időben az útjavítási és egyéb munkákat. Ezzel nemcsak rontják azt a munkaalkalmat és munkapiacot, amely rendes foglalkoztatás mellett több em­bernek biztosítana kereseti lehetőséget, hanem ezeket az embereket fizikailag teljesen tönkre­teszik, beteggé teszik és ezeknek gyógyításáról sem lehet gondoskodni. A törvény ugyanis nem teszi nekik lehe­tővé, hogy ennek a rövid ínségmunkának jog­címén valamely biztosító intézetnél jogot sze­rezzenek a betegellátsára, mert ezzel viszont olyan terheket rónának ezekre az intézetekre, amely terheket aligha bírnák el azok, akik a járulékokat fizetik. A közületek pedig nem gon­doskodnak élelmezésükről, nem gondoskodnak gyógykezeltetésükről. A fővárosnál bevezették azt a rendszert, hogy a munkakészséget kell ez­zel dokumentálni. Ne méltóztassék a munka­készséggel és ennek dokumentálásával politikai hangulatot próbálni csinálni, vagy pedig szo­cális tudatlanságból — ha ezt a szót kell hasz­nálnom — ezt a kérdést tárgyalni. A inunka­készség minden emberben megvan; nem tétele­zeni fel, hogy van ember, aki hajlandó elmenni ínséglevesért ós közben elmulaszt egy meg­felelő szakmunkát. Ezt a legjobban bizonyítja az, hogy most, amidőn legutóbb a, gazdasági válság egy kissé enyhült és munkaalkalmak támadtak, szakmunkásokban 'hiány volt. Ez azt bizonyítja, hogy mindenki, aki dolgozni tud, az első alkalmat megragadja, hogy szakmájában dolgozhasson. Miért kell egy vasesztergályos­nak, aki a legprecízebb gépeken dolgozott, a m unkák észségét dokumentálnia azzal, hogy a Tabánban földet talicskázik? Tessék őt beosz­tani szakmájának megfelelő munkára, megfe­lelő bér mellett, akkor majd ez a munkakészseg igazolható lesz, nem pedig ezekkel a naiv és nevetséges intézkedésekkel, amelyekkel egyesek az íróasztal mellett kívánják ezeket a kérdése­ket elintézni. Ezeket a szempontokat tartottam szükséges­nek elmondani. Az előterjesztést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Csikvándi Ernő jegyző: Tobler János! Tobler János: T. Képviselőház! Amikor a törvényhozás ilyen nemzetközi szociális egyez­ményekkel foglalkozik, nem mulaszthatom el, hogy a nemzetközi szociálpolitikának úttörői­ről meg ne emlékezzem. Meg kell emlékeznem azokról a neves, nagy férfiakról, akik a Nem­zetközi Munkaügyi Hivatal létezése előtt, még a világháború előtti időkben egy nagy nemzet­közi egyesülés élén álltak ós a nemzetközi szo­ülése 1937 december 14.-én, kedden. 315 ciálpolitika előharcoisai voltak, így Decurtus, Mahaim ós Vogelsang professzorok. Ezek, sze­rintem, úttörői voltak a Nemzetközi Munkaügyi í .Hivatalnak és az egész nemzetköz munkaügyi szervezetnek Szerintem a világnak határozottan nagy I szolgálatot tett a munkának nemzetközi szerve­zése. A munkaügyi szervezet élén működő Al­: bért Thomas emléke szerintem a szociálpoli­tika történelmében örökké élni fog és nem lehet megfeledkezni a többiekről sem, egy Braunsról, egy Mahaimról, egy Nollensről és — mondjuk meg őszintén — arról a sok név­telen szakszervezeti vezetőről, akik a genfi : Munkaügyi Hivatal és konferencia munkájá­j ban résztvettek. Szerintem hervadhatatlan ér­demeik vannak ezeknek a férfiaknak és ha munkájuk^ nemzetközi értelemben nem is ért el százszázalékos sikert, azzal, hogy abban az idő­ben, amikor a világ forrongott, amikor szo­ciális forradalomban éltünk, voltak férfiak, akik a szociálpolitikának nemzetközi egységét és nemzetközi munkáját szolgáltaik, feltétlenül nagy érdemeket szereztek. Haa Nemzetközi Munkaügyi Hivatal mun­káját és konferenciáit nézem, bár engem sok minden választ el azoktól az irányzatoktól, amelyeket Európában mostanában látunk s bár ennek a javaslatnak semmi köze sincs a német és az olasz politikához a népszövetségi kérdésben, egyet határozottan fájlalok: hogy S azok a munkavállalók ma a nemzetközi Munka­j ügyi Hivatalban és a konferenciákon nincse­1 nek képviselve. Mindenesetre, magyar szem­•• üvegen és magyar szempontból bírálva a kér­| dóst, mi is szívesebben láttuk volna, ha a nem­! zetközi munkaügy megszervezését és annak I működését Trianon nélkül tudtuk volna a ma­gunk részéről megszerezni. j '' Itt felmerül az a kérdés, vájjon egyálta­lán van-e szükség nemzetközi szociálpoliti­kára, vagy talán a célt úgy is szolgálhatjuk, ha csak nemzeti szociálpolitikáról beszélünk? Ha azonban a termelés mai processzusát néz­zük, a termelő eszközöknek és a termelőknek, a ! kapitalistáknak nemzetközi szervezkedését, ak­: kor feltétlenül helyes az, ebben az időben szük­ség van arra, hogy a szociálpolitika, a mun­kásvédelem is nemzetközileg meg legyen szer­! vezve. . • Mélyen t. Ház! A kényszermunkával kap­csolatos miniszteri indokolást olvasva, felme­rült bennem az a gondolat, hogy az egyezmény­tervezet a benne kifejezésre juttatott általános emberi szempontoknál fogva azokra, az álla­mokra nézve sem lehet közömbös, amelyek gyarmatokkal nem rendelkeznek. Szívesen lát­tam volna, ha mi ezt a kényszermunkára és a kötelező munkára vonatkozó nemzetközi egyez­. ményt elfogadtuk volna. Aki látta annak ide­jén, 1930-ban a tengerentúli államok kiküldött munkásait, aki hallotta azok jajszavát* az be­látja, hogy az emberi érzés azt hozta volna i magával, hogy ezt mi is fogadjuk el, annál is inkább, mivel ez ránk tulajdonképpen terheket ! nem ró. Ha elolvassuk egy fekete, Padmore nevű embernek »Ein Néger klagt an« című munkáját, azt látjuk, hogy az is sorozatosan felhozza, hogy ezen egyezmény ellenére a ten­gerentúli államok munkavállalóinak még sú­lyom panaszaik vannak. Röviden legyen szabad még^ -a r magyar munkavállalók nevében, a keresztény érdekelt­ség nevében kifejezésre juttatnom azt a kérést, hogy mi azt szeretnők, ha ezek az egyezmények

Next

/
Oldalképek
Tartalom