Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-257

Az országgyűlés képviselőházának 257. hogy olyanok is kaptak felsőházi tagságot, akiknek ugyancsak nem volt szervezetük, de akiket — mint mondottam — kormányhűeknek lehet tekinteni, míg* az esetleg bekerülő ipari munkásokat vagy magánalkalmazottakat nem. (Antal István: Azok nem voltak politizáló szervezetek. — Peyer Károly: Ezt a viccet is jó volna szögre akasztani! — Antal István: Ptíem politikai, hanem gazdasági szervezetről van szó. — Peyer Károly: A mérnökök szervezete nem politizáld) Elnök: Peyer Károly képviselő urat kérem, ne szóljon közbe. Györki Imre: Itt nem arról van szó, hogy mint politikai testület kapjon bárki képviseletet, mert hiszen a tagok a maguk politikai küzdelmét nem a felsőházban, hanem a képviselőházban szokták megvívni, itt arról van szó. hogy két nagy foglalkozási tábor egyáltalában, mint gazdasági tényező nem kapott képviseletet. (Antal István: Ez igaz!) Ne méltóztassék arra se hivatkozni, hogy ezeknek hiva talos érdekképviseletük nem volt, mert hiszen a hivatalos érdekképviseletekre vonatkozólag ugyancsak mások is hangoztatták és ezzel teljesen egyetértek én is, hogy ha megnézzük a hivatalos érdekképviseleteket, azok legtöbbször halott intézmények, idejüket múlt intézmények, míg a hivatalos érdekképviseleteken felül ha van egyes bármilyen gazdasági rétegeknek autonóm testületük, ezek sokkal életképesebbek, mint a hivatalos testület. (Peyer Károly: így van a mérnököknél és az orvosoknál is!) Tessék megnézni egy harci szervezetet, a Gyosz.-t, a Magyar Gyáriparosok Országok Szövetségét. Mennyivel harcosabb szervezet ez, mint mondjuk, a gyárosok táborának hivatalos érdekképviselete, a Kereskedelmi és Iparkamara. (Antal István: Ez igaz!) Tehát, ha ezt meg lehetett csinálni és el lehetett ismerni őket, el kelllett volna ismerni más ilyen csoportokat is. Azt az érvet tehát, amelyet az elismert szakszervezetekre, vagy érdekképvisele tekre vonatkozólag felhoztak, hogy ezért nem valósították meg felsőházi képviseletüket, nem tudom komolynak elfogadni, hanem csak ürügynek tartom arra, hogy ezt a kérdést valahogyan elkendőzzék és erről komolyan ne tárgval iának. Említettem, hogy amikor az egyenjogúsítás problémáját felvetették a törvényalkotás és hatáskör terén a képviselőházban, akkor egy másik követelményt is állítottak fel és pedig az összeférhetlenségi rendelkezést. Ha a felsőház magának azt a joecot vindikálja, hogy teljesen egyenjogú törvényalkotó tényező legyen a képviselőházzal, akkor elengedhetetlen követelmény az. hogy az összeférhetlenség rendelkezései a felsőház tagjaira épp úgy ki terjesztessenek, amint érvényesek a képviselőházra, (Helyeslés jobbfelől.) Felsőbbrendű embereknek nem vagyok hajlandó elismerni azokat, akik a másik Házban ülnek, sőt, ha a imásik Ház 'öszszetételét tekintjük, azt kell vennünk, hogy ott igenis nagyon súlyos összeférhetlenségi esetekkel találkozunk, amelyet éppen azért, .hogy a törvényhozás függetlenségét biztosítsuk, be kellene szüntetni. Az összeférhetlenségi intézkedéseket tehát be kellene vezetni elsősorban a felsőház tagjaira, de másodsorban a képviselőház tagjaira is, A kormány súlyos hibájának és bűnének tekinthetjük, hogy a megalkotott összeférhetlenségi törvényt nem hozza ide, hogy rendet teremtsünk ebben a vonatkozásban az összeférhetlenség tekintetében. ülése 1937 november 30-án, kedden. 