Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-252

418 Az országgyűlés képviselőházának 2í 60 év között a magyar közéletben élnek, akik a magyar családoknak, a magyar utánpótlásnak a nevelői; a magyar falu kormányzói, a magyar közélet vezetői. Méltóztassék azokban ezeket a drága és szent magyar tulajdonságokat, — az izzó hazaszeretet, az igazi krisztusi keresztény érzületet — a megfontolt, higgadt és okos komolyságot, azt a bájos és könnyed háború vis élést, a hősi halálig terjedő elszántságot — a honvédelmi miniszter úrnak minden eszközzel és minden módon, — még az anyagi javakon keresztül is, mert azok is szükségesek hozzá — nevelni, erősbíteni, fokozni méltóztassék, — miként igen t. képviselőtársaim is elmondották ezeket a tulajdonságokat minden eszközzel megőrizni, hogy a volt tűzharcosok mint nagyapák, mint világcsodát, mint Istenmosolygást, mint a magyar haza kincsét, mint magyar katonai tulajdonságokat az unokáiknak továbbadják ezeket a magyar katonai erényeket. (Taps a jobboldalon és a középen.) Igen t. Ház! A legszebb és legnagyobb élvezet volt a háborús területen, a háborús esztendőkben részemre és azt hiszem, igen sokunk részére — ha szabad ezt mondanom — a következő. Nemcsak a természet szépségére utalok, mert az ötesztendős bolyongás az orosz, a román, boszniai, olasz és francia fronton, a hegyeken és mocsarakon, a Szaharákon, a homoksivatagokon, erdőségeken, télen át és vizén keresztül a természetet szerető ember számára csodálatos reveláció, csodálatos gyönyörűség volt. Meg volt a háborús világnak is a maga szépsége és gyönyörűsége, ha olyan emberek jártak azokon a területeken, akik szerették a természetet. Ezenkívül sok más gyönyörűsége is volt. A legszebb, a legtündöklőbb, a legdrágább volt azonban, amit maradandó és boldogító emlékképpen Őriz az ember koporsója zártáig, a magyar jellemnek, a magyar karakternek számos megnyilatkozása, amelynek felemelő, vigasztaló és összetartó voltát olyan nagyon sokan élveztük, akik a harctéren kint voltunk, ami egyformán megnyilatkozott a tisztekben és katonákban egyaránt. Ezek egészükben kicsiségek, de ezekből is kiderül a magyar katona gyönyörű karaktere. (Úgy van! Ügy van!) A tisztek között volt olyan zászlóaljparancsnok, akinek, amikor hozták a ruhákat, — ha négy évig is volt kint a harctéren — első kérdése volt, hogy mit fizetek érte, anélkül be se hozza az élelmezési altiszt a ruhát. Ennyi a »Gebühr«, azt megfizetem érte — mondta. Volt olyan zászlóaljparancsnok, aki annyira átérezte a bakájának szociális helyzetét, hogy ha az egy cigarettát nem kapott meg, egy darab kenyérrel kevesebbet kapott vagy egy úgynevezett kis vöröskeresztes üveget nem kapott meg, az ezredparancsnoksás'S'al pörölt óraszámra és ha ott beleuntak, felhívta a hadosztályparancsnokságot is, — pedig századosok nem igen mertek hadosztályparancsnoksággal kikezdeni — de mégis addig zörgött és rázta a kagylót, amíg a baka utolsó kis kenyérdarabkáját meg nem kapta. Voltak a tisztek között olyanok, akik hazulról ismételten kaptak a hozzátartozóiktól elkeseredett hangú leveleket, hogy »fiam, miért nem jössz haza, az Istenért, mindenki itthon volt már, neked nincs semmi dolgod, az ezreded, a zászlóaljad szétesett, tologatnak szinte már három esztendeje, azt mondiák idehaza, aki ilyen sokáig kint van, az már nem normális ember...