Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-237

46 Az országgyűlés képviselőházának 23 7. ülése 1937 június 24-én, csütörtökön. helyesebb, jobb jövőt alapozzon meg, de miután a imélyan t. miniszter úr olyan kérdésekben, amelyeket elintézhetett volna törvénnyel, a rendelethez ragaszkodott, a magam részéről nem fogadhatom el a javaslatot. (Helyeslés és taps a baloladoln.) Elnök: Usetty Béla képviselő urat illeti a szó. Usetty Béla: Mélyen t. Ház! Bródy igen t. képviselőtársam nagyon objektíven és alaposan foglalkozott a javaslattal, mint ahogy azt tőle meg is szoktuk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) 0 egészen szépen végigvezette ennek a törvénynek előnyeit s én most neki mondom azt, amit az ellenzékről szoktak nekünk mindig mondani, hogy azt vártam tőle, el fogja fogadni ci ja™ vaslatot. O ugyani« helyeselte, jónak látta, s ielfedezte benne mindazokat az előnyöket, amelyek benne vannak és amelyek — mivel kerettörvényről van szó — benne lesznek. Azt 'hiszem, hogy ő is a legteljesebb megnyugvással fogja fogadni ezt a törvényjavaslatot, ha törvényerőre fog emelkedni. Mi jogászok természetesen nem örülünk mindig annak, ha kerettörvények látnak napvilágot, mert mi szeretjük azt, ha precízen vannak megállapítva az egyes disztinkciók is, hogy meg' lehessen különböztetni minden tényállásra azokat a jogszabályokat, amelyeket a bíróságnak alkalmaznia kell adandó alkalommal, vagy amelyeket a közigazgatási hatóságoknak kell kötelező erővel figyelembevenniök. Azt hiszem azonban, abban egyetérthetünk, mert Bródy igen t. képviselőtársam is kidomborította azt, hogy vannak olyan tények, vannak olyan események, amelyeket előrelátni nem lehet, amelyekre nézve nem lehet kötelező jogszabályokat már előre megalkotni, mert akkor az a törvény hasznavehetetlen lesz. Ha tehát kötelezően nem lehet kimondani ilyen dolgokat egészen precízen, akkor helyes az, ha kerettörvényt hoznak, amely kerettörvényt azután tartalommal úgy és akkor töltenek kiv amikor arra szükség van és amikor azt a lehető legjobban lehet alkalmazni. Ebben az esetbem azt, hiszem, tényleg a kerettörvényes szabályozás a .helyes. Ki garantálja azt, hogy a munkaviszonyok öt év múlva is ugyanazok lesznek, mint ma! Mi azt látjuk, hogy egy-két év alatt annyira megfordult minden a gazdasági erők harcában, annyira kellett az egyik, vagy a másik félnek védekeznie, hogy, ha mii ^ szigorú szabályokat foglalunk ebibe a törvénybe, akkor nines meg az a rugalmasság, amely nélkül pediig egy ilyen törvényt helyesen alkalmazni nem lehet s akkor nem értük el azt a célt, amely felé mindenképp törekszünk és amelyet el akarunk érni. Éppen rabban látom ennek a törvénynek helyes voltát, hogy esak kerettörvény, mert a miniszternek mindig módjában lesz alkalmazkodni azokhoz a körülményekhez, amelyek éppen felvetődnek ,s amelyek nélkül nem lehet helyesen és jól megoldani azt a nagy hareot, amely a tőke és a munka közt, sajnos, megvan és azt hiszem, a jövőben is meglesz. Jó, ha a gazdasági erőknek ebben a harcában a kormányzat odaállhat a gyengébb mellé, a gyengébbeket megvédelmezheti, úgy, ahogy éppen azok az idők megkövetelik. Nem lehet azt mondani, hogy a 48, vagy a 44 órának betartását minden esetre kötelezővé kell tenni, hiszen éppen méltóztattak felemlíteni a kereskedelmi