111 A vita során Illés József t. képviselőtársam felolvasta azt a határozati jtavaslatot, amelyet az ellenzéki képviselők az 1885. évi főrendiházi törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a képviselőház elé terjesztettek. En nagy tisztelője vagyok Illés József képviselőtársamnak már csak azért is, mert tanítványa voltam és nála vizsgáztam, de legyen szabad azt mondanom, hogy én az ő helyében, amikor érvet hozok fel e mellett a törvényjavaslat mellett, akkor ezt a határozati javaslatot nem említettem volna, mert ez nem mellette, hanem igenis, ellene szól. Hiszen mit jelent ez a határozati javaslat*? Azt jelenti, hogy 52 évvel ezelőtt az ellenzéki tagok olyan összetételű felsőházat akartak megvalósítani, (

mint amilyen felsőházi törvényt 52 év múlva a magyar törvényhozás megalkotott. Ez azt jelenti tehát, hogy egy 52 éves fejlődési differencia van ebben az országban a törvények alkotása terén, ötvenkét év kellett ahhoz, hogy megvalósítsák azokat az intézkedéseket, amelyeket 1885-ben kellett volna megvalósítani, tehát 1926-ban valósították meg azt, amit 1885-ben kellett volna megvalósítani. Tehát ez azt is jelentheti, hogy egy olyan felsőházi törvényt, amelyet most az ellenzék követel, a magyar törvényhozás csak 1970-ben fog megvalósítani. Ki gondol arra, hogy ilyen lassan cammogjunk? És nem gondoinak-e arra igen t. képviselőtársaim, hogy ennek a lassú cammogásnak, ennek a fejlődésképtelenségnek súlyos következményei lesznek? Es itt mégis kénytelen vagyok utalni arra az összehasonlításra, amelyet egyes képviselőtársaink a külföldi parlamentek, a külföldi felsőházak összetételével kapcsolatban tettek. Többen utaltak itt a lordokháza összetételére. Pedig mi más ez ma már, mint az ottani nemzeti kaszinónak egy értekezlete, hatásköre tekintetében isemmi, csupán egy díszes gyülekezet, amelynek azonban komoly jogköre nincsen. (Ellenmondások a jobboldalon. — Lázár Andor igazságügyminiszter: Igen nagy tekintélye van!) Csak tekintélye van, semmi egyéb nincsen, t. miniszter úr, csak tekintélye van. más joga azonban nincsen. Mint ahogy Angliában — nagyon jól tudjuk — az angol királynak is megvan a vétójoga, ezzel a vétójogával azonban a legutolsó kétszáz esztendő alatt egyetlen egy esetben sem élt és ahogy ismerjük az angol alkotmányt, nem is lenne tanácsos, ha megkísérelnék, hogy élien ezzel az angol királyt megillető joggal. (Propner Sándor: Ügy van! I. Károly sorsára jutna!) Az angol alkotmányban a lordokháza és a .mi főrendiházunk — valljuk be őszintén — ma már nem más, mint egy középkori intézmény, amely itt maradt és amelynek megszüntetéséről kellene intézkedni, nem pedig annak konzerválásáról és fenntartásáról. Nem egy ilyen intézményre van szükségünk* hanem egy második kamarára, egy szenátusra, amelynek, ha elismerjük a kétkamarás rendszer helyességét, akkor olyannak kell lennie, mint amilyen egy modern alkotmányos intézmény, hogy az téliesen megfeleljen a modern alkotmányok törvényeinek. A törvényjavaslat intézkedik arról, hogy mi történjék abban az esetben, ha a két ház között összeütközés támad és ezt az összeütközést ki kell küszöbölni. Én ezt tisztán dogmatikus kérdésnek tekintem, mert alig hiszem, hogy a képviselőház és a felsőház között — ismerve mai összetételét, vagy későbbi vonatkozásban is