Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-264

Az országgyűlés képviselőházának 26U. szén speciális üzemek, amelyek egészen külön­leges Helyzetüknél togva egeszén különleges eiDirást eraemelnek. Hogy ne említsünk tő Ü bet, a miniszteri jelentés megemlékezik peidaul a nyílt árusítással logiaikozo boltok es üzemed munkaidejének a szaDaiyozasáról, amelyek. egeszén speciális helyzetüknél fogva megüivan­JUK azt, hogy rájuk a genfi egyezménynek eze­ket a pontjait ne alkalmazzuk. Ugyancsak ál! az egyes iparágak területen is, amely iparágali területen nálunk Magyarországon oiyan a spe­ciális helyzet, nogy lene tétlen 41) órára leszorí­tani a munkások heti munkaidejét, a köznek és maguknak a munkásoknak a hátránya nélkül. üiz a két dolog lenne az, igen t. Ház, amivel az egyezménytervezetek foglalkoznak. Mindaz, ami az egyezménytervezetekről szól, ugyanaz áll az ajánlásokra is, nevezetesen a szállodák, vendéglők, színházak, szórakozóhelyek és egyéb üzemek terén a 40 órás munkaidőt éppen az emiitett körülményeknél fogva lehetetlen ná­lunk bevezetni és ezért mély tisztelettel kérem az igen t. Házat, hivatkozással éppen az 1937. évi XXI. tc.-re és az ott elmondottakkai tisz­tán megvilágított tényekre, hogy méltóztassék e két egyezménytervezet és a szóban!'orgo ajánlások elfogadását mellőzni és méltóztassék a miniszteri jelentést elfogadni. (J±elyesés a jobbotdalon.) lüinök: Kíván valaki a jelentéshez hozzá­szólni! Rakovszky Tibor jegyző: Peyer Károly! Feyer Karoly: T. Képviselőház! A magyar szénbányákban a munkaidő a háború előtt túl­nyomórészt 12 órában volt megállapítva és csak 1918-ban történt meg a bányákban a mun­kaidő újabb megállapítása, mégpedig egysége­sen 8 órában. Ez a 8 óra úgy volt értendő, hogy a munkások a munkahelyen váltjak egy­mást, tehát tényleg munkáöan töltött 8 óráról volt szó. Időközben a gazdasági válság hatása alatt a munkaidő a magyar bányákban lénye­gesen megváltozott és helyesen mutat rá a je­lentós is arra, hogy az átlagos fel- ós leszállási idő körülbelül fel óra, ügyüogy ha ezt az időt hozzászámítjuk a bányában töltött munkaidő­höz, akkor a magyar bányamunkás munkaide­jét 9 órában keli megállapítanunk. Ezzel szemben a nemzetköizá egyezmény ^ a bányamunkások munkaidejét 7 és % órában kí­vánja megállapítani. A bányamunkások munka­ideje annakidején, 1918-ban oly módon nyert rendezést, hogy a fel- és leszállás a munkaidőbe b©számíttatik, tehát az első aknába való leszál­lástól az aknából való kiszálásig tartott, akkor ért véget a munkaidő, ma pedig az a helyzet, hogy a munkásnak le kell szállnia az aknába, előre kell haladnia a munkahelyhez és a mun­kahelyen a csapattól át kell venni a munkát és tényeg 8 órát kell eltölteni a munkahelyen, ami azonban nem mindig 8 óra, mert némelykor még annál is több, úgyhogy a bányamunkás munkaideje ma legalább 9 órában állapít­ható meg. De még sokkal szomorúbb a helyzet ott, ahol a gazdasági válság folytán a, munkaidőt rövidebbre korlátolták, ahol rövidebb ideig dol­goztak, már tudniillik úgy értem, hogy redukált munkaidővel dolgoztak, hetenként 2 vagy 3 napot. Ott az történt, hogy a felvigyázó sze : mélyzet elnézte, miszerint a munkások a reggeli 6 óra helyett reggel 3 órakor mentek be a bá­nyákba es nem délután 2-kor jöttek ki, hanem délután 3 vagy 4 órakor. Ezáltal a bányák meg­takarítottak nagyszámú külső rezsimunkást, de e mellett egy munkásnak egy műszakra eső tel­KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1937 december 14-én, kedden. 