utazókat. Ne méltóztassék azt hinni, hogy mi nem szeretnők azt, hogy benne legyen expressis verbis ebiben a törvényiben, hogy a törvény intézkedései ezekre ds vonatkoznak. Mi magunk sem helyeseljük azt, amikor kijátszási szándékkal egyes kereskedelmi utazókra, akik valóságban alkalmazottak, ráoktrojálják azt, hogy nékik önállóaknak kell lenniök, hogy iparigazolványt kell váltaniok, önállóan kell adózniok, a helyett, hogy megmaradnának, az akalmazotti státusban, annak jogkörében és élveznék annak előnyeit, de éreznék a hátrányait is. Mert vannak előnyei is, ha ők önállóak, de természetesen vannak hátrányai is. Magam is azt kérem a miniszter úrtól, hogy a 15. §-t használja fel arra, hogy azokat, akik tényleg kereskedelmi utazási alkalmazottak, ennek a törvénynek hatálya alá vonja és szigorú megtorlás ban részesíttesse azokat, akik kijátszási szándékkal akarnak egyes embereket megfosztaná olyan előnyöktől, amelyek őket megilletik. Azonban ezt törvényben kötelező erővel általánosságban kimondani, azt hiszem, nem lenne helyes, a részleteket pedig a rendelet majd meg tudja szabni. Nekem magamnak is az a kérésem, hogy például talán precízebb kifejezésekkel történjék a vezetői minőség körülhatárolása. Magunk sem tudnánk egészen precíz meghatározást adni, de talán lehetne a 2. § 4-ik bekezdését akként módosítani, hogy a törvény nem vonatkozik azokra a felelős állásban lévőkre, akik törvényszékileg bejegyzett cégvezetők vagy bármilyen más vezetők, ha nem esnek az öregségi és rokantsági biztosítás alá. Ez már olyan körülírás, amely szűkebbre fogja vonni a kört s egy bíróságnak adandó alkalommal inkább meg lehet majd állapítania azt, hogy az illetőt ebbe a kategóriába kell-e bevonni, ahol a törvény hatálya még nem terjed ki rá vagy pedig törvényen kívülállónak kell-e len nie s az egyéb magánjogi szabályokra vonatkozó kötelező rendelkezések hatálya alá esik-e. Ezt mindenesetre kérném, A 2. § 1. pontja megmondja, hogy a mezőgazdasági és erdei termeléssel összefüggő mellékiparág nem esik ennek a törvénynek hatálya alá. Már most el tudjuk képzelni, hogy vannak nagy fűrésztelepek, faipari feldolgozó telepek, szeszgyárak, amelyek már egészen önálló üzemeknek tekinthetők, amelyeket úgy is vezetnek, mint gyáriüzemet, nem csak mint mellékiparágat, úgyhogy egész bátran azt lehet mondani, hogy az ilyen üzem már főiparág, főfoglalkozási forrás. Ezeknél könnyen elképzelhető, hogy a végrehajtási utasítás ki fogja mondani, hogy az ezekben alkalmazott művezető, üzemvezető, szeszgyárvezető ennek a törvénynek hatálya alá tartozik s nem az általános magánjogi szabályok alá vagy pedig a gazdasági törvény alá, talán még gazdasági cselédnek is lehet minősíteni, mint ahogy tudjuk, hogy vannak egyes főszolgabírói határozatok, amelyek odasorolták ezeket az embereket. Erre vonatkozólag is az a kérésem tehát, hogy a miniszter úr tegye megfontolás tárgyává: nem lehet-e ezt precízebben kifejezésre juttatni a törvényben, hogy mindenféle ilyen visszaélésnek gátat vessünk és azok, akikre a törvény intenciója kiterjestendő vagy akik ennek hatálya alá tartoznak, tényleg odakerülje nek a 2. § 4. pontjában említett vezetők közé. A miniszter úr indokolásában megmondja, hogy körülbelül 500 pengő az a határ

% amelyet ő gondol. (Bornemisza Géza iparügyi minisz«