Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.
Ülésnapok - 1935-263
288 Az országgyűlés képviselőházának 263. illése 1937 december 10-én, pénteken. a drágább jegyet, amelyet az előzetes (költségvetésbe felvettek. A mai .műsor kérdésében elhangzott felszólalásodról, csatlakozva Rassay Károly és Petrovácz Gyula képviselőtársam véleményéhez, ez. ünnepi alkalommal nem kívánnék szólni. Megvan annak az ideje és helye, amikor ezeket a kérdéseikeit s zó vételiét j ük. Egy Sk őzbe vetett megjegyzésre azonban mégis reflektálnom kell. Czirják t. képviselőtársam említést tett itt, azt hiszem, Rózsahegyi Kálmán esetéről és fel méltóztatott olvasni azt a levelet, amelyet én 1935ben a Nemzeti Színház valamennyi színésziéhez és alkalmazottjához intéztem. Ez egy formális, sablonos levél volt, amelyben egyszerűen tudomásukra hoztam, 'hogy .a régi társulat megszűnt, az összes szerződések lejártak, tehát tiszta helyzetet teremtek és az új igazgatónak szabad (kezet adok, hogy azt szerződtesse, akit Rózsahegyi Kálmán már akkor nyugdíjas volt. Az ő művészetét mi mindig megbecsültük, a legkülönbözőbb kitüntetésekben részesült, amellett villájának építéséhez, amelyet annakidején egy előző kormány gesztiójából kifolyólag állami támogatással épített, még ma is évi 2000 pengőt kell fizetnünk. Én rendeztem ezt az ügyet úgy, hogy a 40.000 pengő összeget 20 éven át évi 2000 Pengővel fizethessük. (Halljuk! Halljuk!) Rózsahegyi Kálmán nagy művésze a magyar színészetnek és soha sem részesült valami lealázó, vagy sértő kezelésben, sőt tervünk volt, hogy mint nyugdíjas továbbra is lépjen fel a színházban, de ő a dologról értesülvén rögtön nyilatkozott, hogy kivonul <a Nemzeti Színházból, kitért ez elől, tehát nem is tárgyaltunk vele. (Czirják Antal: Ö ilyen levelet nem kapott, azt mondja!) Ilyen levelet mindenki kapott. Ő nem kaphatott* mert már nyugdíjas volt. Méltóztassék megérteni, Rózsahegyinek nem volt szerződése, ő nyugdíjas volt és csak bizonyos fellépésekre volt szerződtetve. (Czirják Antal: Az se zárja ki! — Kun Béla: Igaza van a miniszter úrnak, de Rózsahegyi nem kapott levelet!) A felszólalt képviselő urak csaknem valamennyien szóvá tették a jövendő nemzeti színházi épület helyének kérdését és a régi nemzeti színházi telek, a Grassalkovich-telek jogi helyzetét. A hangulat, úgy vettem észre, szinte generálisan a régi telek valaminő felhasználása mellett nyilatkozott meg. (Ügy van! jobbfelől.) Ez a telek valóban bizonyos tradíciókat foglal magában, — hogy úgy mondjam — és engem nagyon impresszionált az, ahogyan Petrovácz t. képviselőtársam ezt a kérdést kifejtette. Én mint történész is a tradíciós telekhez bizonyos vonzalmat érzek. Elárulhatom a t. Háznak, hogy háromféle megoldáson gondolkodtunk és gondolkodunk. (Halljuk! Halljuk!) Az első és legtermészetesebb megoldási terv az volna, ha a színházat ott a régi telken fel lehetne újra építeni. (Ügy van! jobbfelől.) Ez felelne meg a tradícióknak, ez volna a helyes megoldás. Az a telek azonban, amelyet időközben egy másik vásárolt telekkel is kiegészítettek, amely most szintén hozzátartozik, így kibővítve sem alkalmas ima már a Nemzeti Színház épületének felépítésére. A mai változott közlekedési viszonyok mellett nem lehetne megoldani ott a felépítést. Van egy