Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-256

ÓS Az országgyűlés képviselőházának 250. ülése 1037 november 10-én, péntekéit* tonos zaj a jobb- és a baloldalon. — Halljuk! halljuk/) liánok: Csendet kérek! iüCKiiardt XiDor: ,.. hogy az igen t. kormány felfogása és az én felfogásom között semmiféle eiví differencia nincs. {Lah — Halljimi nalljuk! a jobbolaalon.) Nem elvi keretesről van sző, mert ha elvi kérdésről volna szó, akkor ez a differencia oly súlyos lenne, hogy a törvényjavaslat megszavazásának tökéletes lehetetlenségét jelentené számomra. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Kakovszky Tiöor: Ugy van! Ez az igazság!) De minthogy itt nem elvi kérdésről van szó, miután az igen t. igazságügyminiszter úr ismételten kijelentette, hogy elvileg teljesen egyetért ezzel a felfogással, nekem mégis arra keit kérnem az igen t. kormányt, méltóztassék valamilyen formában — én javaslatot nem teszek — a koüiíikáeiós módot és lehetőséget megtalálni arra, hogy ez a kormány és az ellenzék által egyformán helyesnek elismert elv valahogyan a törvénybe is belekerüljön. (Farkas István: Küldjük vissza a bizottságnak a javaslatot! — Kakovszky Tibor: Vagy megvan a jószándék, vagy nincs megl — Csoór Lajos: Ez a jószándék parlamentje! — Zaj.) Amikor most a magam felszólalásának végére érkeztem, szeretnék még annak a reménységemnek és annak a kívánságomnak kifejezést adni, vajha a felsőház akkor, amikor a választójogi reform tárgyalásáról lesz szó, ugyanannyi megértéssel és ugyanannyi tárgyilagossággal bírálná el a képviselőháznak, de talán a magyar nép széles tömegeinek is a jogos kívánságát, mint amennyi megértéssel, tárgyilagossággal és politikamentesseggel mi a felsőház kérdését vizsgáltuk és szóvátettük. (Helyeslés a baloldalon.) Egyébként a javaslatot az általános vita alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon és a középen. — A szónokot sokan üdvöslik.) Elnök: Esterházy Móric gróf képviselő arat illeti a szó. Gr. Esterházy Móric: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam nagyjelentőségű beszédére és nagyjelentőségű szavazatának a megindokolására rátérnék, engedjék meg, hogy mindenekelőtt a napirendre tűzött törvényjavaslat indokolásával, illetve az indokolás egyes hiányaival foglalkozzam és erre vonatkozólag négyrendbeli észrevételt tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Első észrevételem, amely a javaslat indokolására vonatkozik, a történelmi precizitás te kintetében áll fenn, mert fontosnak tartom, hogy általában véve, de különösen egy ilyen fontos közjogi törvénynél, amely mintegy folytatása — amint Rassay Károly igen t. képviselőtársam tegnap olyan szépen kifejtette — az 1920:

1. törvénycikkel megindult háború utáni alkotmányos magyarországi jogfejlődésnek, az indokolás-, a történelmi előzmények tekintetében is teljesen precíz és világos legyen. (Ügy van! balfelöl.) Már pedig, — ném akarom a t. Házat untatni és fárasztani az #rományok és naplók felolvasásával — ha méltóztatnak olvasni a második nemzetgyűlés irományainaik. XIII- és XIV. kötetében a 751. és 818. számú irományokat és el méltóztatnak olvasni Illés igen t. képviselőtársunknak az előadói székből 1926 november 10-én előterjesztett módosítását, ugyanarra a megállapításra kell, hogy jussanak, amelyre én jutottam, hogy tudniillik nem áll az, hogy a bizottságban változtatták meg az eredetileg beterjesztett szöveget, nevezetesen a 31, %-%, hanem anogyan a részletes indokolás sejteni engedi, — precízen ós egeszén hiven az sem lejezi ki — részben a bizottságban, oe érdemileg — főleg a 31. §-t illetőleg — itt a plénumban történt a módosítás benyújtása es annak minden Jtiozzászolás nélkül való elfogadása, valószínűleg azért, mert közben a bizottsági tárgyalás és a plenáris tárgyalás közt, megegyezés létesült errenézve a partok között. (Kassay Karoly: A nemzetgyűlés egy tagja sem gondolta meg a dolgot! Mind elfogadták

I) Második megjegyzésem az indokolással szemben — és itt bocsánatot kérek, hogy némi tekintetben ismetiesekoe bocsátkozom előzően leiszólalt képviselőtársaimmal szemben — arra az angol példára vonatkozik, amellyel elég hosszasan es részletesen foglalkozik az indokolás. Az itt felemlített Paruament Act-et megelőző küzdelmeknek részben szem- és fültanuja voltam és azóta is sokat olvastam erről a kérdésről a literatúrában, kötelességemnek tartom tehát, hogy észrevételeimet megtegyem, annyival is inkább, mert az indokolás azt mondja, hogy a nemzetgyűlés aligha gondolta át eléggé azt, hogy mi történt Angliában 1911-ben a Parliament Act-tel kapcsolatosan. Igen t. Ház! Nem tudom, vajjom a második nemzetgyűlésre alkalmazható-e az a mondás, amely az angol House of Commons-ra áll, vagy legalább sokszor használják, hogy a House of Commons kollektív bolcsesége mindig egy fokkal több, magasabb, mint bármely tagjának egyéni bolcsesége. Mondom, nem tudom, áll-e ez a nemzetgyűlésre is, vagy nem. azt azonban megállapíthatjuk: ha arról van szó, hogy nem voltak tisztában azzal, hogy 1911-ben mi történt Angliában, akkor bocsánatot kérek, sem az indokolás, sem a nemzetgyűlés az én nézetem szerint egymásnak szemrehányást nem tehetnek. (Rassay Károly: Ez az igazság!) Mert azt mondja az indokolás az ötödik oldalon a második bekezdésben, — a többit egyenként nem olvasom fel — hogy (olvassa): »S amit több mint száz éven át a törvényhozás három tényezője: a király«, — itt zárójelben megjegyzem, hogy királyról az angol törvényhozásban soha sincs szó, hanem mindig koronáról — »a lordok háza és a képviselőház állandóan ildomosnak tartott és állandóan követett, azt iktatta törvénybe...« stb. T. Ház! Azoknak a történelmi előzményeknek felsorolása után, amelyeket Rassay Károly igen t. képviselőtársam tegnap itt előadott, nem fogok a részletekbe bocsátkozni. Az állandó gyakorlatra vonatkozó, illetőleg azt megcáfoló esetek mind fel vannak nálam írva 1832-től 1911-ig. Elég sok van. Csak négy esetet vagyok bátor felhozni azokon az eseteken kívül^ amelyeket Rassay Károly igen t. képviselőtársam felhozott, annak igazolására, hogy ez a gyakorlat az állandóságnak, a folytonosságnak a kritériumát odaát Angliában az angol felfogás szerint legalább is nem igen konstatálták. Az ildomosság kérdésére majd szintén rátérek. 1860-ban — ez igen fontos dátum — a Palmerston-kabinet pénzügyminisztere, Gladstone — miután 1859-ben, azt hiszem, III. Napóleonnal kapcsolatban külpolitikai okoknál fogva meg akarták erősíteni Anglia partvidékét — költségvetést és egyéb pénzügyi természetű törvényeket terjesztett be és többek között az akkor fennállott — talán taktikai szempontlból — papírváanokat le akarta szállítaná, ami 1,500.000 font differenciát tett volna ki. A lor-