313 • jesítményével tulajdonképpen elérték aizt, amit különben két műszakban kellett volna elvé­gezni. A magyar bányaviszonyoknak ez a rende­zetlensége részben annak tulajdonítható, hogy a magyar bányaiparnak két különleges faja van. Az egyik az, amely igen jövedelmező ós amely elbírná ezeket a terheket, a másik terü­let az, amely ezeket a terheket talán nehezeb­ben bírná el. A bányák kétfajta helyzetéből az­után adódik egy olyan felemás állapot, ami­nek az a következménye, hogy a magyar kor­mány a maga szociálpolitikai rendelkezéseit mindenkor a rosszabb viszonyok között termelő bányaterülethez arányosítja és minősíti. Ha azonban ez helytálló is, akkor sem szabad a je­lentésbe olyan kitételeket belevenni, mint ami­lyenek benne vannak és amelyekben mintha egyenesen szánalom keletkeznék a magyar há­ny aipar iránt, hogy olyan rosszul megy nökdk. Hát legyen szabad nekem ezt a, szánalmat egy kissé felhígítanom és a tényeket a valóságnak megfelelően ismertetnem és beállítanom. Nézzük először is a termelési adatokat. Nem helytálló az, hogy a bányákban a termelés a munkaidő redukálásával egyidejűleg csökkent. Hivatkozom arra, hogy a munkaidő 1912-ben, 1913-ban a magyar bányákban túlnyomórészt 12 óra volt. 12 órai munkaidő mellett barnaszénben — hangsúlyozom tehát, ahol teljes 12 óra volt a munkaidő —_ 1912-ben egy vájár átlagos telje­sítménye 20'84 métermázsa volt, a föld alatt dolgozó összes munkások teljesítménye 1474 métermázsa, a bányában dolgozó összes mun­kások átlagos teljesítménye pedig — tehát a feketeszénben és a barnaszénben együtt — 7*80 métermázsa volt. Ha most megnézem a terme­lést ma, amikor 8 óra, illetőleg valamivel több, mint 8 óra a munkaidő, akkor azt látom, hogy az átlagos teljesítmény az 1912-es 20'80 méter­mázsával szemben 1937 szeptemberében 23*35 métermázsa, a bányában dolgozó összes munká­sok átlagos teljesítménye az akkori 14*74 mé­termázsával szemben 22'64, az összes munkások teljesítménye pedig az 1912-es 7*80 métermázsa­val szemben 8*47 métermázsa volt. Ebből az tű­nik ki, hogy a termelési teljesítmény a munka­idő redukálásával egyidejűleg nem csökkent, hanem ellenkezőleg, emelkedett. En koncedálom, hogy történtek bizonyos műszaki berendezések, amelyek szintén^ hozzá­járultak a termelésnek ehhez a fokozásához, — minthogy én a kérdést teljes objektivitással kívánom tárgyalni, éppen ezért elismerem ezt is — de méltóztassék megengedni, hogy ugyan­csak rámutassak itt arra, hogy amíg 1937 októ­berében a vájár teljesítménye 15 86 q volt Salgótarjánban, ugyanakkor Tatabányán a vájár teljesítménye 37*7 q volt, az átlagos össz­teljesítmény pedig az ottani 6*89 q-val szemben 13*69 q volt. Ebből a kétféle termelési viszonyból adó­dik az az állapot, hogy a magyar kormány úgy véli. hogy szociális téren nem lehet to­vább menni. En találnék egy más megoldást. Ha ez a két különböző bányatelep különböző érdekeltséghez tartozik is. mégis méltóztassék megtalálni a módját annak, hogy va'amikép­DRn kooperáljanak, de semmiesetre sem lehet a munkás az, aki ezt megszenvedje. Ami pedig a termelési költségeket illeti, azok azután egyáltalában nem indokolják azt a védelmet és azt a szánalmat, amely itt kife­jezésre int. En nem hivatkozom most arra, hogy békeidőben mi volt a szén ára. Köztudo­4í>

Next

/
Oldalképek
Tartalom