megoldási terv, amelyre Petrovácz t. képviselő úr célzott, ha megvennők hozzá a Pannónia szállodát, vagy annak egy részét, vagy egyetemi épületeket áldoznánk fel. Három-négymillió pengő költséggel természetesen ki lehetne egészíteni ezt a telket. Ez három-négymilliót jelent, mindenesetre többet, mint egy új telek, mint az a plusz, amelyről itt Rassay t. képviselőtársam beszélt. _ r A másik megoldás, amely az alapító intenciójának 'minden tekintetben megfelel s az ő rendelkezésének semmiféle sérelmét nem jelenti, az volna, ha azt a magyar nemzeti theatrumot, amelyet ő ezen a telken építeni és fenntartani rendelt, nem a nagy Nemzeti Színház, hanem az úgynevezett Kamara Színház számára építjük fel (Kun Béla: Jogilag megfelel?) és ezt összekötjük az 1875. évi törvényes r rendelkezés értelmében a. bérházzal, amelyről törvény szintén rendelkezik. Van egy harmadik megoldás is, amely szerint a telek értékesíttetik és az eladási árból építtetik fel más telken a Nemzeti Színház. Én jogilag ezt is helytállónak tartom, mert hiszen a Grassalkovich-féle rendelkezés csupán azt mondja, hogy az esetben lép életbe az ő, vagy successorainak rendelkezési joga, ha ez a felépítés nem sikerülne, — ami 'már túlhaladott álláspont, mert hiszen sikerült — vagy ha a jövőben ez a telek nem a Nemzeti Színház építésére és fenntartására fordíttatnék. Mivel pedig a Nemzeti Színház új épületének felépítésére fordított összeg lenne ez, — a telek értékét erre fordítanék — ezért nem szegtük meg itt sem az alapító intencióit. T. képviselőtársam, ha jól emlékszem, gondolatolvasásról, még pedig- retrospektív gondolatolvasásról beszélt. Ebben kissé szakértő vagyok, mert a történetírásban mindig van egy kis retrospektív gondolat. De ennek a gondolatolyasásnaík mindig pozitív bázison kell állania.^ Mármost, ha felteszek Gassalkovich Antalról egy szándékot, arról, aki adományozta ezt a telket, akkor az ő szándékait kell vizsgálnom és akkor az okmányokból azt olvasom, hogy ő egy 'másik telket is adományozott közcélra, mégpedig a Hatvani-utca és a Reáltanoda-utca közt lévő telket, — vagyis a mai Kossuth Lajos-utcában — a NemzetiMúzeum számára. Ezt 1808-ban ajándékozta. Később azonban, amikor szakértők — különösen ^ külföldiek — megvizsgálták az építés ügyét, azt találták, hogy ez a telek szűk a Nemzeti Múzeum céljaira s akkor úgy határozott József nádor és az országos bizottmány, hogy ezt a telket értékesíteni fogják, a befolyó árból és 'más összegekből pedig megveszik a Király-utca és a Városbíró-utca közt lévő nagy Batthyány-területeti^ íamelyen ma a Nemzeti Múzeum áll, a Múzeumkörút és az Esterházy-utca között. Ezt a nagy telektömböt megvásárolták 220.000 váltóforintért, azután kisebb telkeket hozzávásároltak 43.000 váltóforintért s ennek a 264 és néhányezer váltóforintos vételárnak egy részét — 94.000 váltóforintot — az az árverés hozta, amely a Grassalkovich által adományozott telekből befolyt. Grassalkovich Antal élt, helyeselte is ezt a tervet, rendbenvalónak találta, tehát ha most élne, — állíthatjuk — éppen így helyeselné azt, ha ennek a teleknek, amelyet a Nemzeti Színház céljaira ajánlott fel, az árából építenénk fel a Nemzeti Színházat. (Rassay Károly: De ő nem él, az örökösök élnek, azoknak kell beleegyezniök. Ez a jogi helyzet.)
