Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-253

Az országgyűlés képviselőházának 253. Ezt a gondolatot és mondhatjuk, talán szent eszmét juttatta kifejezésre boldogult királyunk, IV. Károly, amikor a háború utolsó évében egy fellobogózott erdélyi város pályaudvarán 'megjelent s fogadta az egyházi, katonai és díszmagyaros polgári méltóságok üdvözletét. A küldöttségek üdvözölték a királyt, aki az üdvözlő szavakra kijelentette (olvassa): »A magyar díszruha a csukaszürke, minél kopottabb, perzseltebb, füstösebb, tépettebb, annál ragyogóbb, díszesebb, tiszteletet és hódolatot parancsoló. Amíg én uralkodom, azoké a kiváltság, előny, kivétel, azok előtt nyitva az út, akik négy és fél év óta a csukaszürke uniformisban harcolnak«. Ezeket a szavakat idézem a t. Ház tagjainak emlékezetébe s azzal a kérelemmel fordulok a honvédelmi miniszter úrhoz és a t. Ház minden tagjához, vegyék át a száműzetésben meghalt mártír királynak ezt az óhaját, ezt a szent gondolatát és igyekezzenek megvalósítani, hogy a tűzharcosok valóban megkapják azt a helyet, amelyet kiharcoltak maguknak és megérdemeltek. Egyetértek előttem szólott képviselőtársaimnak azzal a megállapításával, hogy sajnos, elég későn hoztuk ezt a törvényjavaslatot ide a Ház elé, amikor már húsz év telt el a háború után. De ez csak dicséretére szól a honvédelmi miniszter úrnak, aki látva azt a nagy űrt, nagy szakadékot, amelyet a törvénytárból eddig nem tudtak kiküszöbölni, amikor honvédelmi miniszter lett, legelső kötelességének tartotta kidolgozni ezt a tűzharcos-javaslatot és végre ezt az űrt a törvénytárból kiküszöbölte. Hálával viseltetünk a honvédelmi miniszter úr iránt azért is, mert ő még egy másik űrt is kiküszöbölt, egy régi szót kitörölt, a kihalást, mert, sajnos, 18 éven keresztül halottuk, hogy: úgyis kihalnak a tűzhracosok. Ne engedjük őket kihalni anélkül, hogy meg ne kapják azt a jutalmat, amelyet megérdemeltek. Es ezért azt hiszem, még nem nyújtottak be olyan törvényjavaslatot a Ház elé, amelyet ilyen örömmel fogadott volna el a Háznak majdnem minden egyes pártja. Igaz, hogy többet vártunk; sőt többet fogunk kérni és nem állunk meg ennél a törvényjavaslatnál, hanem tovább fogunk küzdeni és harcolni a magyar katona tisztességes, becsületes megélhetéséért. Mert a mi kötelességünk, hogy azok, akikkel együtt voltunk a lövészárokban, akiknél láttuk, ^hogy mindenekelőtt a hazáért harcoltak, megérdemlik, hogy ne legyenek ebben az országban szenvedő, nyomorgó, sínylődő magyar tűzharcosok. (Ügy van! Ügy van!) De csak addig a határig mehetünk a megsegítésben, ameddig az államháztartás egyensúlya megengedi. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) En azonban arra kérem az igen t. honvédelmi miniszter urat, hogy amint a lehetőség megvan, amikor az állaimháztartás egyensúlya megengedi, méltóztassék rendeletekkel kibővíteni ezt az előttünk fekvő javaslatot. Azt hiszem, a javaslat szükségességéről nem kell itt hosszabban beszélni, mert mindnyájan meg vagyunk győződve arról, hogy ezt a javaslatot régen elő kellett volna terjeszteni. Hagyományokról sem kell beszélnünk, mert, sajnos, a magyar történelemben nem igen látunk sok példát arra, hogy foglalkoztak volna a háborút járt katonák jutalmazásával, sőt ha a világtörténelmet vesszük, akikor is azt látjuk, hogy rendszerint csak a ülése 1937 november 16-án, kedden. 