Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-254

lö Az országgyűlés képviselő'házának 25 U. Illés József: T, Kénvíselofcáz! Méltóztassanak megengedni, hogy az előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédével ne beszédem elején polemikusán r foglalkozzam, hanem az ő különvéleményével és beszédének egyes részeivel, amelyek szorosan a törvényjavaslathoz tartoznak, beszédem megfelelő helyén foglalkozzam. Mindenesetre meg kell említenem^ azt, hogy az előttem szólott igen t. képviselőtársam nemcsak bennem, hanem azt hiszem másokban is azt a benyomást keltette, mintha itt mi egy főrendiházzal és nem egy felsőházzal állanánk szemben, azt a benyomást keltette, mintha például Angliában volnánk és a lordok házát kellene reformálnunk, amelyben 700 Örökletes tag foglal helyet. Amint megfigyeltem, ő a beszédje folyamán többször aposztrofálta úgy .a mai felsőházat, mint a mágnásoknak, a főrangúaknak, az arisztokratáknak a gyülekezetét. Egyelőre nem fogok számadatokkal előállni a tekintetben, hogy az a bizonyos arisztokratikus képviselet egyhatodát sem teszi ki a mai felsőháznak. Nem tudom megérteni azt, hogy ha mi most a felsőházról beszélünk, hogyan térünk vissza az 1885-ik évre, amikor ennek a beszédnek a nagyrészét valóban el lehetett volna mondani az ellenzék részéről. Másrészt kecsegtető, sőt csábító volna nekem, aki elvégre életem javas-észét azzal töltöttem, hogy jogtörténettel és alkotmánytörténettel foglalkoztam, — ezzel nem árulok el semmiféle titkot — hogy most az ezen az oldalon és a túloldalon ülő kedves tanítványaim előtt (Erődi-Harrach Tihamér előadó: Tisztelettel jelentkezem!) alkotmánytörténeti fejtegetésekbe bocsátkozzam. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy én az alkotmány történeti fejtegetésektől tartózkodjam és szigorúan a parlamenti szokásokhoz tartsam magam, t amennyiben a napirendre kitűzött törvényjavaslatot fogom tárgyalni, nem annyira jogtörténeti alapon, mint inkább azon a közjogi alapon, amelyen ma állunk. Mielőtt azonban ezií> tenném; szükségesnek tartom azt, hogy egészen általánosságban #

és talán nem is szükségtelen bevezetésül szóljak az alkotmányról, az alkotmányos szellemről, az ősi alkotmányról, egy olyan terminológiáról, amelyet a mi törvényhozásunk használ az 1920:1. te. óta. A felsőházról szóló 1926:XX1I. te. is, amelynek most* a kiegészítéséről szó van, bevezetésében az ősi alkotmányt aposztrofálja. Annál is inkább szükségesnek tartom, hogy innét a képviselőházból, az országgyűlésről szóljunk hozzá az alkotmány kérdéséhez, mert úgy tűnik fel. kötelességünk nekünk, míntt törvényhozóknak, hogy a mi terminológiánkat megmagyarázzuk, ahol ez szükséges. (Halljuk! Halljuk!) "Ügy látom, hogy szükséges ez a mai időkben, (Rassay Károly: Sajnos, úgy látszik!), olyan bizonyos mértékig kaotikus időkben, amikor zűrzavar uralkodik a fogalmakban. (Rassay Károly: A fejekben!) Mert például, nem igen tudnám megmagyarázni magamnak, hogy miért olyan lekicsinyléssel, miért olyan nem is mondom, hogy kevés respektussal. — mert hiszen, ezt ma már nem várjuk intézményekkel szemben — szólnak az alkotmányról, mintha az néha rögeszme, néha valami olyasmi jelentéktelen dolog volna, amelytől legjobb lenne megszabadulni. Reám