Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-253

Az országgyűlés képviselőházának 25$. âijjeai sóik vonatkozásban megnyugtató kii jeleintései után ebben a törvény javaslatban exprèssis verbis benne volna az az adóisiságtörlesztlás pro futuro, amelyről ma mi iigen t. miniszter úr — mint húszéves adósságról — méltóztatott itbt beszélni. Igein,, miniszter úr, ez a javaslat törlesztés. Már pedig &m én felfogásom szerint ia becsületes embernek az adósságait maradék nélküli kell törlesztenie és az is a véleményem, bogy a legelső becsületes 'adásinak az államnak kell lennie. Es ha nekem az igen t. miniszter úr nem azt mondotta volna a Ház előtt, hogy ez adósságtörlesztés és nem nyilatkozott volna úgy, hogy laiz állam mostani nehéz gazdasági helyzetében tovább elmenni nem tud, ma ennél többet adni. nem tud, a mmniszter úr személyére való tekintette! a javaslatot magát akkor is örömmel elfogadtam volna,, de örömöm nem lett volna ilyen nagy, mert akkor kénytelen lettem volna határozati javaslatot benyújtani, hogy a Ház a jövőbeni törlesztés imperativ kodifikálása tekintetében új szakaszt vegyen fel a törvényjavslatha» Mélyen t. Ház! Megbocsát nekem a miniszter úr, ba, az ő gondolataiba kapcsolódom, bele, mert én teljesen más beszédet mondok, mint amire készültem, gondolva, hogy a miniszter úr felszólalása előtt lesz szerencsém gondolataimatt kifej esésre juttatni. A miniszter úr — fájdalom, de ennek részben talán örülök is — kihúzta a gyékényt alólam és ezért egyáltalán nem térek ki arra, amit beiyeislek a javaslatban, hanem inkább azzal foglalkozom, amit a miniszter úr elmondott. A miniszter úr azt mondotta, hogy sokszor ígérték máir, hogy a törvényjavaslatot a Ház elé hozzák, de ka keveset ils tud nyújtani, az még mindig több, mint ha az ígéret, csak ígéret maradt volna. Helyes. ígérni igen nehéz, mert az ígéretet be is ikíell tartani,. Itt ebben" a Házban nagyon sokan voltak, — ahogyan a vitát figyeltem — akik mind a húszéves adásságról beszéltek. Igen sokan voltak olyanok is, akik azt mondották, hogy hány miniszter volt itt ebben a Házban, aki ígérte, hogy ezt a nagyfontosságú törvényjavaslatot idehozza a Ház elé és azt hiszem, olyanok is voltak és én ezekhez csatlakozom, akik azt mondották, hogy végre jöitt egy miniszter, aki néni ígért, hanem cselekedett. Amikor tehát a miniszter úr már nagyon sok oldalról pártokra való tekintet nélkül elismerést kapott, még azoktól is, akik nem fogadták el a javaslatot, engedje meg, hogy az én szerény szavaim igénytelen elismerését is eléje tegyem, két szempontból. Az egyik szól a személynek, a másik annak a honvédelmi miniszternek, aki a maga bársonyszékében sem csinál pártpolitikát. Vajha ez a példa követésre találna a nemzet minden fegyveres alakulatában, mert ha komolyan követésre talál, abban az esetben nekünk nincs mitől tartanunk és nincs okunk semmiféle megrázkódtatástól félni, bár mi nem vagyunk nagyon ijedősek. Politizálni szerintem ezekben a súlyos Időkben mindenkinek kell, különösen azoknak, akik tehetősek, hatalmon vannak, az anyagi vkgy, szellemi javaknak minél nagyobb, tökéletesebb,, hatalmasabb birtokában vannak. Ma minednkinek politizálnia kell a nemzet jobb sorsának megteremtése érdekében, csak egynek nem szabad politizálnia, helyesebben mondva pártpolitikát csinálnia, a honvédelmi miniszternek és az alája tartozó fegyveres hatalomnak, mert ennek a üese 1937' november 16-án, kedden. 