469 győztes háborúk végeztével jutalmazták a katonákat. A magyar történelemben két példát látunk. Ezekre később akarok rátérni. (Felkiáltások a jobboldalon: Mikor? Éjfélkor?) Még van idő crá,. Látjuk a történelemben azt, — és ez nagyon érdekes — hogy az átlagos római katona néhány évi hadiszolgálat után olyan végkielégítést kapott, amely létét biztosította és az, aki kitűnt vagy megsebesült, még külön jutalomban is részesült. Ezt (látjuk végig a régi törtéinelemben. Julius Caesaron, Nagy Sándoron át Mariusig, aki 18 hold földet adott minden tűzharcosnak, aki visszatért a 'harctérről. Ezt látjuk Augustus császárnál is. Érdekes Marius egyik megjegyzése, amelyet akkor tett, mikor katonái kérdőre vonták, hogy miért kapnak csak 18 hold földet, amit ők kévéseitek. Marius azt felelte: nem fényűző életet akarok a katonáknak biztosítani, hanem tisztességes megélhetést. Ugyanezt kérjük mi is. Nem akarok foglalkozni az összes történelmi adatokkal, hanem csak a magyar történelemben található két példát akarom még felemlíteni. Az egyik példát Mátyás király •kora szolgáltatja. Mátyás király a fekete hadseregben szolgált katonáit jutalmazta meg. A másik példa, amelyre beszédem elején hivatkoztam, 1867-ből való. Ez a mostani javaslatnak a precedens-esete. Ferenc József, Magyarország akkori királya, azt a 100.000 pengő forintot, amelyet neki koronázási ajándékképpen adott a magyar nemzet, odaadta a magyar honvédeknek. 1868-ban pedig gróf Andrássy Gyula akkori miniszterelnök azt mondotta: ne csak a kormánytól kérjük, hogy foglalkozzék az 1848/49., évi honvédek jövő megélhetésével, hanem társadalmi úton is kezdjünk akciót. Andrássy Gyula gróf akkori miniszterelnök volt az első, aki aláírt a 48-as honvéd egyleti társadalmi akciónak. Megengedem, hogy laiz államháztartás egyensúlya nem engedi meg, hogy talán .egyelőre többet adjunk a tűzharcosoknak,^ .eaért arra kérem a miniisszlter uralt, tessék társadalmi útra terelni' ezt a kérdést, adjanak végre a magyar tűzharcosoknak azok, akik nem voltaik kint a harctéren, hanem akik kihasználták ezt az időt, hogy a vagyonukat nagyobbítsak de akik még ma sem látják be, hogy a tűzharcosok megérdemlik ezt a támogatásit*, mecrt ha a magyar nemzetnek nincsenek tűzharcosai, akkor ők nem jutottak volna ehhez a vagyonhoz és ehhez a jövedelemhez, (vitéz Kő József: Nem lett volna. Geschäft! — Boconádi Szabó Imre: Azok nem adnak! Még papírpénzt sem adnak, akik papítrbakancsot sízállítottak!) Azit látjuk, sajnos, hogy ebből a CsonkaMagyarországból 1,300.000 ember vonult a, harctérre. Közülük 164.000 halt hősi halált; 77.000-en váltak hadirokkantakká és körülbelül — nem tudom megfelelnek-e a valóságnak ezek az adatok, hiszem napról napra, pusztulnak a tűzharcosok — 594.000 tűzharcos van. Megengedem, hogy talán licitálással el lehetne érni valamit, de én nem akarok licitálni. Meg vagyok győződve a miniszter úr becsületes és tisztességes hazaszeretetéről s arról, hogy ki fogja verekedni, ki fogja küzdeni, amit csak lehet, s a költségvetésben fogja -ezt nekik adni.. Engedje meg azonban a miniszter úr azt, hogy a 14. §-nak a bizottságban benyújtott