nézve, aki 40 esztendőt foglalkoztam ezzel az alkotmánnyal, valósággal . ülése 1937 november 17-én, szerdán. katasztrofális lenne az a felfedezés, hogy amivel életemet töltöttem, az talán értéktelen valami, talán üres mulatozás volt a részemről. (Br. Bergf Miksa: Annak tartják sokan!) Először is, egész általánosságban, legyünk tisztában azzal, hogy minden népnek, minden nemzetnek, amely méltó erre a névre, alkotmánya van. (Br. Berg Miksa: Arra van szükség! — Rupert Rezső: Azt akarják eltörölni!) Hiszen ez nem más, mint annak a népnek, annak a nemzetnek életszerve, formája, amelyben jelentkezik kifelé és amelyben a maga életét éli. (Rupert Rezső: Azt akairjuk, hogy egészséges legyen!) Ha az alkotmány -a politikai élet szerve ha ez teszi lehetővé egy nép létezését, exisztenciádáft azt, hogy úgy tekintessék, mint állam egy másik állammal szemben, hogy saját polgárai a maguk társadalmi életét teljesen nyugodtan élhessék; akkor már csak az kíván magyarázatot, vájjon imit jelent a történelmi alkotmány, amelyre mi, azt hiszem, méltán — sokan ezt már nem is hiszik (Rassay Károly: Nem. találkoztak vele!) — büszkék vagyunk. Az alkotmány él: keletkezik a néppel együtt s fejlődik a néppel és a nemzettel. (Ügy van! Ügy van! jobb felől. — Rupert Rezső: De ne fejlődjék vissza!) Az alkotmány lényegben mindig ugyanaz; a nép, a nemzet alkotta magának a saját közéletére nézve és mindig változik,^ mert fejlődik, korszakonkint, a gazdasági és a társadalmi élet szükségleteihez képest. Azt szokták mondani: egészen más volt a Szent István-féle alkotmány. Én, mint< jogtörténész azt mondhatnám hogy még inkább más volt a törzsi alkotmány. Mert ilyen is volt! A Szent István-féle alkotmány valóban más, mint amit a rendi alkotmányban találunk, és a rendi alkotmánynak is megvan a maga kífejlődési és hanyatlási korszaka. De mindenütt és mindig egy célt szolgált, ugyanazt a célt változatlanul: a szabadságnak, mégpedig az egyes szabadságának védelmét a tömeg elnyomásával szemben (Úgy van! Úgy van! a középen.) és szolgálja az tömegnek — vagy ahogy én johban szeretném mondani — a népnek, a nemzetnek védelmét az egyesnek az elnyomásával szember. (Ügy van! ügy van! a középen.) Ezért mondjuk azt, hogy »alkotmányos«. Milyen szép ez a magyar szó! Hiszen ez töbhet fejez ki, .mint más nyelvek »alkotmány« szava. Ez nemcsak azt fejezi ki, hogy ez alkotmány, amelyet a nép, a nemzet magának alkot és teremt, hanem kifejezi az alkotást i;s, tehát egy olyan színt ad ennek a fogalomnak, amely nem mindenütt van meg. Mert .bizonyos az, hogy az abszolút országokban abszolút alkotmány van. A régi Oroszországban is volt, a maiban is van alkotmány* csakhogy az abszolút alkotmány, csakhogy az olyan .alkotmány, amely nem alkotmányos. Ezért mondottam az előbb, hogy a magyar történelmi alkotmánynak van egy állandó, lényeges, ebből ki nem vonható tulajdonsága. En, ha meg méltóztatik engedni, visszamegyek a mi első történetírónkhoz, akinek azt az idézetét, amelyet én fogok most használni, a legnagyobb magyar jtörténetírók egyike, Pauler Gyula könyvének mottójául használta: Bölcs Leó — Leo sapiens — úgy szól rólunk, mint a többi szittya népekkel szemben különösen a haditaktikában kiválóról: mert egy főnek hódolnak és rendezett csa-