« stb. Nagyon kedves mo?. ülése 1937 november 12-én, pénteken. solygással intézte el és olvasta fel az egyik zászJóaljparancsnokom, akinek emléke legyen szent és áldott, ezt a levelet és hozzátette: »Látod, lelkiatyám, otthon ilyenek az emberek, de nekünk kell a lelkifrontot is tartanunk«. Igen t. Ház! A jellemeknek, a karaktereknek a szépsége is fontos. Méltóztassék elhinni, hogy voiíak az ezredeknek, rendkívül nehéz napjai, volt igen sok kiábrándulás, amikor a hallott dolgokkal kapcsolatban, a haditörténelemben, vagy a világpolitika hátsó kulisszáiban nem jártas emberben megingott az egyensúly. Akkor ezek a jellemek, ezek az akár ezredparancsnokok, akár zászlóaljparancsnokok, akár szakaszparancsnokok, akár egyszerű földmíveskatonák voltak azok, akikre rátekintve, akikre gondolva, újra bizalom, erő ós kitartás szállt azokba a frontharcos 'katonákba. Ezeknek állítok emléket, t. Képviselőház. (Élénk helyeslés.) T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy befejezésül megemlékezzem a tábori lelkészekről, az ezredleikeszeknek náborús teljesítményéről (Malijuk! Haltjuk!) Azt szokták kérdezni a kitüntetett tábori ezredleikészektől, vitézektől: »ÎSla, aztán mit csináltál2 Megrohamoztad a muszkákat? riány muszkát lőttél lel«- Igen t. Ház, a tábori lelkészeknek nem ez volt a legelső kötelességük, nem is volt ez a kötelességük s ez tiltva is volt. Minket nem ezért küldtek ki a harctérre. Igen sok szemrehányást kapott üéha a tábori lelkész a harctéren éá idenaza is. Bocsánatot kérek, hogy azt is felhozom, ami velem történt meg. A hatodik századnál miséztem egyszer, amikor kijött egy magas parancsnok és azt mondotta, nem eléggé bátorító a prédikáció, nem eléggé lelkesítő. Holott mi nem azzal a gondolattal és küldetéssel mentünk ki a harctérre, hogy elsősorban harcra tüzeljük és az ellenfélre rábátorítsuk a katonákat. Nagyon sokszor hangzott el az a szemrehányás, hogy: »igen, ti tábori lelkészek megáldottátok a zászlókat és a fegyvereket azért, hogy azokkal legyilkoljanak más embert, tehát a kereszténységgel ellentétes dolgokat cselekedtetek«. Megvallom őszintén, sokszor álltunk mi tábori lelkészek ott a fronton és sok minden felébredt lelkünkben. A francia fronton előttünk voltak a francia sorkatonák között a francia papok, akik nemcsak papi, hanem egészségügyi és katonai szolgálatot is teljesítettek. Ott egy francia pap s egy magyar pap állott egymással szemben a két fronton. Felmerültek itt az emberek lelkében gondolatok, — vagy talán mások keltették fel ezt a gondolatot — hogyan lehet a kereszténységnek eredménye a világháborúnak ez a pokla. Igen t. Képviselőház! A tábori lelkészek hivatala nem volt más, mint az, hogy az egyház szeretete kísérje el a hívőt a legnagyobb veszedelmek közé. Krisztusnak életpéldája volt, hogy a 99 igazat is otthagyta és elment egy eltévedtért töviseken, bokrokon, szakadékokon keresztül, A tábori ezredlel'késznek az volt a kötelessége, hogy tövisbokrokon, szakadékokon és háborús vérzivataron keresztül kísérje azt a legdrágábbat, Krisztusnak legdrágább katonáját, a legdrágább tagját az egyháznak, aki a legnagyobb bajba került. Ezért küldte az egyház a tábori papokat a frontokra s nem azért, hogy revolverrel a kezében rohamozzon, egyéni tűzharcos hősi aktusokat produkáljon az a pap, hanem, ismétlem, azért, hogy ellássa azt a szolgalatot, amelyet megkívánt vallásos lelkülete