463 fegyveres hatalomnak minden pártok fölé kell emelkednie és az ország rendjét mindenkivel szemben, aki azt megbolygatni meri, meg kell védenie. Az ilyenekre a törvénynek és a fegyveres erőnek teljes súlyával le kell sújtani. Mint ellenzéki képviselő, nem ezekkel a szavakkal ugyan, de ugyanezt mondottam — az elismerésre gondolok — saját kerületemben a beszámolómban. Igen, elismerésre gondolok,, mert ennek a nemzetnek a számára az az érték,^ akinek szavait tettek, cselekedetek és alkotások kísérik. Ez a törvényjavaslat pedig cselekedet és alkotás. Én is azok közé tartozom, akik a pénzügyi bizottságban és más helyütt is javaslatokkal, gondolatokkal jöttem és a kapott kívánságok rajtam keresztül is jutottak a nyilvánosság elé. E javaslattal nem lehetünk teljes egészében megelégedve, mert hiszen ez a javaslat — hogy a miniszter úr gondolatköréhez csatlakozzam — nem törleszti a teljes adósságot» mindenki ismeri azonban azt a lehetőséget, amelyet az állam pénzügyi helyzete ma megenged. Az igen t. miniszter úrnak azt méltóztatott mondani, hogy a részletkérdéseket a végrehajtási utasítással és kormányrendelettel fogja elintézni. Helyes, mi ezt kérjük, de kérjük a miniszter úrtól azt is, hogy ezeknek a részletkérdéseknek a r rendezésénél, ha talán nem is annyira túlnagy köröket érintő, nagyfontosságú kérdéseikre, de — már csak a megnyugtatás szempontjából is — legalább bizonyos kisebb körökre terjeszkedjék ki és adja meg a jobb megélhetésnek, vagy még inkább a^ nagyobb tisztelet megteremtésének a lehetőségét a. frontharcosok iránt. Itt van például egy érdekes probléma. Vannak állami, városi üzemek, ahol nemcsak napidíjasok vannak, amint arra a miniszter úr hivatkozott, hanem ezeken kívül munkások és órabéresek is. Igen fontos volna, hogy ezek, ha egyfolytában három esztendeig szolgálnak ezeknél a veszélyes vagy állami és más közüzemeknél, szintén kapják .meg azt a pótlékot, amelyet mások megkapnak és élveznek. Mélyen t. Ház! A miniszter úr nagyon helyesen azt mondotta, hogy ő elsősorban erkölcsi, másodsorban pedig anyagi vonatkozásban akarja leróni a nemzet háláját azokkal szemben, akik a hazáért életüket áldozták, vagy azt készek voltak áldozni. Legyen szabad felhívnom a mélyen t. miniszter úr szíves figyelmét arra, (hogy amikor azt méltóztatott mondani, hogy a törvény végrehajtása felett éberen fog őrködni, ezt mi csak elismeréssel, sőt köszönettel vettük. Mi is azt kérjük, — amit a bizottságban is kértem — hogy minden lehetőség, minden hatalom koncentráltassék a honvédelmi miniszter kezében, hogy a törvényjavaslatban foglalt lehetőségek által megszabott kedvezményekben tényleg részesüljenek az arra jogosítottak igazságosan; s amint a miniszter úr mondotta: ne a törvény szakasza, sora, betűje, hanem a törvény szelleme hassa át a mindenkori honvédelmi minisztert és így kényszeríthess© — mondom én — a tohbi miniszter urakat annak az elismerésére, hog^y ezeket a rendelkezéseket, mint legfelsőbb fórum, a honvédelmi miniszter hajtja is végre. A miniszter úr az erkölcsi vonatkozásokról beszélt. Az én véleményem szerint azonban az erkölcsi elégtételt, vagy megbecsülést visszamenőleg is meg kellene valósítani. Mert ha a miniszter úr szerint ma költségvetése nem is engedi meg azt, hogy az egész vonalon vissza-